Fabio Capello sürgősen fiatalításba kezd

Vágólapra másolva!
2010.07.04. 20:07
null
Fabio Capello (egykori?) játékosai körében (fotó: Action Images)
Fabio Capello elérkezettnek látta az időt, hogy értékelje csapata vb-szereplését, bár az igazán érdekes információkat sajnos megtartotta magának és szűk körének. Az angol sajtó viszont tudni véli, hogy mely játékosok ideje áldozott le, és kik lehetnek azok a fiatalok, akik sikerre vihetik a háromoroszlánosokat a 2014-es világbajnokságon.

 

Mint arról már korábban hírt adtunk, az angol lapok szerint többek között David Beckham, Frank Lampard, John Terry, David James és Emile Heskey ideje is lejárt a válogatottnál, rájuk nem számít már többé az olasz.

Helyettük fiatalokat kell beépítenie csapatába, közülük kiemelte a Manchester City szélsőjét és kapusát, Adam Johnsont és Joe Hartot, valamint az Arsenal balhátvédjét, Kieran Gibbset és támadóját, Theo Walcottot.

Elmondta azt is, a németek sokkal jobban bírták erővel, mint az ő játékosai, és ez elgondolkodtató. De nem csak emiatt bukott el válogatottja Dél-Afrikában.

„Nagy gondot jelent számunkra, hogy a Premier League játékosainak csak 38 százaléka angol – így Capello. – Más országokban 68, 69 vagy 70 százalékban hazaiak futballoznak az élvonalban. A klubok rengeteg tehetséges fiatal játékost nevelnek, de sok közülük walesi, ír vagy egyéb nemzetiségű. Nem angolok, de játszanak majd a Premier Leauge-ben. Amikor a Milan akadémiájának vezetője voltam, hét saját nevelésű játékos játszott a klubban. Most egy sem, akárcsak a Manchester Unitedben. Persze szerencse is kell hozzá, azt elismerem."

Kitért egy másik olyan jelenségre is, amely egy ideje hatalmas vitákat generál fórumozóink között is.

„A németek között ellenünk négy idegen játékos is játszott, kettős állampolgárok – vélekedett Capello. – Régóta nem neveltek jó játékost a németek. Fiataljaik technikásak és gyorsak, remélem, mi is találunk ilyeneket. De önöknek is meg kell érteniük, hogy a németek 80 millióan vannak."

Egy másik tapasztalattal is gazdagodott a kapitány ezen a világbajnokságon.

„Azt vettem észre, hogy nem csak a test, az agy is elfárad. Túl sok mérkőzést játszottak futballistáim, és az agy több energiát igényel, mint a futás. Több idő kellene a bajnokság vége és egy nagy torna között, hosszabb szabadságra van szükség."

Készséggel állt a fiatalítás tekintetében a kapitány segítségére a Skysports, amely a 2014-es vb-re már össze is állított egy kezdőcsapatot: Joe Hart (27 éves lesz akkor) – Glen Johnson (29, klubja a Liverpool), Jack Rodwell (23, Everton), Chris Smalling (24, Manchester United), Kieran Gibbs (24) – Adam Johnson (26), Jack Wilshere (22, Arsenal), Tom Huddlestone, 27, Tottenham), James Milner (28, Aston Villa) – Wayne Rooney (28, Manchester United), Theo Walcott (25).

Legfrissebb hírek

Hegedűs Gábor: Tehetséget a sors ad, mi értéket nevelünk

Utánpótlássport
Tegnap, 16:33

Kerkez a fejjel történt szereléséről: Ez vagyok én, mindig száz százalékot adok...

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:40

Neymar szétrúgta a szögletzászlót örömében, majd elvették az utolsó perces gólját – videó

Minden más foci
2025.07.24. 11:42

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Megdőlt a nézőrekord a női labdarúgó Eb-n

Minden más foci
2025.07.24. 09:33

Labdarúgás: új fiatalszabállyal indul az NB I

Utánpótlássport
2025.07.24. 09:00

Kettőből kettő – amikor még természetes volt, hogy a mieink kijutnak a futball-vb-re

Képes Sport
2025.07.23. 14:07

Ekitiké túl az orvosi egy részén a Poolnál, Gyökeres gyakorlatilag az Arsenalé – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.22. 22:33
Ezek is érdekelhetik