Vb 2010: David Beckham szerint Capellóval meglehet a vb-arany

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2009.09.05. 10:01
Címkék
A 113-szoros angol válogatott középpályás, David Beckham szerint a nemzeti együttes olasz szakvezetője, Fabio Capello módszereinek köszönhetően megnyerhetik a jövő nyári dél-afrikai világbajnokságot.
„Úgy gondolom, Capello metódusa segíthet abban, hogy világbajnokok legyünk. A játék technikai, fizikai részével, a felkészülés minőségével eddig is minden rendben volt, ami változott: a mentalitás, a játékosok felfogása. Most már a meggyőződéssel, a győzelembe vetett hittel sincs baj, és mint csapat is nagyszerűen működünk, éppen Capellónak köszönhetően. Lelkileg is együtt vagyunk mind a pályán, mind az öltözőben” – fogalmazott a legnépszerűbb spanyol sportnapilapnak, a Marcának adott nyilatkozatában Beckham.     A jelenleg amerikai klubcsapatban, a Los Angeles Galaxyben játszó középpályás ugyanakkor elismerte: a világbajnoki cím megszerzése felé vezető úton azért némi szerencsére is szüksége lesz az angol válogatottnak.Anglia meglehetősen régen – 1966-ban – és eleddig egyetlenegyszer nyert vb-t, akkor is házigazdaként.  
Legfrissebb hírek

Heti program: a Paks El-selejtezőt játszik, rajtol a vízilabda-vb

Minden más foci
4 órája

Hétfői sportműsor: Babos és Stollár is mérkőzést játszik Wimbledonban

Birkózás
5 órája

Sándor Tamás: A tulajdonosok nem tudják, ki vagyok; német győzelem a Magyar Derbyn

E-újság
5 órája

A finneket is legyőzték, továbbra is hibátlanok és elsőként tovább is jutottak a norvégok a női futball Eb-n

Minden más foci
5 órája

Túl erős katalán érzelmek – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
5 órája

Kosárlabda: legyőzte a portugálokat az U18-as leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
6 órája

Sérülés miatt Fritz 40 perc alatt továbbjutott; Szabalenka is ott van a nyolc között Wimbledonban

Tenisz
6 órája

Folytatódott Alcaraz sorozata, Rubljov csak egy szettet tudott elcsenni tőle Wimbledonban

Tenisz
6 órája
Ezek is érdekelhetik