Eb 2020: az ír válogatott után az angol keretben a középpályás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.13. 15:19
null
Declan Rice (balra) három mérkőzésen szerepelt már az ír válogatottban (Fotó: AFP)
Bekerült az angol labdarúgó-válogatott legfrissebb keretébe Declan Rice, a West Ham United középpályása, aki korábban háromszor is szerepelt az ír nemzeti csapatban, de kérését, miszerint inkább Anglia színeiben szeretne játszani, a FIFA még március elején elfogadta.

 

A West Ham United 20 éves védekező középpályása ír szülőktől, de Londonban született, és 2018-ban három felkészülési mérkőzésen (Törökország, Franciaország és az Egyesült Államok ellen) is szerepelt az ír válogatottban.

Ugyan Rice tavaly decemberben találkozott Mick McCarthy szövetségi kapitánnyal, aki elmondta, amennyiben ír válogatott marad, a jövő csapatát rá építené, a február közepéig hezitáló játékos végül Angliát választotta. A FIFA jóváhagyta a döntését, hiszen tétmérkőzésen még nem szerepelt eddigi válogatottjában.

Anglia március 22-én a cseheket fogadja az Európa-bajnoki selejtezők első fordulójában, majd három nappal később Montenegróban lép pályára.

AZ ANGOL KERET
KAPUSOK: Jack Butland (Stoke City), Tom Heaton (Burnley), Jordan Pickford (Everton)
VÉDŐK: Trent Alexander-Arnold (Liverpool), Ben Chilwell (Leicester City), Fabian Delph (Manchester City), Michael Keane (Everton), Danny Rose (Tottenham Hotspur), Luke Shaw (Manchester United), John Stones (Manchester City), Harry Maguire (Leicester City), James Tarkowski (Burnley), Kieran Trippier (Tottenham Hotspur), Kyle Walker (Manchester City)
KÖZÉPPÁLYÁSOK:
Ross Barkley (Chelsea), Dele Alli (Tottenham Hotspur), Eric Dier (Tottenham Hotspur), Jordan Henderson (Liverpool), Ruben Loftus-Cheek (Chelsea), Declan Rice (West Ham United)
TÁMADÓK: Harry Kane (Tottenham Hotspur), Marcus Rashford (Manchester United), Jadon Sancho (Borussia Dortmund – Németország), Raheem Sterling (Manchester City), Callum Wilson (AFC Bournemouth)

Legfrissebb hírek

„Kár érte…” – Slot szerint a futballban megtörténhetnek a Guéhiéhez hasonló esetek

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:13

Az örmény sajtó nem az írek elleni győzelemtől, hanem a Kazincbarcika hátvédjének kemény szavaitól hangos

Foci vb 2026
2025.09.10. 12:30

Örményországot nem rázta meg a 0–5, legyőzte az íreket

Foci vb 2026
2025.09.09. 20:00

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
2025.09.09. 15:47

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.09.09. 14:36

Dubraviczky Attila: Harm Osmers befolyásolta az eredmény alakulását

Magyar válogatott
2025.09.08. 06:42

Hiányzott a gyilkos ösztön – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.08. 00:16

Sallai Roland sajnálja – üzent a kiállítása után

Magyar válogatott
2025.09.07. 21:09
Ezek is érdekelhetik