Lang Ádám: Nem kell, hogy most itt harakirizzünk

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.06.05. 08:02
Lang Ádám szerint a magyar válogatottnak nincs oka a kardjába dőlni (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, elvesztette veretlenségét és felkészülési mérkőzésen 2–1-re kikapott Írországtól a labdarúgó Európa-bajnokságra készülő magyar válogatott. A mérkőzés után Lang Ádám, Nagy Ádám és Botka Endre az M4 Sportnak adott interjúikban arról beszéltek, inkább most kapjanak ki, mint a kontinenstornán.

„Engem is meglepett – mondta Lang Ádám az M4 Sportnak annak kapcsán, hogy egyenlítő gólja után elcsendesedett a dublini stadion és majdnem elmaradt az ünneplés is. – A kapott gólnál személy szerint én is helyezkedhettem volna jobban. Annak örülök, hogy utána viszonylag hamar, egy pontrúgásból – még ha gellert is kapott – a labda elém került és onnantól nem volt nehéz dolgom. Szerintem mindenki úgy volt vele, hogy egyenlítettünk, akkor menjünk tovább és csináljuk, mert egyébként jól működtek a dolgok, még akkor is, ha becsúszott egy-két technikai hiba, de visszatámadtunk az elvesztett labdákra és jól működött a labdabirtoklásunk, illetve a labda elleni játékunk is. Volt egy-két veszélyes szituáció, de nem éreztem belülről, hogy ők hatalmas veszélyt jelentenek a kapunkra. Az első félidőben eljöttek egyszer, beadás, gól, illetve a végén megint egy szögletünk utáni kavarodás… Ebből tanulnunk kell, mert nem voltunk szervezettek és kisebb fegyelmezetlenség is volt, hogy így oldottuk meg ezt a helyzetet, ők meg végigvitték a kontrát és beverték. Ezeket a szituációkat okosabban kell lejátszanunk, de nincs okunk a kardunkba dőlni, mert nyilván keserű a szánk íze, hiszen senki sem szeret veszíteni, főleg így veszíteni. Nem kell, hogy most itt harakirizzünk, ez a két szituáció az, amikből mindenki tanulni fog és a közeljövőben ilyen nem fordul elő” – részletezte Lang Ádám, aki szerint, amit elterveztek, azt meg tudták valósítani.

„A tempót illetően nem volt ez egy rossz mérkőzés. Megint egy kicsit belecsúsztunk abba a hibába, hogy passzív labdatartást végeztünk a mi térfelünkön. Ebben mindenképp javulnunk kell, hogy inkább az ellenfél támadóharmadában birtokoljuk a labdát – kezdett bele értékelésébe Nagy Ádám.Ez a mérkőzés modellezni tudta, hogy a skótok ellen mire számíthatunk: arra, hogy minden második labdára odacsapnak, minden köztes labdára úgy mennek, mint az őrült és az is egy csípős, paprikás mérkőzés lesz. A technikai és taktikai hibáinkat ki kell javítani, elég sok volt az átmenetekben is a hiba, akár az én részemről is a könnyen eladott labda. Igaz, a mérkőzés előtt azt beszéltük, hogy inkább most próbáljuk meg kicsit bátrabban előreadni ezeket a passzokat. Szerintem egy viszonylag jó felkészülési mérkőzést tudtunk játszani. Az utolsó pillanatban nem engedhetünk meg egy ilyen hibát, hiszen olyan képe van a mérkőzésnek, hogy kettő-egyre kikaptunk és nem tudtuk annyira kamatoztatni ezt a mérkőzést, de levonjuk a következtetéseket” – fejtette ki Nagy Ádám, aki kitért rá, szerették volna Szoboszlai Dominikkal minél többet mozgatni a labdát és abból beadni vagy lövésig eljutni, de a mérkőzés végén pont egy ilyen helyzetből kapták a gólt, mert felelőtlenek voltak.

 „Lehet, hogy az utolsó percekben már inkább biztosabbra kell menni, beadni és akár két védővel hátul maradni, de inkább most jöjjön ez a pofon, most figyeljünk oda arra, mi az, amit nem szabad csinálnunk az Európa-bajnokságon” – emelte ki Nagy Ádám.

„Összességében jó mérkőzést játszottunk, a második félidőben talán csak nekünk volt helyzetünk, egyedül a végén ez a nagyon bosszantó gól, amit kaptunk… Ez talán rontja is a mérkőzés összképét, pedig azt éreztem, uraljuk a meccset és amit elterveztünk, az működött. Most nem sikerült több gólt rúgni, nem mentek be a helyzetek, de még időben vagyunk és tudunk ezeken javítani” – vélekedett a csereként beálló Botka Endre.

„Egy ilyen sorozat sosem szakad meg jókor” – mondta a magyar válogatott veretlensége kapcsán az FTC védője. – Ez egy felkészülési mérkőzés, tehát mikor, ha nem most, így pedig kettőzött erővel tudunk készülni és még jobban oda kell figyelnünk ezekre a szituációkra” – tette hozzá Botka.

EB-FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Írország–Magyarország 2–1 (1–1)
Dublin, Aviva Stadion, 29 424 néző. Vezette: Godinho (portugál)
ÍRORSZÁG: Kelleher – Coleman, Duffy (Scales, a szünetben), D. O'Shea – Doherty (J. O'Brien, a szünetben), Cullen (Knight, 79.), Smallbone, Brady (O'Dowda, 62.) – Azaz (Parrott, 62.), Idah (Obafemi, 72.), Szmodics. Ideiglenes szövetségi kapitány: John O'Shea
MAGYARORSZÁG: Gulácsi (Dibusz, a szünetben) – Lang (Balogh Botond, 73.), W. Orbán, Dárdai M. – Nego (Botka, a szünetben), Nagy Á., Schäfer (Styles, 70.), Kerkez (Nagy Zs., 70.) – Sallai R., Szoboszlai D. – Varga B. (Kleinheisler, 61.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Gólszerző: Idah (36.), Parrott (90+2.), ill. Lang (40.)

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik