Portugália a hosszabbításban szerzett góllal győzte le Albániát

M. K. G.M. K. G.
Vágólapra másolva!
2009.06.06. 21:57
Címkék
A világbajnoki selejtezőkön eddig is várakozásokon alul szereplő svéd válogatott hazai pályán szenvedett 1–0-s vereséget Dániától az európai zóna 1. (magyar) csoportjában, így nagyon kis esélye maradt arra, hogy egyenes ágon kvalifikálja magát a dél-afrikai világbajnokságra. A dánok továbbra is az élen állnak a csoportban, három ponttal megelőzve a magyar válogatottat. A portugál válogatott az utolsó pillanatokban lőtt góllal győzött Albánia vendégeként. A hosszabbításban esett találatot Bruno Alves szerezte. „Európa braziljai” kilenc ponttal a csoport harmadik helyén állnak, négy egységgel a második Magyarország mögött.
Svéd hiba is kellett a dán győzelemhez
Fotó: Reuters
Svéd hiba is kellett a dán győzelemhez
Svéd hiba is kellett a dán győzelemhez
Fotó: Reuters
Svéd hiba is kellett a dán győzelemhez

SVÉDORSZÁG–DÁNIA

Úgy tűnik, a svédek el vannak átkozva. Legalábbis ami a gólszerzést illeti. Lars Lagerbäck szövetségi kapitány együttese csupán kétszer volt eredményes eddigi négy selejtezőjén, és ennek következtében csak a „magyar csoport” negyedik helyéről várhatta az éllovas Dánia elleni találkozót.

A skandináv derbinek így az volt a tétje, hogy Ibrahimovicék életben tartják-e továbbjutási reményeiket, vagy nagyon nehéz helyzetbe hozzák magukat a dél-afrikai kvalifikáció szempontjából.

Nos, a svédek valóban el vannak átkozva. A mérkőzés 12. percében ugyanis büntetőhöz jutott a „háromkoronás” gárda (ennél jobb gólszerzési lehetőség pedig aligha kell…), de Kim Källström nem tudta értékesíteni a tizenegyest.

Ahogy az lenni szokott, a kimaradt ziccer megbosszulta magát, tíz perccel később a dánok megszerezték a vezetést. Ráadásul a vendégek találatát kapitális védelmi hiba előzte meg: Mikael Nilsson egy beadást követően sarokkal épp Thomas Kahlenberg elé tálalta a labdát – a dán középpályás pedig köszönte szépen a lehetőséget, és a kapuba bombázott.

A svéd góliszony ezt követően is tartott – ez különösen annak fényében meglepő, hogy a csapat csatársorát nem nyeretlen kétévesek alkotják, Zlatan Ibrahimovic és Henrik Larsson nevének hallatán jó néhány hátvédnek kellemetlen emlékek ugranak be… (Ha történetesen Liechtenstein járna hasonló cipőben, senki sem kapná fel a fejét – bár méltatlan lenne bántani a miniállam válogatottját, hiszen éppen ma, Finnország ellen gólt szerzett.)

A házigazdák az előbb említett duó révén ziccerekig ugyan eljutottak, de azokat nem sikerült értékesíteniük, ráadásul hátul sem mehettek biztosra, mivel a dán támadások is hordoztak magukban veszélyt.

Az eredmény azonban nem változott, Svédország nagyon nehéz helyzetbe hozta magát 1–0-s vereségével, az már szinte biztos, hogy a Lagerbäck-csapat nem jut ki egyenes ágon (azaz csoportelsőként) a jövő évi világbajnokságra. Dánia újabb győzelmével immár 16 ponttal áll a csoport élén, három egységgel megelőzve a magyar válogatottat.

NILSSON HIBÁJA



ALBÁNIA–PORTUGÁLIA


Ronaldo megkönnyebülhetett
Fotó: Reuters
Ronaldo megkönnyebülhetett
Az előzetesen a csoport nagy esélyesének tartott Portugália is bukdácsolt az eddigi selejtezőkön: a luzitánok csak egyszer gyűjtötték be a három pontot, és legutóbbi három mérkőzésükön egyaránt gól nélküli döntetlent játszottak – így kötelező feladat volt számukra az albánok elleni győzelem.

A portugálok mérkőzések óta tartó gólcsendjét Hugo Almeida szakította meg a találkozó 27. percében, a támadó egy jobb oldali beadást közelről, három méterről fejelt a házigazdák kapujába.

Gyanítható, hogy a televíziók előtt gubbasztó luzitán drukkerek még ki sem örömködték magukat, amikor ismét döntetlent mutatott az eredményjelző: alig két perccel később Erjon Bogdani hasonló támadás végén egyenlített – annyiban volt más a figura, hogy az albán gól előtt balról érkezett a beadás, és Bogdani legalább öt méterre állt a kaputól…

A portugálok kezdőcsapatában hiába kaptak helyet olyan labdarúgók, mint az aranylabdás Cristiano Ronaldo, Deco vagy éppen Raul Meireles, ismételten csődöt mondott a 2004-es Eb-ezüstérmes együttes támadógépezete.

Ronaldo egyébként a találkozó előtt azt nyilatkozta, hogy a selecaónak csak veszítenivalója van a szkipetárok ellen – nos, a szélsőnek igaza volt, hiszen az 1–1-es döntetlen számukra vereséggel ért volna fel.

A portugálok azonban nem adták fel, és a hosszabbításban Bruno Alves révén megszerezték a győztes gólt – „Európa braziljai” így hat mérkőzésből kilenc pontot gyűjtve a csoport harmadik helyén állnak, négy egységgel a második helyezett Magyarország mögött.

A FOLYTATÁS

A csoport következő mérkőzését június 10-én rendezik, az utolsó helyen álló Málta látogat Svédországba. A valószínűleg borítékolható kimenetelű meccs után következik a nyári szünet, majd szeptemberben ismét beindul a nagyüzem: a magyar válogatott négy napon belül Svédországot és Portugáliát is fogadja.

A HOSSZABBÍTÁSBAN GYŐZÖTT PORTUGÁLIA


VB 2010, EURÓPA

1. CSOPORT

A CSOPORT ÁLLÁSA

1. Dánia 6 5 1 13–2 +11 16
2. Magyarország 6 4 1 1 8–2 +6 13
3. Portugália 6 2 3 1 8–4 +4 9
4. Svédország 5 1 3 1 2–2 0 6
5. Albánia 8 1 3 4 4–8 –4 6
6. Málta 7 1 6 0–17 –17 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik