U21-es válogatott: Szélesi olyan játékosokat keres, akik mindent megtesznek a sikerért

D. Á./MTID. Á./MTI
Vágólapra másolva!
2024.03.19. 22:15
Szélesi Zoltán (Fotó: Török Attila)
Szélesi Zoltán, az U21-es labdarúgó-válogatott új szövetségi edzője olyan mentalitású játékosokat szeretne beválogatni a jövőben, akik győzni akarnak, és mindent megtesznek a pályán a sikerért.

 

A játékosként 28-szoros válogatott szakember számára nem ismeretlen az U21-es keret, mivel már a fiatalabb korosztályokban együtt dolgozott a játékosokkal. A 42 éves tréner az M1 aktuális csatornának elmondta, hogy karaktereket keres, akik elég játékpercet töltenek a pályán klubjaikban, emellett pedig jó formát mutatnak.

„Nem lehet úgy nekimenni egy mérkőzésnek sem, hogy nincsen bennünk győzni akarási vágy, legyen az most jelen esetben Moldova, Kazahsztán vagy majd a spanyol válogatott, amellyel még az év végén találkozunk. Természetesen a meccstervek is eszerint alakulnak: hol kicsit defenzívebb, hol offenzívabb játékstílussal készülünk, hol dominánsabban, hol egy kicsit alárendeltebb szerepben képzeljük el a csapatot” – mondta Szélesi, majd hozzátette, nincsen keretek közé szorítva, többek között Marco Rossi szövetségi kapitány is abba az irányba próbálja terelni, hogy saját maga hozza meg a döntéseket.

Megjegyezte, ha a felnőtt nemzeti együttesnek szüksége van egy játékosra, akkor természetesen azonnal rendelkezésre bocsátja, mivel szerinte az U21-es csapat az A-válogatott előszobája.

Szélesi kiemelte, a Moldova elleni felkészülési meccsen nem a labdabirtoklásra fognak berendezkedni, hanem stabil védekezésből a lehető leggyorsabban szeretnének gólra törni.

„Az első felkészülési mérkőzésen jó eredményt szeretnénk elérni, hogy magabiztosan menjünk majd a kazahokhoz és ott is nyilván a három pont a cél. Azért jöttünk, hogy mindkét mérkőzést megnyerjük, és akkor még talán lehet esélyünk a következő fordulókban is kijutni az Európa-bajnokságra”  – mondta Hegyi Krisztián kapus, aki a kazahok elleni Eb-selejtezőn kezdőként szeretne pályára lépni, de tisztában van vele, hogy Szélesi Zoltán bizalmához jól kell teljesítenie az edzéseken.

A 21 éves kapus 2019-ben a West Ham United utánpótlás csapatához szerződött, tavaly az angol harmadosztályú Stevenage-ben szerepelt kölcsönben, idén pedig a Den Bosch együttesénél érdekelt. Hegyi megjegyezte, a holland másodosztály számára optimális a fejlődéshez, mivel az a legfontosabb, hogy meglépje azokat a lépcsőfokokat, amelyekkel képes lesz majd a Premier League-ben védeni.

Az U21-es válogatott csütörtökön 18 órakor Moldovát fogadja felkészülési mérkőzésen az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, öt nappal később Kazahsztánban játszik Eb-selejtezőt, amely ősszel további három mérkőzéssel fejeződik be.

 

Legfrissebb hírek

Győzött Cipruson a megújult U21-es válogatott

Magyar válogatott
2024.11.14. 15:54

Kihirdette az új U21-es válogatott keretét Szélesi Zoltán

Magyar válogatott
2024.11.06. 15:25

Szélesi Zoltán: Azokra számítok, akik csúsznak-másznak a csapatért

Magyar válogatott
2024.10.18. 09:06

U21-es válogatott: Szélesi Zoltán szerint a játékosok méltó módon adják át a stafétát a fiatalabbaknak

Magyar válogatott
2024.10.17. 15:44

Szűkös győzelmet aratott az U21-es magyar csapat Málta ellen

Magyar válogatott
2024.10.10. 21:56

Lisztes Krisztián és Vancsa Zalán sem kapott meghívót az U21-es válogatottba

Magyar válogatott
2024.10.03. 13:13

Hegyi Krisztián: Mindjárt 22 vagyok, szeretnék bekerülni a csapatba, és egy jó szezont lehúzni

Magyar válogatott
2024.09.11. 10:39

Lisztes Krisztián: Tudom, hogy változtatnom kell, mert a kondim még nem a legjobb

Magyar válogatott
2024.09.11. 07:55
Ezek is érdekelhetik