Vb 2010: Többé nem kerülhetünk ilyen hullámvölgybe - Van Marwijk

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.06.25. 09:18
Bert van Marwijk, a holland labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a csütörtöki utolsó világbajnoki csoportmérkőzés (Kamerun, 2–1) sok tanulsággal szolgált a szlovákok elleni nyolcaddöntőre azt illetően, hogyan nem szabad futballozni.

„A nyolcaddöntőben elsősorban azt kell elkerülni, hogy olyan hosszú hullámvölgybe kerüljünk, mint Kamerun ellen a második félidő elején. Húsz-harminc percig rosszul, nemtörődöm módon futballoztunk. Ez jó lecke volt a következő feladat előtt – fogalmazott Van Marwijk. – Igaz, a bíró túlságosan könnyen húzta elő a sárga lapokat, talán emiatt is voltak a kelleténél óvatosabbak a játékosaim."

A magyarok elleni felkészülési találkozón megsérülő Arjen Robbenről a következőket mondta a holland kapitány:

„Amikor a sérülés történt, azt gondoltam, lőttek Arjen vb-szereplésének, most viszont annál boldogabb vagyok. Mindennap látom küzdeni, mindent megtenni azért, hogy futballozhasson. Ez megható. Most már jó húsz percet töltött a pályán, de még korai volna megmondani, játszhat-e a nyolcaddöntőben. Most úgy vélem, több időt kap majd, de hogy kezdő lesz-e, azt még nem tudom. Ami a szlovákokat illeti, a selejtezőben meggyőzőek voltak, ezért az olaszok elleni meccsüket megelőzően számítottam arra, hogy nyerhetnek. Végig koncentráltan kell majd futballozni ellenük, nem úgy, mint azt tettük a kameruniak ellen."

Legfrissebb hírek

Klub-vb: drasztikus jegyárcsökkentés a kevés néző miatt

Klub-vb
2025.07.07. 13:44

A 13:1-es kiütés után Trianon jutott eszébe

Népsport
2025.07.07. 13:19

Méh, kutya, drón, pánik – félbeszakadt futballmeccsek nyomában

Minden más foci
2025.07.06. 07:08

Bejelentették, hol folytatja pályafutását Kyle Walker

Angol labdarúgás
2025.07.05. 14:12

PSG–Bayern: nem árt az óvatosság itt sem, ott sem

Klub-vb
2025.07.05. 11:03

Igazolt a Kazincbarcika; meglepő helyen köthet ki Kyle Walker; megsértődött a Barcelona – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.04. 23:03

Gyász: elhunyt Suscsák János korábbi játékvezető

Minden más foci
2025.07.03. 16:30

Labdarúgás: a szomszédban járt az európai utánpótlás krémje

Utánpótlássport
2025.07.03. 09:00
Ezek is érdekelhetik