Az Eb-csúcsnap, amelyen Rudi Völler kétszer duplázott, de szerzett két gólt C. Ronaldo és Morata is

KORMANIK ZSOLTKORMANIK ZSOLT
Vágólapra másolva!
2024.06.17. 14:30
Rudi Völler a csatártárs, Jürgen Klinsmann vállán – így ünnepelték a nyugatnémetek a gólszerzőt a spanyolok 1988-as legyőzésekor (Fotó: Getty Images)
Ha labdarúgó Európa-bajnokság és június 17., akkor példátlan meccsdömping! Ezen a napon játszották le a legtöbb Eb-mérkőzést, 13 tornán összesen 26-ot. Akad köztük ma már klasszikusként emlegetett elődöntő az Eb-történelem első mesterhármasával, két meccs a magyar válogatott részvételével. Jön Rudi Völler, aki négy év különbséggel két-két góllal tette emlékezetessé június 17-ét, Tomas Brolin pazar gól után mutatja be sajátos gólörömét, elbúcsúztatunk néhány francia legendát, látjuk Cristiano Ronaldo első Eb-dupláját, és felidézzük, milyen pazar teljesítménnyel tért vissza súlyos arcsérülése után Kevin De Bruyne.

 

 BEMELEGÍTÉS AZ UEFA-VAL – HÁROM EMLÉKEZETES GÓL A MÚLTBÓL 

(1976, Jugoszlávia–NSZK 2–4). Dieter Müller három góllal állította talpra a nyugatnémeteket a házigazda elleni híres-nevezetes belgrádi elődöntőben – íme a második, amelyikkel már vezetett az NSZK a 115. percben. Néhány sorral lejjebb még belenézünk ebbe a meccsbe.

(1988, NSZK–Spanyolország 2–0). Müller „egy Eb-s” német gólgyáros volt, Rudi Völlernek ez már a második kontinenstornája volt: a spanyolok elleni csoportmeccs mindkét gólját ő lőtte – ez az alsó sarkos találat volt az első.

(1992, Svédország–Anglia 2–1). A biztos továbbjutáshoz győznie kellett a házigazdának, és a 82. percben meg is született az áhított második gól: Tomas Brolin előbb Klas Ingessonnal, majd Martin Dahlinnal kényszerítőzött, mielőtt rüszttel Chris Wood kapujába emelte a labdát.

A HÁROM GÓL VIDEÓJA IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!


Dieter Müller az első gólját fejeli a jugoszlávok elleni elődöntőben (Fotó: Getty Images)


 EGY KLASSZIKUS EB-MECCS: JUGOSZLÁVIA–NSZK 2–4 

(1976). Az Európa-bajnoki és a világbajnoki cím védőjeként érkeztek a nyugatnémetek, és bár az aranyakat nyerő csapattagok közül mások mellett Gerd Müller és Günter Netzer sem volt már válogatott, sőt Paul Breitner is szünetet tartott, azért az mégiscsak meglepetés volt, hogy a belgrádi elődöntő szünetében Danilo Popivoda és az örökifjú Dragan Dzsajics góljával 2–0-ra vezettek a házigazdák. Nem ment a németeknek, mit tehetett volna Helmut Schön, a rutinos szövetségi kapitány: cserélt. A szünetben pályára küldött Heinz Flohe némi szerencsével, egy megpattanó lövéssel szépített. A 79. percben érkezett a keret másik kölni játékosa, DIETER MÜLLER is, aki korábban csak a B-válogatottig jutott – egy meccs erejéig… Az újoncnak csupán hárompercnyi játékidő kellett ahhoz, hogy fejjel egyenlítsen, az pedig a futball „törvényszerűségeinek” ismeretében már papírformának nevezhető, hogy a hosszabbítás a németeknek sikerült jobban. Az már kevésbé volt kézenfekvő, hogy a szinte a semmiből jött Müller további két gólt lőjön, és ezzel az övé legyen az Európa-bajnokságok történetének első mesterhármasa. Hogy egy kicsit előreszaladjunk: a döntőben már kezdett, sőt – mint friss német bajnok, kupagyőztes és kétszeres gólkirály – ott volt az 1978-as vb-n, de sem a belgrádi finálé, sem az argentínai világbajnokság nem került be a német futball sikertörténeteinek gyűjteményébe. Müllert elfelejtették – 12 mérkőzéssel és kilenc góllal ért véget a válogatott karrierje, noha több mint tíz évet futballozott még a visszavonulásáig.

A VIDEÓ IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!


Alan Shearer az angolok győztes gólját fejeli a németek elleni presztízsmeccsen (Fotó: Getty Images)

 EGY EB-KLASSZIKUS:  ANGLIA–NÉMETORSZÁG 1–0 

(2000) Az angolok vereséggel, a németek döntetlennel kezdték a tornát, második mérkőzésük előtt lehetett sejteni, hogy aki kikap, az nem jut tovább a csoportból. A tét nagy volt, a feszültség szintén – a meccs előtti órákban Charleroi főtere vandál szurkolók csataterévé vált: betört ablakok, szétvert kávéházi berendezés, szökőkútban hűsölő sebesültek, a térre vezető utcák torkolatában vízágyúk, így hirtelen ezekre emlékszik a szemtanú… A meccsen is nagy volt a küzdelem, csupán egy gól született, David Beckham beadásából Alan Shearer fejelte – és ez a gól győzelmet ért Angliának, nem úgy, mint a négy évvel korábbi elődöntő Shearer-találata. Megtörtént a visszavágás, aztán néhány nappal később nagyot nézett a világ: nemhogy a charleroi-i csata vesztese, de a győztese sem jutott tovább a csoportból…

A VIDEÓ IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!


Akcióban Albert Flórián (bal oldali kép) és Bene Ferenc (jobb oldali kép) a hosszabbításban elvesztett elődöntőben (Fotók: Képes Sport)

 MAGYAR EMLÉK: KÉT VERESÉG A HÁZIGAZDÁKTÓL 

(1964, Spanyolország–Magyarország 2:1) Noha sérülések miatt foghíjas volt a csatársora, a magyar válogatott nagyon-nagyon közel volt ahhoz, hogy döntőbe jusson a spanyolországi tornán. Chus Pereda fejesével a spanyolok vezettek a 35. perctől, de a mieinknek jócskán voltak helyzeteik, elsősorban Bene Ferencnek, és a 84. percben az újpesti támadó ki is használt egyet, Tichy Lajos bombája után a kipattanót terelte a hálóba – a 20. évében járó Benének ez volt a negyedik válogatott gólja a 36-ból. A hosszabbításban erre is, arra is billenhetett volna az eredmény, végül a lesipuskás Amancio lőtte be a győztes gólt a Bernabéu-stadion népének nagy örömére. A mieinknek maradt a bronzmeccs.

(1972, Belgium–Magyarország 2–1). Csapatunk a nyolc évvel későbbi tornán is a harmadik helyért játszott, méghozzá éppen ezen a napon – és megint csak a házigazda ellen. Ezúttal sajnos szomorúbb volt a forgatókönyv, mint Madridban: a belgák az első félidő derekán kétgólos előnyt szereztek, amelyet nem sikerült ledolgozni. Előbb Raoul Lambert lőtt szép gólt két csel után, percekkel később, egy labdaeladásból indult ellencsapás végén Paul Van Himstnek csak az üres kapuba kellett gurítania – miután Páncsics Miklós és Géczi István kapus, dacára sok-sok közös ferencvárosi évüknek, látványosan nem értették meg egymást egy beadásnál… Kű Lajos tizenegyesből szépített a második félidő elején (neki ez volt karrierje egyetlen válogatott gólja), de közelebb nem jutottunk az ellenfélhez, Illovszky Rudolf csapata a 4. helyen végzett. A liege-i mérkőzéssel válogatottunk 44 évre elköszönt az Európa-bajnokságtól.

A VIDEÓ IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!

Rudi Völler 1984-ben is játszott a spanyolok elleni csoportmeccsen, de gólt csak 1988-ban rúgott nekik (Fotó: Getty Images)

 MICSODA EGYBEESÉS! 

(1984, 1988) RUDI VÖLLER volt az első labdarúgó, aki ugyanazon a naptári napon két különböző Európa-bajnokságon is gólt szerzett. Azóta néhányan a nyomába eredtek, ám a részleteket illetően a német legenda egyelőre felülmúlhatatlan: ő az egyetlen, aki ugyanaznap kétszer duplázott!  

A franciaországi tornán Románia volt a nyugatnémet csapat második ellenfele Lensban, Völler fejjel szerzett vezetést, ám a második félidő legelején jött a válasz – Bölöni László előrepasszát Michael Klein átlépte, ezzel becsapta Lothar Matthäust, és Marcel Coras a jobb alsóba lőtt. A játékrész derekán Völler közeli lövéssel újra nyerő helyzetbe hozta a németeket, és ez már elég volt a győzelemhez, bár Harald Schumachernek is dolgoznia kellett érte – a lefújás előtt nem sokkal például egy hatalmas Bölöni-bombát hatástalanított.

A VIDEÓ IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!

Négy évvel később, Münchenben a spanyolok sorakoztak fel a másik térfélen. Ki-ki mérkőzés volt a csoportból való továbbjutásért, egyben a németeknek visszavágási lehetőség a franciaországi vereségért – merthogy onnan a spanyol csapat (néhány nap múlva majd látjuk) egy 90. percbeli góllal hazaküldte a nationalelfet. Völler is játszott azon a meccsen, és ami akkor nem sikerült neki, most kétszer is összejött: az első félidőben Jürgen Klinsmann passzából lőtt a kapuba, a fordulás után egy Matthäus-szólót és finom sarokpasszt követően talált be.

Noha Eb-n többé nem szerzett gólt, további hat évig folytatta a gólgyártást a nemzeti csapatban, rúgott/fejelt további húszat, világbajnok (1990) és Eb-ezüstérmes (1992) lett, 1994-es búcsújakor 90 mérkőzés és 47 gól volt a válogatott mérlege. 

Később szövetségi kapitányként vb-ezüstre vezette a csapatot (2002), 2023-tól a válogatott igazgatója.

A VIDEÓ IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!


Santillana az 1982-es világbajnokságon (Fotó: Getty Images)

 EGY KARRIER NAGY PILLANATA:  SANTILLANA 

(1984. Portugália–Spanyolország 1–1) SANTILLANA, a Real Madrid korszakos támadója három Eb-selejtező sorozatban összesen 12 gólt szerzett, ám nagy tornán csupán egyszer talált a kapuba: a portugálok elleni marseille-i csoportmérkőzés hajrájában, közeli lövésével kialakítva az 1–1-es végeredményt. A dánok elleni elődöntő tizenegyespárbajban is eredményes volt, a fináléban azonban már nem talált a kapuba. 1985-ben lezáruló válogatott pályafutása 56 meccset és 15 gólt számlál.

A VIDEÓ IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!

Hárman az 1988-as olasz delegációból (balról jobbra): Carlo Ancelotti, Azeglio Vicini szövetségi kapitány és Alessandro Altobelli (Fotó: Getty Images)

 EGY KARRIER NAGY PILLANATA:  ALESSANRO ALTOBELLI 

(1988, Olaszország–Dánia 2–0) ALESSANRO ALTOBELLI, az olaszok világbajnoka már két vb-n is szerzett gólt (az 1982-es döntőben ő vágta be a győzelmet biztossá tevő harmadikat), mire 32 évesen végre egy Európa-bajnokságon is lőtt egy „igazit”. Igazit, mert az 1980-as Eb-n, ahová újoncként kapott meghívót, a csehszlovákok elleni bronzmeccs (elvesztett) szétlövésében már betalált a kapuba. Eltelt nyolc év, Azeglio Vicini már csak csereként számított az „öregre”, de következetesen: mindhárom németországi csoportmeccsen beküldte a pályára. És a dánok ellen Kölnben a húzás bejött, egy perccel a beállása után Altobelli berúgta a vezető gólt (a másodikat a másik állandó csereember, Luigi de Agostini lőtte), és a 2–0-s siker továbbjutást ért. Ez volt 61 mérkőzéses válogatott karrierje utolsó (25.) gólja.  

A VIDEÓ IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!

Tomas Brolin ezt is berúgta! (Fotó: Getty Images)

 EGY KARRIER NAGY PILLANATA:  TOMAS BROLIN 

(1992, Svédország–Anglia 2–1) TOMAS BROLIN góljával a házigazda svédek legyőzték a dánokat az előző csoportmeccsen, de ahhoz, hogy meglegyen a vágyott elődöntő, az angolokkal is el kellett bánni. David Platt „eltört” lövéssel korán előnyhöz juttatta az ellenfelet, de a korábban a franciáknak is betaláló Janne Eriksson szép fejessel egyenlített – ez már elég lett volna a továbbjutáshoz. Az utókorból visszatekintve örülhetünk, hogy született még egy gól, hiszen az Eb-történelem legszebbjei közé tartozik (legalábbis beválogatták az UEFA történetének 60 nagyszerű gólja közé a szervezet 60. születésnapján): a felezővonal közeléből meglóduló Tomas Brolin két kényszerítőzés után finoman a kapu bal oldalába emelte a labdát. Brolin jellegzetes gólörömét az 1990-es vb-n, a brazilok elleni csoportmérkőzésen ismerte meg a világ, az 1992-es Eb-n már háromszor láthattuk a 360 fokos fordulatot (az akkor Parmában futballozó csatár a torna társgólkirálya lett), aztán az 1994-es vb-n megint háromszor – a bronzérmet hozó tornán az álomcsapatba is beválogatották. Egy évvel később lábát törte; még 25 éves sem volt. Felgyógyulása után próbálkozott a visszatéréssel, de nagy formáját nem volt képes visszanyerni, és 28 évesen – 47 válogatott meccsel, 27 góllal – visszavonult.

A VIDEÓ IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!


 HÁROMMONDATOS EMLÉKTÖREDÉKEK 

Az Eb-évszak csúcsnapja a bőség sokat emlegetett zavarát hozza ránk. De nem hagyjuk magunkat; ha röviden is, szemezgetünk a termés még érintetlen részéből is.

(1980, Hollandia–Csehszlovákia 1–1) A csehszlovákok nemcsak a négy évvel korábbi döntőben legyőzött NSZK-val, hanem az elődöntőben legyűrt Hollandiával is visszavágóra kényszerültek az olaszországi tornán. Ez utóbbit már nem vesztették el: a zágrábi elődöntőben is fontos gólt szerző Zdenek Nehoda szerezte meg a vezetést, Kees Kist, az 1978–1979-es idény európai aranycipőse egyenlített a szünet után. Kistnek ez volt az utolsó gólja a válogatottban (21/4), Nehoda még jó ideig folytatta, 1987-ben 91 mérkőzéssel és 31 góllal búcsúzott a csehszlovák válogatottól.

A VIDEÓ IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!

(1992, Dánia–Franciaország 2–1) Dánia szerzett gól nélkül, egy ponttal és kevéske, de kétségkívül létező továbbjutási reménnyel várta az esélyesebb franciák elleni záró csoportmeccset. Ez volt az a 90 perc, amelyiken először „robbantak a dán dinamitok”, mert bár Henrik Larsen korai vezető gólját Jean-Pierre Papin még megválaszolta, Lars Elstrup góljára már nem érkezett választ, Dánia továbbjutott. A csereember a válogatott karrierje (34/13) leghíresebb gólját lőtte, a franciák kiestek, és hiába a selejtezők sikerei, valamint az év edzője cím a World Soccernél (1991), ezzel a mérkőzéssel véget ért a szövetségi kapitány, a játékosként Eb-hős Michel Platini edzői pályafutása.

A VIDEÓ IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!

Hárman a 2004-es francia keretből (balról jobbra): Marcel Desailly, Claude Makélélé és Thierry Henry (Fotó: AFP)

(2004, Horvátország–Franciaország 2–2) S ha már franciák és korszaklezárások… Zinédine Zidane a rá jellemző elegáns mozdulattal szerzett gólt, emlékezetes az a védelmi hiba is, amelyiket kihasználva David Trezeguet pontot mentett az akkor már bajban lévő „kékeknek”, de mégis inkább Dado Prso találatára tereljük a figyelmet. Egyrészt, mert a horvát támadó a korábbi monacói csapattársának, Fabien Bartheznek rúgta, másrészt pedig azért, mert a gól előtti hiba gyakorlatilag véget vetett a már amúgy is búcsúzni készülő, 35 éves világ- és Európa-bajnok Marcel Desailly 116 mérkőzéses (három gól) válogatott pályafutásának.

A VIDEÓ IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!

(2008, Olaszország–Franciaország 2–0) Ez már csak egy ilyen búcsúzós nap a franciáknak: a zürichi sima vereség után az akkori országos meccsrekorder, Lilian Thuram (142 mérkőzés/2 gól) és egy másik 35 éves legenda, Claude Makélélé (71/0) bejelentette válogatott karrierje befejezését. Thuram ezen a meccsen már nem játszott, Makélélé viszont a pályán élte át, milyen szörnyen – Franck Ribéry bokaszalag-szakadásával és Éric Abidal kiállításával – kezdődött a két évvel korábbi, szintén olasz diadallal záruló vb-döntő „visszavágója”. Andrea Pirlo tizenegyesből szerzett góllal, Daniele De Rossi sorfalon megpattanó szabadrúgással gondoskodott az olaszoknak továbbjutást érő győzelemről.

A VIDEÓ IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!

Ha Cristiano Ronaldo megindult, Robin van Persie (balra) és Wesley Sneijder együttes erővel sem mindig tudta megállítani (Fotó: Getty Images)

(2012, Portugália–Hollandia 2–1) Rafael van der Vaart bombájával az oranje vezetett, aztán jött Cristiano Ronaldo: előbb Joao Pereira mesteri kiugratásából lőtt gólt, majd Nani keresztpassza után fektette el a holland védelmet. CR-nek volt gólja az előző két tornán is, de ez volt az első duplája Európa-bajnokságon. A ki-ki meccs megnyerésével a portugálok továbbjutottak a csoportjukból, Hollandia Eb-szereplése három vereséggel ért véget, Bert van Marwijk szövetségi kapitány búcsúzott.

A VIDEÓ IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!

(2016, Csehország–Horvátország 2–2) Ivan Perisic rá jellemző elfutásból, Ivan Rakitic kiváló letámadást követő átemeléssel kétgólos előnyt szerzett a horvátoknak a saint-étienne-i csoportmérkőzésen, csakhogy kisvártatva Luka Modric megsérült, lecserélték, és a csehek kihasználták a játékmester hiányát. Milan Skoda remek fejessel szépített, Tomás Necid pedig berúgott egy tizenegyest – mindkettejüknek ez volt az utolsó (4., illetve 12.) gólja a cseh válogatottban. Csehországnak ez az egy pont jött össze a franciaországi tornán, nem jutott tovább, ellentétben a horvát csapattal.

A VIDEÓ IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!

Vicente del Bosque és török kollégája, Fatih Terim (balra) a 2016-os csoportmeccsen (Fotó: Getty Images)

(2016, Spanyolország–Törökország 3–0) Vicente del Bosque szövetségi kapitány 53 mérkőzés után először nem változtatott az előző kezdő tizenegyen, és talán ennek is szerepe volt abban, hogy a címvédő spanyol válogatott a legjobb produkcióját nyújtotta ezen az Eb-n. Álvaro Morata csúsztatott fejessel szerzett vezetést, majd ő is, és az első gólt előkészítő Nolito is a hálóig vitt egy-egy jellemzően spanyolos, hosszan épített akciót. Del Bosque nyolcéves, nagy diadalokkal kikövezett kapitányi időszakának utolsó győzelme volt ez – még jött két zakó, velük a vártnál korábbi Eb-búcsú, és a 65 éves legenda bejelentette nyugdíjba vonulását.

A VIDEÓ IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!

(2016, Olaszország–Svédország 1–0) Talán elhomályosította már az idő, de a franciaországi Európa-bajnokságon Eder és Éder nevű gólszerzőt is ünnepeltek. A nevét ékezet nélkül író portugál labdarúgó gólja eldöntötte a finálét, arra a lapos lövésre alighanem rengetegen emlékeznek – krónikánkban később mi is visszatérünk majd rá. Most az ékezetes futballista van soron: Éder egy helyzeteket alig hozó csoportmérkőzést döntött el remek lövésével a 88. percben. A brazilnak született támadó már tíz éve élt Itáliában, honosítása után 26 válogatott meccsen játszott, hat gólt szerzett.

A VIDEÓ IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!

Kevin De Bruyne gólpasszt adott és gólt lőtt a dánok elleni csoportmeccsen (Fotó: Getty Images)

(2021, Belgium–Dánia 2–1) Az érzelmekkel teli első félidő a dánokról szólt, Youssuf Poulsen korai vezető góljáról, a sok kihagyott helyzetükről, és persze a néhány nappal korábban kis híján életét vesztő Christian Eriksen tiszteletére eszközölt játékmegszakításról. A második játékrész főszereplője már Kevin De Bruyne volt, aki az első csoportmeccset még kihagyta a BL-döntőn összeszedett súlyos arcsérülése miatt. Most már beállhatott a szünetben, előbb adott egy fifikás gólpasszt Thorgan Hazard-nak, majd gyönyörű lapos lövéssel a győztes gólt is megszerezte.

A VIDEÓ IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!

 JÚNIUS 17. – EB-EREDMÉNYEK 

EB 1964, SPANYOLORSZÁG
ELŐDÖNTŐ
Madrid: Spanyolország–Magyarország 2–1, h. u.
Barcelona: Dánia–Szovjetunió 0–3

EB 1972, BELGIUM
A 3. HELYÉRT
Liege: Magyarország–Belgium 1–2

EB 1976, JUGOSZLÁVIA
ELŐDÖNTŐ
Belgrád: Jugoszlávia–NSZK 2–4, h. u.

EB 1980, OLASZORSZÁG
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK
Milánó: Hollandia–Csehszlovákia 1–1
Torino: Görögország–NSZK 0–0

EB 1984, FRANCIAORSZÁG
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK
Lens: NSZK–Románia 2–1
Marseille: Portugália–Spanyolország 1–1

EB 1988, NSZK
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK
München: NSZK–Spanyolország 2–0
Köln: Olaszország–Dánia 2–0

EB 1992, SVÉDORSZÁG
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK
Solna: Svédország–Anglia 2–1
Malmö: Franciaország–Dánia 1–2

EB 2000, BELGIUM ÉS HOLLANDIA
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK
Arnhem: Románia–Portugália 0–1
Charleroi: Anglia–Németország 1–0

EB 2004, PORTUGÁLIA
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK
Coimbra: Anglia–Svájc 3–0
Leiria: Horvátország–Franciaország 2–2

EB 2008, AUSZTRIA ÉS SVÁJC
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK
Bern: Hollandia–Románia 2–0
Zürich: Franciaország–Olaszország 0–2    

EB 2012, LENGYELORSZÁG ÉS UKRAJNA
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK
Harkiv: Portugália–Hollandia 2–1
Lviv: Dánia–Németország 1–2

EB 2016, FRANCIAORSZÁG
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK
Saint-Étienne: Csehország–Horvátország 2–2
Nice: Spanyolország–Törökország 3–0
Toulouse: Olaszország–Svédország 1–0

EB 2021, EURÓPA
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK
Koppenhága: Dánia–Belgium 1–2
Bukarest: Ukrajna–Észak-Macedónia 2–1
Amszterdam: Hollandia–Ausztria 2–0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik