Eb 2020: értetlenkednek a törökök a schalkés német válogatottsága miatt

Vágólapra másolva!
2019.10.08. 15:40
Értetlenül állnak a török labdarúgó-válogatott elöljárói az előtt, hogy Suat Serdar, a Schalke 04 futballistája elfogadta a német nemzeti együttes behívóját, és tagja lett a Nationalelf keretének.

Senol Günes, a törökök szövetségi kapitánya az Albánia és Franciaország elleni Európa-bajnoki selejtezőket megelőző keddi sajtótájékoztatóján azt mondta, korábban csak azért találkozott a 22 éves középpályás édesapjával, és látogatta meg a Schalke mérkőzéseit, mert arra számított, hogy a játékos a török válogatottat választja majd.

„Tiszteletben tartjuk a döntését, de ezt előre, nyíltan közölnie kellett volna” – jelentette ki a 67 éves szakember, hozzátéve, hogy Serdar bizonytalanságban tartotta a török szövetséget, amelynek vezetőit meglepte, hogy Joachim Löw, a német válogatott szövetségi kapitánya most behívta a Nationalelfbe a futballistát, aki el is fogadta a felkérést.

„Korábban azt mondták, hogy Serdar nem fog játszani a német válogatottban” – nyilatkozott Senol Günes, aki nagy reményeket fűzött ahhoz, hogy hamarosan bevetheti a középpályást a török nemzeti tizenegyben.

Suat Serdar török szülők gyermekeként Németországban született, és az U16-os korosztálytól kezdve szerepelt a német válogatottban, az U21-es együttessel tavaly Európa-bajnoki ezüstérmes volt.

Legfrissebb hírek

A törököket a görögök követték a férfi kosárlabda Eb elődöntőjébe

Kosárlabda
2025.09.09. 22:30

Elhagyta az útlevelét, majdnem Törökországban rekedt Lamine Yamal – videó

Spanyol labdarúgás
2025.09.09. 10:26

„Micsoda szégyen!” – török reakciók a spanyolok elleni hatalmas zakóra

Foci vb 2026
2025.09.08. 10:12

Otthon omlott össze Törökország a spanyolok ellen, hatot kaptak Konyában

Foci vb 2026
2025.09.07. 22:40

Mikel Oyarzabal: Újabb lépést tehetünk Amerika felé

Foci vb 2026
2025.09.07. 08:37

A németek félelmetes hajrája után jött Jokicsék kiesése a férfi kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.09.06. 22:57

Nagelsmann: Mérföldekre voltunk mindentől

Foci vb 2026
2025.09.05. 11:34

Vb-selejtezők: kis híján elszórakozta háromgólos előnyét Törökország Tbilisziben

Foci vb 2026
2025.09.04. 20:21
Ezek is érdekelhetik