NS-terasz: döntő (?) ütközetek

   Munkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2024.07.04. 23:08
Fotó: Török Attila
Az Európa-bajnokság eddigi mérkőzései közül több csalódást okozott, már ami a színvonalat illeti. A Várkert Bazár Öntőház udvarán, az NS-teraszon a közönség azért sok mérkőzésen jól szórakozhatott, ám a mai két negyeddöntő a papírforma alapján nagyon jónak ígérkezik.


Minden bizonnyal sokan kilátogatnak a gyönyörű, dunai panorámás helyszínre, ahol, ahogy eddig is, óriáskivetítőn lehet megnézni a találkozókat. A Spanyolország–Németország és Portugália–Franciaország meccs túlzás nélkül a kontinenstorna döntőjének is beillene, ám a csapatok taktikázása, az ágtábla „rejtelmei” miatt már a négy közé jutásért szembekerültek egymással.

Remélhetőleg az izgalom garantált ma az NS-teraszon, a feszültség a felvezető beszélgetések végén tartandó szokásos kvízjátékban is érezhető lesz, a nyertesek egyéves digitális Nemzeti Sport-előfizetéssel gazdagodnak. A szintén az Öntőház udvaron található Várkapitányság-standon a szerencsekereket megforgatók, valamint a futballal kapcsolatos témákban jól válaszolók a Budavári Palotanegyedhez kapcsolódó ajándékokat vihetnek haza.

Továbbra is várja az érdeklődőket az Országos Széchényi Könyvtár dísztermében a Minden idők focija kiállítás, amelynek tárlói az Oroszlános udvarban, illetve az NS-teraszhoz vezető rámpákon is láthatók.

Már a negyeddöntőnél tart az Európa-bajnokság programja. Mai szakértő vendégünkkel, Vincze Ottó 11-szeres válogatott labdarúgóval a kezdés előtt egy órával a spanyol–német (18) és a portugál–francia (21 óra) összecsapást vezeti fel Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője.

 
Vendégünk: Vincze Ottó

 

Az Egészséges Nemzet Mindannyiunk Közös Ügye Alapítvány számos, fizikai aktivitásra ösztönző eseményt szervez a meccsnapokon.

A mai program: Várkert Bazár, Öntőház udvar panoráma terasza
17.00–17.45: Felnőttedzés szakedzővel
18.00–19.45: Gyerekeknek: A termőföldtől az asztalig: hogyan kerül a friss zöldség-gyümölcs a tányérunkra? Kézműves alkotótevékenység az egészséges életmód témakörében (színezők, egészségesétel-választó, egészségtelen, a szervezetben gyulladást okozó, nem „pocakbarát” ételek bemutatása), akadálypálya, ügyességi vetélkedők; felnőtteknek: Longevity. Az alvás fontossága

 
Fő az egészség

 

A Várkert Bazárba érkezőknek lehetőségük van az NS standján megvásárolni a Nemzeti Sport legújabb termékét, a Fix tipp társasjátékot, kiadónk Eb-magazinját, a válogatott mezbe öltöztetett Tévé Macit, valamint a DRK-val közösen készített Puskás-ruhakollekció darabjait is.

 
 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik