Eb 2020: a horvátok sem költöznek Skóciába

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.05.31. 16:06
null
Zlatko Dalic csapata végig Rovinjban marad (Fotó: AFP)
A horvát labdarúgó-válogatottnak mégsem a skóciai St. Andrewsban lesz a bázisa a jövő pénteken kezdődő, részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságon – közölte a Magyar Távirati Iroda.

 

A cseh szövetség szombaton, a horvát (HNS) pedig hétfőn jelentette be döntését, amelyet mindkét szervezet azért hozott meg, mert el akarja kerülni annak lehetőségét, hogy karanténba kerüljön az egész csapat, ugyanis kiutazáskor egyetlen pozitív koronavírusteszt esetén ez következne be a Skóciában érvényben lévő szabályozás szerint.

A cseh válogatottnak az edinburgh-i Oriam nemzeti edzésközpontban lett volna a bázisa a torna ideje alatt.

A HNS hétfőn azt közölte, hogy az európai szövetség (UEFA) ajánlására változtatta meg eredeti terveit. A csapat így végig Rovinjban marad, ami Zlatko Dalic szövetségi kapitány szerint a legjobb megoldás a jelenlegi körülmények között.

A horvátok kedden Örményországgal, majd vasárnap Belgiummal játszanak felkészülési mérkőzést. Az Európa-bajnokság csoportkörében jövő vasárnap Londonban az angolokkal, öt nappal később Glasgow-ban a csehekkel, majd június 22-én ugyancsak a Hampden Parkban a skótokkal találkoznak.

EURÓPA-BAJNOKSÁG
D-CSOPORT (LONDON, GLASGOW)
Június 13., vasárnap, 15.00
London
Anglia–Horvátország
Június 14., hétfő, 15.00
Glasgow
Skócia–Csehország
Június 18., péntek, 18.00
Glasgow
Horvátország–Csehország
Június 18., péntek, 21.00
London
Anglia–Skócia
Június 22., kedd, 21.00
Glasgow
Horvátország–Skócia
Június 22., kedd, 21.00
London
Csehország–Anglia

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik