Vb 2010: a mexikóiak kicsit aggódtak a dél-afrikai vezető gól után

Vágólapra másolva!
2010.06.11. 19:31
A dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság nyitó mérkőzésén a házigazda 1–1-es döntetlent játszott Mexikóval. A találkozót követően Carlos Alberto Parreira büszke volt csapatára, míg Javier Aguirre a dél-afrikaiakat dicsérte.

„Igazságos eredmény született. Úgy gondolom, ez egy nagyon kemény csoport. Az a válogatott, amelyik négy pontot szerez majd, továbbjut. Büszke vagyok a csapatomra, megnyerhettük volna a találkozót, de az eredmény így is igazságos" – nyilatkozta Carlos Alberto Parreira, a dél-afrikai válogatott szövetségi kapitánya.

„A dél-afrikai gól teljesen megváltoztatta a mérkőzést. Nem mondom, hogy idegesek lettünk, de kissé aggódni kezdtünk. Megpróbáltunk változtatni a játékunkon, egyenlítettünk is. Minden dicséretet megérdemel az ellenfelünk" – értékelte a vb nyitó találkozóját Javier Aguirre, a mexikói válogatott szövetségi kapitánya.

Legfrissebb hírek

Orbán Viktor: Varga Zoli a sztratoszféra Szoboszlaihoz képest is

Labdarúgó NB I
13 órája

Méh, kutya, drón, pánik – félbeszakadt futballmeccsek nyomában

Minden más foci
21 órája

Bejelentették, hol folytatja pályafutását Kyle Walker

Angol labdarúgás
2025.07.05. 14:12

PSG–Bayern: nem árt az óvatosság itt sem, ott sem

Klub-vb
2025.07.05. 11:03

Igazolt a Kazincbarcika; meglepő helyen köthet ki Kyle Walker; megsértődött a Barcelona – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.04. 23:03

Az Arsenal korábbi kiválósága Mexikóba szerződött

Minden más foci
2025.07.04. 07:05

Gyász: elhunyt Suscsák János korábbi játékvezető

Minden más foci
2025.07.03. 16:30

Labdarúgás: a szomszédban járt az európai utánpótlás krémje

Utánpótlássport
2025.07.03. 09:00
Ezek is érdekelhetik