Del Bosquét nem nyugtatja meg a brazilok elkerülése

Vágólapra másolva!
2010.06.26. 00:40
null
Del Bosque nem lett nyugodtabb amiatt, hogy a portugálokkal találkoznak (Fotó: Action Images)
Vicente del Bosque, a spanyol válogatott szövetségi kapitánya örült, hogy csapata csoportelsőként jutott tovább, de nem nyugtatja meg, hogy a selección elkerülte a brazilokat, és a portugálokkal találkozik. Ottmar Hitzfeld nagyon csalódott volt a svájci búcsú miatt.

Vicente del Bosque, a spanyol válogatott szövetségi kapitánya úgy nyilatkozott a Chile elleni siker után: nem nyugodtabb, hogy nem Brazíliával került szembe együttese, hanem Portugáliával.

„Portugália nagyon kemény ellenfél lesz, nem vagyok nyugodtabb amiatt, hogy vele kerülünk szembe, nem pedig a brazilokkal – mondta Del Bosque. – Szenvedtünk, amíg friss játékosok nem kerültek a csapatba. Ígérem, ezután biztosabban játszik majd az együttes. Gratulálok a chilei csapatnak, mivel nagy tettet hajtottak végre azzal, hogy továbbjutottak."

Andrés Iniesta, a spanyol válogatott középpályása elmondta, a selección elérte célját, és jó úton halad.

„Ott vagyunk, ahova el akartunk jutni. Teljesítettük a célt: győznünk kellett, és sikerült. Nagyszerűen játszott a csapat. Nagyon jól éreztem magam a pályán, úgy vélem, jó útra léptünk. Sok van hátra, de megmutattuk, hogy jók vagyunk" – mondta Iniesta, akivel David Villa is egyetértett.

„Nehéz pillanatokat éltünk át, ez a győzelem azonban segített túllendülni a nehézségeken. A gólom előtt gondolkodtam rajta, hogy megvárom a többieket – mégis rálőttem. Elértük a célunkat" – szólt a 61. válogatottbeli fellépésén 41. gólját szerző támadó.

Xabi Alonsót, a spanyol válogatott középpályását bokasérülés miatt kellett lecserélni a meccsen. A Real Madrid futballistája bízik abban, hogy Portugália ellen játszhat a nyolcaddöntőben.

„A szünet után szenvedtem, mivel fájt a bokám, ezért is kértem a cserét. Remélem, hogy Portugália ellen már probléma nélkül játszhatok. Nehéz volt bejutni a nyolcaddöntőbe, de fejlődtünk az első meccs óta" – mondta Xabi Alonso.

Marcelo Bielsa, a chilei válogatott szövetségi kapitánya úgy véli, hogy a kiállításig kiegyenlített volt a harc a Spanyolország ellen elveszített találkozón.

„A kiállításig kiegyenlített volt a mérkőzés, amelyhez nagy erőfeszítésre volt szükségünk. Úgy gondoltam, hogy ha tudunk egy gólt szerezni, akkor elérhetjük a döntetlent. De nem így alakult – mondta Bielsa. – Nem hiszem, hogy bárkinek be kellene mutatnom a következő ellenfelünket. Brazília mindig is félelmetes csapat volt. A jelenlegi válogatottban is megvannak a brazil futball tulajdonságai, és Dunga ehhez agresszivitást is adott."

Ottmar Hitzfeld, a svájci labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya mély csalódottságról beszélt a Honduras elleni gól nélküli döntetlen után, ami csapata kiesését jelentette a dél-afrikai vb-n.

„Elszalasztottuk a lehetőségünket. Sokáig tartott, amíg megtaláltuk a játékunkat, és addig Hondurasnak is több veszélyes helyzete volt. Amikor pedig játékba lendültünk, ugyanúgy nem tudtunk betalálni. Nagyon mély a mai csalódottságunk, hiszen az emlékezetes, spanyolok elleni győzelem után többre számítottunk. Most mehetünk haza, és koncentrálhatunk a jövőre, ami az Eb-selejtezőket jelenti" – nyilatkozta Hitzfeld.

Reinaldo Rueda, a hondurasi válogatott szövetségi kapitánya szerint volt egy álmuk, hogy továbbjutnak a következő körbe, de az első két vesztes találkozó után nehéz volt a legjobbjukat hozniuk.

„Nagyon feszült mérkőzés volt, már kétszer vesztettünk korábban, így nehéz volt a legjobbunkat nyújtanunk. A svájciak legyőzték a spanyolokat, és négy éve is ott voltak a vb-n, így tapasztaltabbak voltak, mint mi. A dél-amerikai csapatok teljesítménye lenyűgöző a tornán. Nekünk is volt egy álmunk, hogy bejutunk a következő körbe, de nem tudtuk kezelni a nyomást. De egészében véve az amerikai kontinensnek eddig ez egy remek torna" – mondta Rueda.

A H-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
  1. Spanyolország 3 2 1 4–2 +2  6  
  2. Chile 3 2 1 3–2 +1  6  
  3. Svájc 3 1 1 1 1–1 0 4  
  4. Honduras 3 1 2 0–3 –3  1  
LABDARÚGÓ-VILÁGBAJNOKSÁG (DÉL-AFRIKA) 
NYOLCADDÖNTŐ
Június 26. 16.00 Uruguay–Dél-Korea (v: Stark – német)
Június 26. 20.30 Egyesült Államok–Ghána (v: Kassai – magyar)
Június 27. 16.00 Németország–Anglia (v: Larrionda – uruguayi)
Június 27. 20.30 Argentína–Mexikó (v: Rosetti – olasz)
Június 28. 16.00 Hollandia–Szlovákia
Június 28. 20.30 Brazília–Chile
Június 29. 16.00 Paraguay–Japán
Június 29. 20.30 Spanyolország–Portugália
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik