Észak-koreai álom, luxuskivitelben: újra vb-résztvevő a KNDK!

Vágólapra másolva!
2009.06.17. 22:05
Szaúd-Arábiában kiharcolt 0–0-s döntetlenjével kijutott a 2010-es labdarúgó-világbajnokságra Észak-Korea csapata. A KNDK 1966 után először harcolta ki a részvételt, az 1994 óta minden vb-t megjárt szaúdiak ázsiai pótselejtezőre kényszerülnek Bahreinnel. Az oda-vissza vágós „csörte” győztese Új-Zélanddal játszik a kijutásért. A négy biztos résztvevő tehát az ázsiai zónából Ausztrália, Japán, Dél-Korea és Észak-Korea.
Népünnepély lesz: az észak-koreaiak rijádi döntetlenjükkel kivívták a vb-részvételt
Fotó: Reuters
Népünnepély lesz: az észak-koreaiak rijádi döntetlenjükkel kivívták a vb-részvételt
Népünnepély lesz: az észak-koreaiak rijádi döntetlenjükkel kivívták a vb-részvételt
Fotó: Reuters
Népünnepély lesz: az észak-koreaiak rijádi döntetlenjükkel kivívták a vb-részvételt

Rijádban Szaúd-Arábia és Észak-Korea már úgy lépett pályára, hogy tudta a 2. csoport másik meccsének eredményét: Irán 1–1-et játszott Dél-Koreában. Ez pedig azt jelentette, hogy a KNDK válogatottjának már egy döntetlen is elég volt a vb-részvétel kiharcolásához, a szaúdiak pedig kizárólag győzelemmel válthatták meg dél-afrikai repülőjegyüket.

Az első félidőben az történt, amit a rendkívül fegyelmezetten záró vendégek akartak. Bár a szaúdiak az első fél órában végig irányítottak, több kisebb (és egy nagyobb) helyzetüket nem tudták gólra váltani, az első igazán veszélyes észak-koreai kontrából pedig Dzsong Tae Sze kis híján betalált, de Valid Ali bravúrral szögletre tolta a labdát.

Fordulás után a házigazdák rögtön veszélyeztettek, de Jasszer el-Kahtani kemény lövését Ri Mjong Kuk hárítani tudta.

A következő helyzet a koreaiaké volt, Pak Nam Csol hatalmas lövését azonban Ali kipiszkálta a sarok elől – valószínűleg egyébként is „elfütyült” volna a labda a kapu mellett.

Az utolsó húsz percben a szaúdiak teljesen beszorították az önfeláldozóan védekező KNDK-t, de a szenzációsan záró vendégek tartották az eredményt. Sőt a végén egy hatalmas ziccert is kidolgoztak, de elrontották a kontrát. Az ellenakcióból a szaúdiak 17 méterről szabadrúgáshoz jutottak, sípszó nélkül be is rúgták, de a játékvezető természetesen újra elvégeztette a rögzített szituációt. Ebből nem lett gól, majd a beívelés utáni fejesből sem: az utolsó percben Kim Kuk Dzsin kiállítása miatt már tíz emberrel játszó KNDK kihúzta a találkozót 0–0-ra.

A népi demokratikus köztársaság csapata a rijádi luxusstadionban ünnepelhette a vb-részvételt, amely első az 1966-os menetelés óta Észak-Korea számára. Ez lesz az első eset, hogy mindkét Korea részt vesz a világbajnokságon. A szaúdiak ázsiai pótselejtezőt játszanak, a nagyon erős keretű Irán kiesett.

A másik kvintettben Mahmud Abdulrahman szenzációs szabadrúgásgóljának köszönhetően 1–0-ra nyert Bahrein hazai pályán Üzbegisztán ellen, ezzel pedig kiharcolta az 1. csoport 3. helyét és az ázsiai pótselejtezőt. A bahreini csapat az utolsó 12 percben tíz emberrel játszott.

BŐDÜLETES SZABADRÚGÁSGÓL BAHREINBEN



A kvintettből Ausztrália és Japán már korábban kiharcolta a kijutást a 2010-es dél-afrikai világbajnokságra.

VB 2010

ÁZSIAI ZÓNA, 4. SELEJTEZŐKÖR
1. CSOPORT, 8. FORDULÓ
Bahrein–Üzbegisztán 1–0 (Abdulrahman 75.)
Ausztrália–Japán 2–1 (T. Cahill 59., 77., ill. Tanaka 40.)

2. CSOPORT, 8. FORDULÓ
Szaúd-Arábia–Észak-Korea 0–0
Dél-Korea–Irán 1–1 (Pak Dzsi Szung 81., ill. Kim Dong Dzsin 51. – öngól)

AZ 1. CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Ausztrália 8 6 2 0 12–1 20
2. Japán 8 4 3 1 11–6 15
3. Bahrein 8 3 1 4 6–8 10
4. Katar 8 1 3 4 5–14 6
5. Üzbegisztán 8 1 1 6 5–10 4

A 2. CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Dél-Korea 8 4 4 12–4 16
2. Észak-Korea 8 3 3 2 7–5 12
3. Szaúd-Arábia 8 3 3 2 8–8 12
4. Irán 8 2 5 1 8–7 11
5. Arab Emírségek 8 1 7 6–17 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik