Eb 2020: Franciaország a favorit! – így tippelnek az NS szakértői

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.06.12. 13:09
null
A franciák nem csupán Antoine Grizemannt (7), hanem az Eb-trófeát is magasba emelnék (Fotó: AFP)
A Nemzeti Sport által megszólaltatott szakértők nagyszerű tornára számítanak, többségük a francia válogatottat tippeli aranyérmesnek.

 



Ki lesz a nagy felfedezett? Kik szerezhetnek meglepetést? Többek között erről kérdeztük neves szakértőinket az Európa-bajnokság kapcsán. És persze kíváncsiak voltunk, melyik válogatottat tartják a leginkább esélyesnek az arany­érem megszerzésére. Nos, ha csak a tippeken múlik, Franciaország nyeri meg a földrésztornát. Ha ez sikerül a kékeknek, parádés sorozattal büszkélkedhetnek, hiszen 2016-ban hazai pályán Európa-bajnoki döntőt játszottak (igaz, kikaptak Portugáliától), majd 2018-ban megnyerték az oroszországi világbajnokságot. Vajon sikerül-e sorozatban a harmadik nagy torna döntőjébe is bejutniuk?

A Nemzeti Sport Online Facebook-oldalán arra voltunk kíváncsiak, melyik csapat nyeri meg az Európa-bajnokságot. Követőink szavazatainak segítségével modelleztük a csoportkört, majd a kiesési szakaszt. Olvasóinknál nem meglepő módon a magyar válogatott nyerte meg az Eb-t. Bár van olyan érzésünk, hogy volt, aki kissé elfogultan szavazott, jó látni, mennyien állnak a csapat mögött. Ettől függetlenül ebből a játékból is le lehet szűrni, hogy a világbajnok francia válogatottat mindenki rendkívül erősnek gondolja.

Az NS szakértői csapatában sokan magyar meglepetésre számítanak. Megkértük néhány korábbi és jelenlegi futballistát, edzőt – akik az Eb alatt alkalmanként lapunkban is elemeznek majd –, hogy válaszoljon az általunk feltett öt kérdésre; van, aki Észak-Macedóniától vár csodát, más Varga Kevint látja az Eb felfedezettjének.

1. Milyen szereplést vár a magyar válogatottól?
2. Ki nyeri az Eb-t?
3. Melyik válogatott lesz az Eb meglepetéscsapata?
4. Ki lesz az Eb legjobb játékosa?
5. Ki lesz az Eb felfedezettje?

VANCZÁK Vilmos,
korábbi 80-szoros válogatott labdarúgó, a svájci
Sion volt védője

1. Ilyen erős csoportban mit lehet várni...? Bravúr lenne, de a pontszerzésben reménykedem. A csapat elég masszív ahhoz, hogy ne szenvedjen súlyos vereséget.
2. A franciákra tennék. A válogatottjuk még a kispadon is tele van minőségi játékossal, ez pedig hatalmas fegyver az ilyen hosszú sorozatban.
3. A dánokat minden egyes alkalommal leírják, nem kalkulálnak velük esélyesként, ennek ellenére szerintem benne van a levegőben, hogy jól szerepelnek.
4. Általában a támadók vannak reflektorfényben, ők nyerik meg a mérkőzéseket, de én egy védekezőbb játékosra voksolok: szerintem N'Golo Kanté lesz a torna legjobbja! A Chelsea-ben hosszú ideje teljesít a legmagasabb szinten, alighanem a válogatottban is húzóember lesz.
5. Az angolok reménysége, Phil Foden nagy ígéret, a Manchester Cityben sokat fejlődött. Remek idénye volt és véleményem szerint az Európa-bajnokságon is képes lesz megcsillogtatni tudását.
Giovanni COSTANTINO,
az MTK Budapest olasz vezetőedzője
1. Jó irányba halad, fejlődik a válogatott, ám a középpályáról számos fontos játékos hiányzik. Nem tudom, hány pontot szerezhet a csapat, ám arra látok esélyt, hogy három jó mérkőzést játsszon.
2. Kétségtelenül Franciaország a favorit. Remekül összerakott válogatott, amely technikailag, erőnlétileg és taktikailag is a legmagasabb szintet képviseli, s nagyon bő a kerete, tele minőségi labdarúgóval.
3. Ukrajna! A csapat fiataljai sok borsot törhetnek a riválisok orra alá.
4. Kylian Mbappé ezúttal is bizonyítja, hogy ő a francia válogatott, illetve Európa legjobbja. Klasszis futballista.
5. A Sampdoriát erősítő Mikkel Damsgaard berobbanását várom. Olaszországban a bajnokság egyik legkiemelkedőbb tehetségének tartom. A spanyol válogatott Dani Olmótól is jó szereplést várok, és a holland Frenkie de Jong is elkaphatja a fonalat. S hogy kissé haza is beszéljek: Manuel Locatelli és Giacomo Raspadori is fontos játékos lehet az Eb-n.
RABÓCZKI Balázs,
korábbi kétszeres
válogatott, a dán
Köbenhavn volt kapusa
1. Nagyon nehéz csoportba került a magyar válogatott, ám ha hozza azt a szervezett futballt, amit az utóbbi időben láttunk tőle, megszerezheti a harmadik helyet a csoportjában.
2. A B-csoportból kerül ki a győztes: Németországra tippelek. A kapitánya, Joachim Löw búcsúzik a torna után, nem zárható ki, hogy a játékosok extra motivációval küzdenek és nagy sikerrel zárják le ezt a szép korszakot.
3. Rendszeresen halljuk, a Premier League a legerősebb bajnokság, az angol válogatott mégis adós a kiugróan jó eredménnyel. Most olyan generáció állt össze, amely sokra van hivatva, úgy érzem, a legjobb négyben ott lesz Anglia.
4. Az első gondolatom a belgák klasszisa, Kevin De Bruyne volt, mégis inkább klubtársát, Ilkay Gündogant nevezném meg.
5. A Manchester City fiatalja, Phil Foden már bizonyított az angol bajnokságban, ezúttal az Európa-bajnokságon villoghat.
JUHÁSZ Roland,
korábbi 95-szörös
válogatott, a belga
Anderlecht exvédője
1. Nagyon nehéz csoportba kerültünk, abban bízom, hogy sikerült pontot vagy pontokat szereznünk.
2.
Franciaország vagy Belgium, e két válogatottnak hihetetlenül erős a kerete.
3.
Olaszország. Kevesebb szó esik róla, szerintem érdemes lesz figyelni rá.
4. Romelu Lukakunak nagyszerű idénye volt az Internazionaléban, ráadásul a válogatottban mindig kiválóan teljesít, úgyhogy az Eb ásza is lehet.
5. Azt remélem, egy kevésbé ismert játékos, aki egy kisebb válogatottból tűnik majd ki...
SZABICS Imre,
a Mol Fehérvár FC vezetőedzője, korábbi 36-szoros magyar válogatott, az osztrák Sturm Graz volt csatára
1. Szervezett, akaratos, alázatos futball, tisztes helytállás – azaz, legyünk mindenkinek kellemetlen ellenfele. A pontszerzés mindegyik rivális ellen bravúr lenne, de az ember természetesen azt reméli, hogy a csapat kiszolgálja a szurkolótábort.
2. Franciaországot tartom a legnagyobb esélyesnek.
3. Lehetek elfogult? Több éven át Franco Foda munkáját segítettem az osztrák válogatott mellett, remélem, Ausztria sikerrel szerepel a tornán.
4. A francia Kylian Mbappé lehet az Eb legjobbja.
5. A macedón Elif Elmaszról sokan tudják, milyen tehetséges, erős csapatba is beférne, de legalább az elődöntőig el kellene jutnia annak, aki a torna felfedezettje lesz. A Bundesliga kedvelői ismerik a Leipzig osztrák játékosát, Marcel Sabitzert, talán róla kevesebb szó esik a sztárok mellett, de képes remekül futballozni
KIPRICH József,
korábbi 70-szeres
válogatott, a holland
Feyenoord excsatára

1. Elnézve, milyen csoportba kerültünk, nem egyszerű választ adni... Képesnek tartom a csapatot arra, hogy bravúrt hajtson végre. Három-négy pontot kellene szerezni, érzésem szerint az egyik riválist elkaphatja, hiszen remek formában van.
2. Az F-csoportból kerülhet ki a győztes, hiszen három erős válogatott is itt szerepel, mellettük még a belgák és a spanyolok rúghatnak labdába.
3. Akár a magyar válogatott is lehet a meglepetéscsapat! A mieinknek drukkolok, bízom benne, sikerül az álomszereplés.
4. Nyilván abból a csapatból kerül ki, amelyik a döntőig jut. Sokakkal ellentétben sem a franciáknál, sem a németeknél nem látok kiemelkedő klasszist – na de nem ragozom: Cristiano Ronaldo lesz a torna legjobbja.
5. Csak ismételni tudom magam: a döntős együttesekből kerülhet ki a felfedezett is. Ugyanakkor a magyar válogatottban is berobbanhat valaki, ha a csapat netán bejut a nyolcaddöntőbe.
GRÓF Dávid,
a Debreceni VSC kapusa,
a skót Hibernian
korábbi légiósa
1. Az elmúlt két évben mindenkivel felvettük a versenyt, egyre stabilabb a játékunk. Vannak hiányzóink, de Marco Rossi megoldja a pótlásukat: ismerem az olasz szövetségi kapitányt a Honvédból, Kispesten is jól kezelte ezeket a szituációkat.
2. Közel áll a szívemhez Nagy-Britannia, így azt mondom, a fiatal angol csapat képes megnyerni az Európa-bajnokságot.
3. Bízom benne, hogy a magyar válogatott lesz a torna meglepetése.
4. Harry Kane kiemelkedően futballozik, vállára veszi az angol válogatottat, de azon sem csodálkoznék, ha Cristiano Ronaldo lenne a befutó – hihetetlenül motivált futballista, ha valami nem sikerült neki, mindig rátett még egy lapáttal.
5. Phil Foden elképesztő idényt futott, s biztos vagyok benne, az angol játékos be akarja bizonyítani, topjátékossá érett. Varga Kevinben nagy fantáziát látok, de korábbi kispesti csapattársam, Gazdag Dániel is megvillanthatja tudását.
BUZSÁKY Ákos,
korábbi 20-szoros
válogatott, az angol
QPR volt középpályása
1. Halálcsoportba kerültünk, nem mi vagyunk az esélyesek, ettől függetlenül hatalmas lökést adhat a csapatnak, hogy háromból két mérkőzést idehaza játszik. Úgy érzem, hazai környezetben nem kapunk ki.
2. A francia, a portugál és az angol is erős csapat, sohasem lehet leírni az olaszokat és a németeket sem.
3. Észak-Macedónia ilyen lehet, jó eredményeket értek el az elmúlt időszakban. Lehet a magyar is a meglepetéscsapat, de ez nem tűnik reálisnak, hiszen legkreatívabb futballistáink, Szoboszlai Dominik és Kalmár Zsolt is hiányzik.
4. Az Aston Villa játékosa, Jack Grealish remek futballista és a portugál Bruno Fernandes is kiemelkedő tudású. Lehet, nincsenek annyira reflektorfényben, de képesek a kiugró teljesítményre.
5. Hazahúz a szívem: Schön Szabolcsot, Szalai Attilát és Varga Kevint említeném. Mindannyian vagányak, csibészek, megvan bennük a sebesség.
TAMÁS Márk,
a lengyel Slask Wroclaw magyar hátvédje

1. Halálcsoportba kerültünk, de bízom benne, hogy a topcsapatok döntetlent játszanak egymás ellen, mi pedig valami csoda folytán legyőzzük valamelyiket. Persze nem ez a realitás, de hátha összejön a továbbjutás.
2. A németeké lesz a tornagyőzelem. Joachim Löw távozik a csapat éléről, biztos vagyok benne, hogy a válogatott érte is harcol majd. Szép ajándék lenne neki, az biztos.
3. Reméljük, a miénk! Ha továbblépnénk a csoportból, már kiérdemelnénk ezt a díjat.
4. Kylian Mbappé lehet a befutó. Ha nem súlyos a sérülése, Karim Benzema is esélyes rá.
5. Przemyslaw Placheta elképesztően gyors, a sebessége vetekedik Kylian Mbappééval. A lengyel játékos huszonhárom éves, s bár feljutott a Premier League-be a Norwich Cityvel, most ismerheti meg a nevét a futballtársadalom.

VIDA Máté,
a DAC középpályása

1. Nehéz helyzetben vagyunk, mert rengeteg hiányzónk van, ráadásul talán a három legerősebb válogatott szerepel a csoportunkban. Bízom benne, hogy pontot szerzünk, és titkon a harmadik helyben is reménykedem, ám az nagyon nagy meglepetés lenne. Látjuk, hogy Marco Rossival és az újjáalakuló csapattal bármire képesek lehetünk, így van okunk a bizakodásra. A pontszerzés reális cél.
2. Franciaországot várom a dobogó tetejére.
3. Törökországra érdemes odafigyelni...
4. Kevin De Bruyne a világ egyik legjobb játékosa, kérdés, a sérülése mennyire hátráltatja.
5. Az angol Jack Grealish nemzetközi szinten még nem tette le a névjegyét – itt az ideje!
SZÉLESI Zoltán,
korábbi 28-szoros válogatott, a francia Strasbourg és a német Energie Cottbus volt védője, korábbi megbízott szövetségi kapitány

1. Erős csapatjátékra van szükségünk, a szerencse mellett a szurkolótáborunkra is szükségünk van, amely öt éve is elképesztő erőt adott.
2. Németországot mondanám. A felfogása, a mentalitása kiemelkedő és igazi tornamenő, legyen szó Eb-ről vagy világbajnokságról.
3. Hollandia. Jó futballt játszik, érdemes lesz figyelni a teljesítményét.
4. Kai Havertz kiemelkedő tudású futballista, ezen az Eb-n még inkább felhívja magára a figyelmet.
5. Mason Mount nagy tehetség, a Chelsea alapemberévé vált, hihetetlenül meggyőző.

LIPCSEI Péter,
korábbi 58-szoros válogatott, a portugál Porto egykori középpályása

1. Az előző Európa-bajnokságon és a Nemzetek Ligája-sorozatban is bebizonyították a játékosok, hogy felzárkóztak a legjobbak mögé – hazai pályán lehet sikerélményünk.
2. Bár Portugáliának is szorítok, Franciaország győzelmére tippelek.
3. A torna kezdete előtt ez nehéz kérdés, de legyen a magyar válogatott. A hazai környezet, a szurkolók sokat segíthetnek.
4. Kylian Mbappét várom a torna legjobbjának – egyre erősödik a stílusa. Cristiano Ronaldo és Lionel Messi után ő lehet az új szupersztár a nemzetközi labdarúgásban.
5. A portugál Renato Sanches megmutathatja végre, mire is képes valójában. Igaz, hogy már Európa-bajnok, illetve nyert bajnoki címet a Benficával és a Bayern Münchennel, de huszonhárom évesen már eléggé érett ahhoz, hogy valami különlegeset mutasson nekünk. A francia N'Golo Kantét is ide sorolnám, de a Chelsea középpályása már harmincéves.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik