Eb 2020, C-csoport: holland álomkezdés Depay-show-val Rotterdamban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.21. 22:39
null
A Lyon támadója négy kanadai pontig jutott a fehéroroszok ellen (Fotó: AFP)
A 2020-as Európa-bajnokság előtti selejtezősorozat C-csoportjának 1. fordulójában a holland válogatott a két gólig és két gólpasszig jutó Memphis Depay vezérletével 4–0-ra nyert Fehéroroszország ellen.

 

Parádésan indult a selejtezősorozat a hollandok számára, hiszen már az első percben vezetést szereztek: a rosszul hazaadott labdára Memphis Depay csapott le, és a kapus mellett elhúzva a kapuba passzolt (1–0).

A félidő derekához közeledve növelte előnyét a Nemzetek Ligája döntőjébe bejutó együttes, Dumfries jobb oldali beadását Depay nem tudta kapura lőni, „cserébe” sarokkal Georginio Wijnaldum elé húzta a labdát, a Liverpool középpályása pedig a léc alá lőtt (2–0).

A második játékrészt is jól kezdték a hazaiak, az 55. percben újabb gólt szereztek, Depay értékesítette magabiztosan a megítélt büntetőt (3–0).

A fehéroroszok becsülettel küzdtek a szépítésért, de ezen a napon Memphis-show volt Rotterdamban: Depay újabb lövését ezúttal védte a kapus, a centerezése után viszont Virgil van Dijk már közelről a kapuba fejelt (4–0).

A csoport másik mérkőzésén az 55. perc után indult be a termelés, az északírek előbb Niall McGinn révén vették be az észtek kapuját, majd Steven Davis büntetőből volt eredményes (2–0).

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
C-CSOPORT
Észak-Írország–Észtország 2–0 (McGinn 56., Davis 75. – 11-esből)
Hollandia–Fehéroroszország 4–0 (Depay 1., 55. – a másodikat 11-esből, Wijnaldum 21., Van Dijk 86.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik