NS-terasz: hihetetlen izgalmak

   Munkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2024.07.06. 00:06
Fotó: Árvai Károly
AMIKOR DANI OLMO az 51. percben a németek kapujába lőtte a labdát, a zsúfolásig telt NS-terasz közönségének többsége felugrott. Akik a szünetben hallották a felvezető beszélgetést, ezen nem csodálkoztak, akkor ugyanis kiderült, hogy a nézők nagy része a spanyoloknak szurkol.


A Várkert Bazár Öntőház udvarán nem véletlenül volt telt ház, hiszen tegnap két olyan mérkőzést rendeztek az Eb negyeddöntőjében, amely a kontinenstorna döntőjének is beillett volna. Szakértő vendégünk, Vincze Ottó, aki a Ferencváros Grasshoppers elleni 1995-ös BL-csoportmeccsen két gólt is szerzett, 11-szer szerepelt a válogatottban, a pályafutása során Spanyolországban, illetve Németországban is futballozott, lapunk főszerkesztőjének, Szöllősi Györgynek a találkozó előtt elmondta, úgy érzi, a spanyoloknak ad valamivel több esélyt a négy közé jutásra. Arról is beszélt, hogy Emre Can kezdőcsapatba állításával egy keményen, pimaszul odaszúrós labdarúgóval kell megküzdeniük Moratáéknak.

Izgalomban nem volt hiány, s amikor már úgy tűnt, a spanyolok folytathatják, Florian Wirtz a vége előtt nem sokkal egyenlített, az addig „szunyókáló” német drukkerek igencsak feléledtek, ám amikor a hosszabbításban Mikel Merino a hálóba fejelt, a közönség soraiban ismét a spanyol volt a hangos többség.

Vincze Ottó és Szöllősi György (Fotó: Árvai Károly)

Az Egészséges Nemzet Mindannyiunk Közös Ügye Alapítvány számos, fizikai aktivitásra ösztönző eseményt szervez a meccsnapokon.

A mai program: Oroszlános Udvar
10.00–10.15: Gyerektorna
10.15–11.15: Akadálypálya, ügyességi vetélkedő
11.15–12.00: Mind megesszük vagy felhasználjuk! Élelmiszer-pazarlás és az élelmiszermentés fontossága gyerekkortól kezdődően

Várkert Bazár, Öntőház udvar panorámaterasza
17.00–17.45: Felnőttedzés szakedzővel
18.00–19.45: Gyerekeknek: a termőföldtől az asztalig – hogyan kerül a friss zöldség-gyümölcs a tányérunkra? Kézműves alkotótevékenység az egészséges életmód témakörében (színezők, egészségesétel-választó, egészségtelen, a szervezetben gyulladást okozó, nem „pocakbarát” ételek bemutatása), akadálypálya, ügyességi vetélkedők; felnőtteknek: Longevity. Egészséges szokások kialakítása öt lépésben

 
Lendületesen

 

Ma ismét két negyeddöntő-mérkőzést rendeznek az Európa-bajnokságon. Szakértő vendégünkkel, Lisztes Krisztián ferencvárosi legendával, 49-szeres válogatott labdarúgóval a kezdés előtt egy órával az angol–svájci (18 óra) és a holland–török (21) összecsapást vezeti fel Patai Gergely, a Nemzeti Sport munkatársa.

 
Vendégünk: Lisztes Krisztián

A Várkert Bazárba érkezőknek lehetőségük van az NS standján megvásárolni a Nemzeti Sport legújabb termékét, a Fix tipp társasjátékot, kiadónk Eb-magazinját, a válogatott mezbe öltöztetett Tévé Macit, valamint a DRK-val közösen készített Puskás-ruhakollekció darabjait is.

 
Vásároljon az NS-standon!

NEGYEDDÖNTŐ
JÚLIUS 5. – PÉNTEK
Stuttgart: Spanyolország–Németország 2–1, h. u. (45. mérkőzés)
Hamburg: Portugália–Franciaország 0–0 – 11-esekkel 3–5  (46. mérkőzés)
JÚLIUS 6. – SZOMBAT
18.00: Anglia–Svájc, Düsseldorf (48. mérkőzés)
21.00: Hollandia–Törökország, Berlin (47. mérkőzés)

ELŐDÖNTŐ
JÚLIUS 9. – KEDD
21.00: Spanyolország–A 46. mérkőzés győztese, München (49. mérkőzés)
JÚLIUS 10. – SZERDA
21.00: A 47. mérkőzés győztese–A 48. mérkőzés győztese, Dortmund (50. mérkőzés)

DÖNTŐ
JÚLIUS 14. – VASÁRNAP
21.00: A 49. mérkőzés győztese–Az 50. mérkőzés győztese, Berlin (51. mérkőzés)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik