Eb 2020: Arjen Robben visszatérne a holland válogatottba

Vágólapra másolva!
2021.05.10. 14:13
null
Arjen Robben szívesen visszatérne a holland válogatottba (Fotó: AFP)
Arjen Robbennek az az álma, hogy a nyári Európa-bajnokságon ott lehet majd a holland labdarúgó-válogatottban – írja az MTI.

 

A 37 éves szélső azután nyilatkozott erről, hogy a hétvégén nyolc hónapja először lépett pályára kezdőként a Groningen színeiben a holland bajnokságban. A vb-ezüst- és bronzérmes Robben a meccs egyik legjobbja volt, az Emmen elleni 4–0-s sikerből két gólpasszal vette ki a részét. Lecseréléséig 80 percet töltött a pályán, ami legtöbb azóta, hogy tavaly visszatért egy évvel korábbi visszavonulása után és a Groningenhez igazolt.

„Ha hívna, biztos, hogy igent mondanék – válaszolta arra az újságírói kérdésre, mit szólna Frank de Boer szövetségi kapitány esetleges hívására. – Persze realistának kell maradni. Ehhez megfelelő erőállapotba kellene kerülni és többletet kellene jelenteni a csapatnak. Majd meglátjuk.”

A Bayern München, a Real Madrid és a Chelsea korábbi sztárja 2017 októberében játszotta eddigi utolsó mérkőzését a holland válogatottban, amelyben összesen 96 alkalommal lépett pályára.

Frank de Boer várhatóan a hét második felében jelöli ki bő keretét a június 11-én rajtoló Eb-re, melyen a hollandok Ukrajnával, Ausztriával és Észak-Macedóniával szerepelnek egy csoportban.

(MTI)

 

 

 

 

Legfrissebb hírek

A hollandok kilencből a hetedik tizenegyespárbajukat vesztették el – Nemzetek Ligája-statisztikák

Minden más foci
2025.03.24. 13:49

Ronald Koeman: Az elmúlt két évben senki sem szorongatta meg annyira Spanyolországot, mint most Hollandia

Minden más foci
2025.03.24. 08:59

Micsoda izgalmak, micsoda meccs! A spanyolok tizenegyesekkel jutottak be az NL-elődöntőbe

Minden más foci
2025.03.23. 23:39

Dean Huijsen: amszterdami fiatalemberként a hollandok ellen

Minden más foci
2025.03.23. 09:16

Szavazzon a XXI. század góljára! – Fiola Attila, 2021. június 19., Magyarország–Franciaország 1–1

Magyar válogatott
2025.03.04. 10:52

Veszélyben a 2025-ös hollandiai országúti kerékpáros versenyek a háromnapos NATO-csúcs miatt

Kerékpár
2024.11.29. 14:43

Értékelje a magyar válogatott játékosainak Hollandia elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
2024.11.17. 11:12

Dibusz messze kiemelkedett a mieink közül – NS-értékelés

Magyar válogatott
2024.11.17. 10:22
Ezek is érdekelhetik