Vb 2010: pisztolyt tartott az újságíró fejéhez az éjszaka érkező rablók egyike

Vágólapra másolva!
2010.06.09. 10:29
Három újságírót – két portugált és egy spanyolt – álmából felriasztva rabolt ki kedd este Magaliesburgban, Johannesburgtól 120 kilométerre.

A rablók egyike az O’Jogo fotóriporterének, Antonio Simoesnek a fejéhez pisztolyt tartva azt ordította, hogy „Aludj, aludj!”

Amíg ő sakkban tartotta az újságírókat, társai szorgosan „dolgoztak”, minden kezük ügyébe kerülő tárgyat eltulajdonítottak, így mintegy 80 kiló (!) lopott holmival távoztak.

A bűncselekményt a portugál válogatott szállásától alig tizenöt kilométerre követték el. A portugál televízió időközben bejelentette, hogy az egyik tettest elkapták, az ellopott tárgyak egy részét megtalálták nála.

A három újságíró a portugál O’Jogo, a spanyol Marca napilap és az Expresso hetilap vb-tudósítójaként dolgozik a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon. Illetve dolgozna… 

Legfrissebb hírek

„Nem hiányzik az edzősködés” – Jürgen Klopp félti a futball jövőjét

Minden más foci
4 órája

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
6 órája

Vb 2026: pontlevonással büntették Dél-Afrikát, történelmi esélyt kapott Benin a kijutásra

Foci vb 2026
21 órája

Labdarúgás: öt gólt rúgott a bolgároknak az U15-ös leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.27. 15:59

Labdarúgás: az U17-es fiúk kikaptak, az U15-ös lányok nyertek

Utánpótlássport
2025.09.25. 19:59

„Mindig mondta, hogy én leszek a világ legjobbja” – elsírta magát Dembélé gyerekkori barátja az Aranylabda-gálán

Francia labdarúgás
2025.09.23. 10:29

Labdarúgás: több mint 1200 fiatalperc az NB I 7. fordulójában

Utánpótlássport
2025.09.23. 09:04

Labdarúgás: szerény a korosztályos válogatottak idei mérlege

Utánpótlássport
2025.09.20. 09:07
Ezek is érdekelhetik