Eb 2020: egy percre megáll a játék a dán–belga meccsen

Vágólapra másolva!
2021.06.16. 20:50
null
Lukaku (balra) jelentette be az Eriksent (jobbra) éltető akciót (Fotó: AFP)
Romelu Lukaku, a belga labdarúgó-válogatott támadója bejelentette, a csütörtöki Dánia–Belgium mérkőzés tizedik percében a csapatok kirúgják a pályáról a labdát, hogy a nézők egy percig Christian Eriksent éltethessék a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságon – írta az MTI.

 

A csatár a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón kiemelte, ezzel szeretnék megadni a koppenhágai Parken Stadion közönségének a lehetőséget arra, hogy a múlt szombaton összeesett, majd a pályán újraélesztett, azóta kórházban lévő középpályást köszöntsék.

Azért a tizedik percre esett a választás, mert Eriksen a 10-es mezszámmal szerepelt az Eb-n. Lukaku hozzátette, a megbeszéltek szerint mindkét csapat abbahagyja majd a játékot, és csatlakozik a közönséghez.

A belga csatár – Eriksen klubtársa az Internazionalénál – az oroszok elleni első gólját követően is üzent társának: a kamerába azt mondta: „Légy erős, szeretlek.”

Kasper Hjulmand, a dánok szövetségi kapitánya azt mondta, Eriksen nem csak a tv-ből hallhatja a buzdítást.

„Őrület, de a kórház, amelyben Christian fekszik, olyan közel van a stadionhoz, hogy ráláthat onnan, és akár hallhatja is, ami ott történik – mondta Hjulmand. – Furcsa légkör lesz a stadionban, ezt a magunk javára kell fordítani.”

A dán játékos az Eb-újonc finnek elleni összecsapás 43. percében minden előzmény nélkül összeesett a pályán, ahol bő tíz percen keresztül élesztették újra, mielőtt szállítható állapotba került. A 109-szeres válogatott játékost végül stabil állapotban vitték kórházba, ahol már kommunikálni is tudott.

A találkozót a finnek a hatvanadik percben szerzett góllal nyerték meg 1–0-ra.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik