Vb 2010: a németek harmadik vb-dobogós „mesterhármasa"

Vágólapra másolva!
2010.07.10. 23:43
A dél-afrikai labdarúgó-vb-n harmadik helyen végző német válogatott egyhuzamban harmadszor állhatott fel a világbajnoki dobogóra. Ezt megelőzően három ilyen jellegű sorozatot jegyezhettek fel a statisztikusok: kettőt éppen a (nyugat)németektől, egyet pedig a braziloktól.

A jogelőd NSZK-beliek 1974-ben és 1990-ben is világbajnoki győzelemmel zárták le nem mindennapi sorozatukat – csakúgy, mint a selecao 2002-ben. A különbség csak az, hogy amíg a dél-amerikai csapat világbajnoki címmel is nyitotta meg szériáját 1994-ben, addig a Nationalelf mindkét esetben ezüstéremmel kezdett.

Sokáig úgy festett Dél-Afrikában, hogy Németország akár lemásolhatja első nagy vb-korszakát – amikor ezüstöt, bronzot és aranyat nyert 1966 és 1974 között –, ám a 2002-es második, illetve a 2006-os harmadik helye után 2010-ben is meg kellett elégednie egy kevésbé csillogó medáliával.

Az ifjú germánok produkcióját látva mindazonáltal nem elképzelhetetlen, hogy a gárda 2014-ben tovább nyújtja pompás pódiumos szériáját, ami új világrekord lenne!

 

A VB-K LEGHOSSZABB DOBOGÓS SOROZATAI 
Csapat Időszak Helyezések
NSZK 1966–1974 2., 3., 1.
NSZK 1982–1990 2., 2., 1.
Brazília 1994–2002 1., 2., 1.
Németország 2002–2010 2., 3., 3.

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
4 órája

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
21 órája

A németek félelmetes hajrája után jött Jokicsék kiesése a férfi kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.09.06. 22:57

Nagelsmann: Mérföldekre voltunk mindentől

Foci vb 2026
2025.09.05. 11:34

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25

Vb-selejtező: a brazilok sztárja elhányta magát a pályán – videó

Foci vb 2026
2025.09.05. 08:29

Vb 2026: Salvador egy lépéssel közelebb a tornához

Foci vb 2026
2025.09.05. 07:50

U19-es válogatott: vereség a portugáloktól a Vilotic-kupa első meccsén

Utánpótlássport
2025.09.04. 19:29
Ezek is érdekelhetik