Eb 2024: az UEFA egy tétmeccsre eltiltotta a Gibraltárról skandáló Rodrit és Moratát

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.08.07. 14:04
Fotó: Getty Images
Az Európai Labdarúgó-szövetség egy-egy válogatott tétmérkőzésre eltiltotta a spanyol labdarúgó-válogatott két játékosát, Rodrit és Álvaro Moratát, miután azok Gibraltárról skandáltak – írja a Marca.

A spanyol labdarúgó-válogatott 2024-es Eb-győzelmét követő madridi ünnepségen – mely során a csapat bemutatta a trófeát a szurkolóknak – került sor arra a jelenetre, amely kiverte a biztosítékot az Egyesült Királysághoz tartozó földdarabon. 

A spanyolok csapatkapitánya, Álvaro Morata, valamint a torna legjobbjának megválasztott Rodri zendített rá a „Gibraltar es Espanol” (Gibraltár a spanyoloké) kezdetű rigmusra, amit aztán a tömeg is átvett.

A Gibraltári Labdarúgó-szövetség (GFA) ezt követően jelentette fel a két játékost az UEFA-nál, mondván, hogy a rigmusok „provokatívak és sértőek” voltak. Az európai szövetség végül ennek nyomán tiltotta el egy-egy válogatott tétmérkőzésre a két spanyolt, az indoklás szerint Morata és Rodri „sporton kívül álló üzenetek közvetítésére használt fel egy sporteseményt, és ártott a labdarúgás, illetve az UEFA jó hírnevének”.

Az eset másik utózöngéje az volt, hogy a St. Joseph's–Shelbourne Konferencialiga-selejtezőn az ír drukkerek is rázendítettek a rigmusra a gibraltári stadionban.

Mint ismert, Gibraltár az 1713-as utrechti egyezmény aláírása óta tartozik Nagy-Britanniához, Spanyolország pedig a mai napig vitatja a britek fennhatóságát a stratégiai jelentőségű földdarabon.

 

 

Legfrissebb hírek

Haalandék jöttek, láttak s négy gólt lőttek Izraelnek Debrecenben

Foci vb 2026
10 órája

Ismét felmentették Joseph Blattert és Michel Platinit

Minden más foci
21 órája

Micsoda izgalmak, micsoda meccs! A spanyolok tizenegyesekkel jutottak be az NL-elődöntőbe

Minden más foci
2025.03.23. 23:39

Dean Huijsen: amszterdami fiatalemberként a hollandok ellen

Minden más foci
2025.03.23. 09:16

Montenegró legyőzte Gibraltárt, a csehek felülmúlták Feröert

Foci vb 2026
2025.03.22. 22:42

Az utolsó pillanatokban csúszott ki Hollandia kezéből a győzelem

Minden más foci
2025.03.20. 22:43

A Newcastle kupagyőzelmével akár a PL 11. helyezettje is indulhat az európai kupákban

Angol labdarúgás
2025.03.17. 21:03

Játékvezetői csúcstalálkozót tartanak Budapesten

Labdarúgó NB I
2025.03.17. 18:31
Ezek is érdekelhetik