Svájci lecke a világbajnoknak – íme, a 2021-es Európa-bajnokság legjobb mérkőzése!

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2024.06.08. 11:27
null
Sorozatunkban felelevenítjük – időrendi sorrendben haladva – minden eddigi Európa-bajnokság legjobb mérkőzését. Az utolsó részhez értünk, a Covid miatt 2020-ról 2021-re halasztott összeurópai tornához, amelyen egy napon, közvetlenül egymás után köszönt el az előző vb-döntő két résztvevője. A horvátok is hatalmas, nyolcgólos csatában maradtak alul a spanyolokkal szemben, de még nagyobb dráma volt a világbajnok franciák korai kiesése a nyolcaddöntőben.

 

Hogyan jött létre a randevú?

A franciák megnyerték a selejtezőcsoportjukat Törökország, Izland, Albánia, Andorra és Moldova előtt, majd a halálcsoportba – avagy velünk egy négyesbe – kerültek, amelyben rögtön legyőzték a németeket (1–0), a magyar csapattal döntetlent játszottak (ki ne emlékezne: 1–1 a Puskás Arénában), az Eb-címvédő portugálokkal 2–2-t, így csoportgyőztesek lettek. Svájc szintén csoportelsőként kvalifikált a tornára (Dániát, Írországot, Grúziát és Gibraltárt megelőzve), de a csoportjában nem villogott, csak azért jutott tovább, mert a négy legjobb csoportharmadik közé került (ebben a külön versenyben is csak harmadik lett), miután 1–1-et játszott Walesszel, 3–0-ra kikapott az olaszoktól, végül 3–1-re legyőzte Törökországot.

Kinek állt a zászló?

Lehengerlő mutatóval várta Franciaország a nyolcaddöntőt, ugyanis az összes korábbi vb- és Eb-szereplése során sikerrel vette a nyolcaddöntős akadályt, ha eljutott odáig vagy a lebonyolításban szerepelt nyolcaddöntő. Ezzel szemben a svájciak az 1954-es hazai rendezésű világbajnokság óta négyszer jutottak a legjobb tizenhat közé, ám ott rendre elvéreztek. Így hát a múlt is a franciák mellett szólt, nem is beszélve a nagyszerű formájukról és a halálcsoport megnyeréséről.

Svájc–Franciaország 3–3 (1–0, 3–3, 3–3), tizenegyesekkel 5–4
Európa-bajnoki nyolcaddöntő, 2021. június 28.
Bukarest, Arena Nationala, 22 642 néző. Vezette: Fernando Rapallini (argentin)
Svájc: Sommer – Elvedi, Akanji, R. Rodriguez (Mehmedi, 87.) – Widmer (Mbabu, 73.), Freuler, G. Xhaka, Zuber (Fassnacht, 79.) – Shaqiri (Gavranovic, 73.) – Seferovic (Schär, 97.), Embolo (Vargas, 79.). Szövetségi kapitány: Vladimir Petkovic
Franciaország: Lloris – Varane, Lenglet (Coman, a szünetben, helyette M. Thuram, 111.), Kimpembe – Pavard, Pogba, Kanté, Rabiot – Benzema (Giroud, 94.), Griezmann (Sissoko, 88.), Mbappé. Szövetségi kapitány: Didier Deschamps
Gól: Seferovic (15., 81.), Gavranovic (90.), ill. Benzema (57., 59.), Pogba (75.)

Kik voltak a sztárok?

A francia csapat tele volt 2018-as világbajnokokkal, közülük is ki kell emelni Paul Pogbát, Kylian Mbappét, Antoine Griezmannt, N’Golo Kantét, Raphäel Varane-t, s ott volt még a bűnbocsánatot nyerő, a zsarolási ügye után a válogatottba visszahívott Karim Benzema is, aki persze világbajnok nem lehetett. Didier Deschamps francia kapitány a meccs előtt a három svájci csatár, Haris Seferovic, Breel Embolo és Xherdan Shaqiri nevét említette, de jól ismert klasszis volt a nem sokkal korábban még az AC Milanban játszó balhátvéd, Ricardo Rodriguez is – igaz, közülük világsztárnak legfeljebb Shaqirit lehetett tekinteni.

Mit húztak az edzők?

Didier Deschamps variált – ráadásul a francia sajtó megtudta és nyilvánosságra is hozta. Addig a csapat 4–2–3–1-es taktikai formációban lépett pályára, de híre ment, hogy mivel a svájciak három belső védős rendszerben játszanak, a francia kapitány is át akar térni arra. Meg is kérdezték a meccs előtti sajtótájékoztatón Varane-tól, aki nem tagadta, hogy a háromvédős rendszert gyakorolják, de azt mondta, évekkel korábban játszották már, így könnyen át tudnak rá állni. A három kapott gól azért nem ezt mutatja… A svájciak bosnyák szakvezetője, Vladimir Petkovic kitartott a jól bevált 3–4–1–2-es szisztémánál.

Mi volt a dramaturgia?

Negyedóra elteltével a svájciak szerezték meg a vezetést, Haris Seferovic bólintott a kapu jobb alsó sarkába. Ettől a pillanattól kezdve lopták az időt, pedig hátravolt még legalább 75 játékperc… A franciák folyamatosan támadtak, a szünet után viszont büntetőhöz jutottak a svájciak, de Ricardo Rodriguez rontott, Hugo Lloris résen volt.

A franciák kihasználták a lélektani előnyt, négy perccel és öt másodperccel később már ők vezettek! Benzema előbb különleges labdaátvételt követően lőtt a kapuba, majd közelről bólintott a léc alá, a két találat között százhárom másodperc (!) telt el. A franciák duzzadtak az önbizalomtól, s úgy tűnt, Paul Pogba csodagóljával le is zártak minden nyitott kérdést. Csakhogy az őrült hajrában a svájciak két gólt szereztek: a 81. percben Seferovic öt méterről fejelt a kapu közepébe, a 90. percben pedig Mario Gavranovic a tizenhatos előtt elfektette a becsúszó Presnel Kimpembét, majd 15 méterről jobbal a jobb alsó sarokba lőtt, 3–3! A hosszabbítás utáni tizenegyespárbajban pedig mind az ötöt berúgták a svájciak, míg a franciáknál utolsóként érkező Kylian Mbappé jobbra tartó lövését Yann Sommer bal kézzel kiütötte.

Mitől vált legendássá?

Egy hat gólt hozó, végül tizenegyesekkel eldőlő egyenes kiesés meccs mindig nagy dráma, különösen akkor, ha az aktuális világbajnok búcsúzik el, ráadásul már a legjobb tizenhat között. Pláne úgy, hogy a 75. percben, 3–1-nél Pogba úgy ünnepelte a gólját, hogy abban az volt benne: ez a meccs eldőlt. Majd a másik legnagyobb sztár, Mbappé rontja el az utolsó tizenegyest… A franciák aztán alig másfél évvel később, a katari világbajnokság döntőjében újra átélték azt a szörnyű érzést, hogy 3–3 után tizenegyesekkel veszítenek – igaz, akkor nem Mbappén múlt, ugyanis mesterhármast szerzett Lionel Messiék ellen.

Mit írt a sajtó?

„Az aranynemzedék halhatatlan lett, mivel megadta a szurkolóknak, amire évek óta vártak, negyeddöntőbe kerültek, ahová az 1954-es válogatott jutott nagy tornán. Ám ezzel még nincs vége!”      (20 Minutes – svájci);      „Szabadság, egyenlőség, negyeddöntő, szenzáció! Minden idők legnagyobb győzelme volt a siker a világbajnok francia válogatott ellen, amelynek keretértéke négyszerese a svájciénak. Nagyszerű volt látni, hogy nem mutatkozott osztálykülönbség a két csapat között. Adieu, Les Bleus!”      (Blick – svájci);      „Kivételes mérkőzés volt, amely bekerül a torna históriás könyvébe. Elképesztő, fejedelmi összecsapás volt, ugyanakkor kétségbeesett is, amelynek végén a franciáknak könnybe lábadt a szemük. Regnáló világbajnokként nyilvánvalóan a torna egyik favoritja volt a francia válogatott, ám átkozottul nagy pofont kapott”      (L’Équipe – francia).

Tudta?

Granit Xhaka, a svájciak csapatkapitánya olyan sikeres lelkesítő beszédet tartott a tizenegyespárbaj előtt, annyira feltüzelte csapattársait, hogy hatására a teljesen felpörgött Haris Seferovic lekevert egy hatalmas pofont csapattársának, Breel Embolónak.

Volt-e visszavágó?
Először kell ezt írnunk ebben a rovatban (persze időben most a legkisebb a távolság): azóta nem találkozott egymással a két csapat.  

Bár az UEFA hivatalosan Granit Xhakát választotta meg a meccs emberének, aki valóban sokat tett hozzá a sikerhez, miként a 90. percben egyenlítő, és az első tizenegyest értékesítő Mario Gavranovic is, ám nálunk a duplázó Haris Seferovic a nyerő, akinek különösen a második gólja volt lélektanilag is fontos, hiszen 1–3 után visszaadta a svájciak hitét a csodában. Két egymást követő meccsen háromszor volt eredményes az Eb-n, pedig előtte tizenhárom vb- vagy Eb-meccsén csatárként összesen egyszer talált be.

A mérkőzés játékosa: Haris Seferovic (Svájc)

 

F-csoport: Németország–Portugália 4–2 (2–1)
Mivel a franciák elleni vereséggel kezdtek, a második mérkőzésen már mutatniuk kellett valamit a németeknek Münchenben, de Cristiano Ronaldo góljával hamar vezetést szereztek a portugálok. Ám aztán csak összekapta magát Joachim Löw együttese, és szerzett sorozatban négy gólt.

Nyolcaddöntő: Spanyolország–Horvátország 5–3 (1–1, 3–3, 5–3)
Pedri öngóljával (értsd: Unai Simón kapus hatalmas potyájával) indult a meccs, de aztán fordítottak és 3–1-re elhúztak a spanyolok, viszont az utolsó öt percben egyenlítettek a horvátok. Aztán a hosszabbításban villant egyet-egyet Álvaro Morata és Mikel Oyarzabal, így mégis a spanyolok ünnepelhettek.

További nagy meccsek 2021-ben

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik