Bellingham góljával a 95. percben mentette ikszre a belgák elleni meccset Anglia

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2024.03.26. 22:49
Jude Bellingham az utolsó pillanatokban kiegyenlített (Fotó: Getty Images)
A belga labdarúgó-válogatott 2–2-es döntetlent játszott Angliával a Wembleyben, felkészülési mérkőzésen.

A belga válogatott igencsak hamar, már a 11. percben megszerezte a vezetést – Jordan Pickford borzalmas kirúgása után Youri Tielemanshoz pattant a labda, aki okosan a bal alsó sarokba lőtt a visszafutó kapus mellett. Nem kellett sokat várni a válaszra, hat perccel később tizenegyeshez jutott Anglia, Ivan Toney pedig – ahogyan azt tőle megszokhattuk – higgadtan a kapu jobb oldalába lőtt. 

A 27. percben Jarrod Bowen is betalált, a gólt azonban a VAR les miatt érvénytelenítette. Az első félidő hajrájában hosszú indítást kapott Romelu Lukaku, aki Lewis Dunkot lerázta, majd bal külsővel parádés beadást küldött Tielemans felé. A belga középpályás nem hibázta el üres kapura, csukafejessel volt eredményes. 

A második félidőben egyértelműen az angolok domináltak, azonban Kobbie Mainoo és Phil Foden is nagy helyzetet puskázott el. Úgy nézett ki, hogy a belgák kihúzhatják, a 95. percben viszont csak összejött a hazaiaknak az egyenlítés – James Maddison gurított vissza a tizenegyesponthoz, Jude Bellingham átvette a labdát, majd rendkívül pontosan lőtt a bal alsóba, kialakítva a 2–2-es végeredményt. 

TOVÁBBI EB-FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Anglia–Belgium 2–2 (Toney 17. – 11-esből, Bellingham 90+5., ill. Tielemans 11., 36.)

 

Legfrissebb hírek

Hiányzik neki a válogatott, Courtois szeretne visszatérni

Minden más foci
2025.02.24. 10:43

Davis-kupa: botrány és leléptetés Belgiumban – videó

Tenisz
2025.02.03. 11:18

Felkészülés: a Mezőkövesd és a Budafok is simán nyert, a Szeged és a Soroksár gólt sem kapott

Labdarúgó NB II
2025.02.02. 22:00

Jól sikerült a Vasas főpróbája

Labdarúgó NB II
2025.02.01. 23:06

A Csákvár és a Szentlőrinc lejátszotta utolsó téli felkészülési mérkőzését

Labdarúgó NB II
2025.01.31. 21:02

Nagyon furcsán ért véget a Kisvárda felkészülési meccse – videó

Labdarúgó NB II
2025.01.30. 12:15

Idén olimpiai számokban szeretne versenyezni a kenus Fejes Dániel

Kajak-kenu
2025.01.27. 19:32

Kokaincsempészet gyanújával letartóztatták a volt belga válogatott labdarúgót

Minden más foci
2025.01.27. 14:06
Ezek is érdekelhetik