Az Eb-selejtezők nagy kérdései: felrobban-e Löw puskaporos hordója?

Jürgen Klinsmann megvillantotta a vörös vészjelzést a német futball előtt. Mondhatni, hogy miért kellene arra a trénerre hallgatni, mely a Nationalmannschafttal elért világbajnoki bronzérme után a Bayern Münchennél megbukott, majd a kezdeti jó eredmények után az Egyesült Államok válogatottjától is kiseprűzték, ám több okból sem érdemes legyinteni. De előbb nézzük, mit mondott a játékosként világ- és Európa-bajnok „Klinsi”.

„A 2014-es világbajnoki siker után ismét megjelent az arrogancia. Hátradőltünk, mert mi voltunk a legjobbak, ám ez nem jelent garanciát a következő tornákra. Eredmények, sikerek kellenek, ugyanakkor nemzetközi szinten jelenleg a német futball alacsonyabb nívóra esett vissza. Minden személyi döntés téma a szurkolók körében. Ők eredményeket akarnak látni, azt akarják látni, hogy működik az elképzelés. Puskaporos hordó az egész” – nyilatkozta Klinsmann a Bild am Sonntagnak.

Az egykori szövetségi kapitány rámutatott: változtatásokra lenne szükség az utánpótlás-nevelésben és a Bundesliga nemzetközi versenyképessége szempontjából káros (ugyanakkor a német futball önképe számára meghatározó) az úgynevezett 50+1-es szabály, azaz, hogy a klubok nem kerülhetnek teljesen külső befektetői befolyás alá.

LEFELÉ: JOACHIM LÖW ARCÁBA ROBBAN-E A PUSKAPOROS HORDÓ?

Menjünk vissza a kiindulóponthoz, mert Klinsmann egyrészt játékosként kulcsszerepet vállalt az igen sikeres, 1980 és 1996 közötti időszak második felében, és belülről láthatta, hogy a német futball a most említett arrogancia bűnébe esik. Másrészt a 2004-es mélyponton (a németek győzelem nélkül kullogtak haza az Eb-ről) adott egy igencsak szókimondó interjút a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak (FAZ), majd egy még keményebbet a Süddeutsche Zeitungnak (SZ) – mindkettőt ismerteti Raphael Honigstein a német futball reformjáról szóló kitűnő könyvében (Das Reboot). Klinsmann számon kérte a vízió hiányát, az elkényelmesedést, a reformok elmaradását minden szinten. Nem sokkal később már szövetségi kapitányként nyilatkozhatott – és kezdhetett bele a megújításba.

Akkori segítője, Joachim Löw igen kényelmetlen helyzetbe manőverezte magát a 2020-as Eb selejtezőjének nyitányára. A kispadon Klinsmannt váltó, 2006 óta hivatalában levő, világbajnoki címet szerző szövetségi kapitány pozíciója igencsak kényes. A 2016-os Eb-szereplést még megemésztették a szurkolók, pláne, hogy egyrészt az elődöntő egyáltalán nem volt kínos eredmény, másrészt, hogy 2017-ben a Konföderációs Kupán brillírozott a németek fiatal csapata. A 2018-as világbajnokság viszont totális összeomlást hozott, és bár Löwvel szerződést hosszabbított a Német Labdarúgó-szövetség (DFB), kevés jele van a javulásnak.

Németország a legutóbbi tizenhat mérkőzéséből csak négyet tudott megnyerni, az első ízben kiírt Nemzetek Ligájában nyeretlenül kiesett az A-ligából, és mivel a klubcsapatok sem villognak, könnyen lehet krízisről beszélni. Löw ráadásul „szakított” három alapemberével, a világbajnok Jérome Boatenggel (76-szoros válogatott), Mats Hummelsszel (70-szeres válogatott) és Thomas Müllerrel (100-szoros válogatott). A bejelentést sem a három játékos, sem klubjuk, a Bayern München nem fogadta kitörő örömmel, és még visszafogottan fogalmazunk. A szurkolók a Szerbia elleni, szerdai felkészülési mérkőzésen (1–1) hatalmas koreográfiával köszönték meg a trió válogatottbeli szolgálatait.

Mondhatjuk azt is, hogy Löw eldöntötte, az eddigi úton nem mehet tovább, és húzott egy vonalat – amelyen kívülre került a három kitűnő játékos. Sok kritikát kapott azért, hogy „bizalmi emberei” biztos helyet élveznek a csapatban formaingadozásaik ellenére, illetve azért, mert a generációváltás sem épp lendületes a nemzeti együttesnél. Elképzelhető, hogy Löw egyszerre az öltözőnek és a közvéleménynek is jelzett a meglehetősen durva „vágással”, demonstrálva: innen nincs kímélet, ha kell, világbajnokok is hullanak, és az lesz, amit ő akar. Mindenesetre a Hollandia elleni Eb-selejtezőre összehívott keretből csak a csapatkapitány Manuel Neuer, valamint Toni Kroos volt a pályán a riói vb-döntőben. Ez már nem Löw világbajnok nationalelfe. Ez – legalábbis elméletben – egy fiatal és sikeréhes csapat.

Kérdés: beáll-e mindenki a szövetségi kapitány mögé, vagy Joachim Löw arcába robban a változtatási kísérlet? Az eredménytelenség alighanem véget vetne a Löw-érának – a türelem mostanra elfogyott. Márpedig – ahogy az említett Honigstein az ESPN-en vezetett rovatában írta – Löw ugyan nagyobb manőverezési teret teremtett magának a válogatottnál, korábbi konfliktuskerülőként most teljes erővel beleállt egy konfliktusba, de közben ez minden bizonnyal minőségvesztéssel járt…

FELFELÉ: ÚJRA SZÉP ÉVEK VÁRNAK A HOLLANDOKRA?

„A hollandok futballimádatában, innovációs hajlamában és szorgalmában bízhatunk – alighanem találnak megoldást a labdarúgásukat feszítő problémákra” – írtuk 2017 januárjában, amikor a holland futball válságát tekintettük át. Az ország labdarúgásáról könyvet író Bérczes Tibor ekkoriban úgy vélekedett, hogy öt éven belül ismét szép évei lesznek az oranjénak. Nagyon úgy tűnik, igaza lesz: tegyük hozzá, a 2016-os Eb- és a 2018-as vb-kvalifikáció elpuskázása után „illett is” felfelé ívelő pályára állni.

Az elmúlt két évben történtek mindenesetre biztatóak. A hollandok reagáltak arra a jelenségre, hogy az Eredivisie-ből egyre korábban viszik el a topligák klubjai a legjobb játékosokat: felgyorsították a nevelési folyamatot, a fiataloknak már tinédzserkorukban készen kell állniuk az élvonal igénybevételére.

Két éve a már akkor is „kifelé menő”, pályafutása zenitjén túljutó Arjen Robben volt a holland futball egyetlen világsztárja. Azóta Virgil van Dijk a világ talán legjobb középhátvédjévé érett, Frenkie de Jong útja az Ajaxból a Barcelonába vezet, és Matthijs de Ligt, valamint Donny van de Beek is alighanem (inkább előbb, mint utóbb) egy valódi topcsapat keretéhez csatlakozik. A címvédő Real Madridot a Bajnokok Ligájában szenzációs futballal kiütő Ajax elnyerte a semleges futballszurkolók szívét és csodálatát. Ismét kreatív és látványos, kezdeményező, „hollandos” játékot látott a közönség – olyat, amilyenre az elmúlt években egyre kevesebbszer volt példa nemzetközi színtéren, hiszen már Louis van Gaal vb-bronzérmes válogatottja is inkább reaktív futballt játszott.

A kilencvenes-kétezres évek brutális erősségű holland kereteihez még mindig nem hasonlítható a mostani, ám a válogatott, úgy tűnik, ismét felfelé ívelő pályára állt. Az oranje legutóbbi tizenöt mérkőzéséből csak kettőt veszített el, és legyőzte közben a 2014-es világbajnok németeket, a 2016-os Európa-bajnok portugálokat, valamint a 2018-as világbajnok franciákat is. A franciák és németek előtt megnyert Nemzetek Ligája-csoport megmutatta: élesek a hollandok oroszlánkörmei.

Az Eb-selejtezőkön viszont már harapni is kell, mivel nagy lebőgés lenne, ha Hollandia nem kvalifikálná magát sorozatban a harmadik nagy tornájára. A legutóbbi ilyen lyuk a vb-ezüstérmes és az Eb-győztes holland csúcsgenerációk közötti „elveszett években” volt, az oranje az 1982-es és 1986-os világbajnokságot, valamint az 1984-es Európa-bajnokságot nézhette otthonról. A játékosok és a csapat fejlődését nézve meglepetés lenne, ha a hollandok nem lennének érdekeltek az Eb-sorsoláson – pláne, hogy Ronald Koeman együttese még a Nemzetek Ligáján keresztül is célba érhet.

MERREFELÉ? AZ OLASZ REJTÉLY

Ha a labdarúgást ciklikus jellegű sportnak fogjuk fel, és Németország épp lefelé, Hollandia épp felfelé tart egy ciklusban, vajon hová soroljuk Olaszországot? Itáliát sokkoló erejű ütésként érte a vb-kvalifikáció elmulasztása – 1958 óta az oroszországi torna volt az első világbajnokság, melyen nem láthattuk a squadra azzurrát. A ritka csúnya kudarc szövetségi kapitányt és elnököt buktatott, aztán jött a kapitánykeresés, jött Roberto Mancini – eddig rendben, de hogy milyen is Mancini válogatottja, arra a választ ez a selejtezősorozat, illetve sikeres megvívása esetén az Európa-bajnokság adhatja meg.

Fortuna a sorsolásnál az olaszok mellé állt: a korántsem meggyőző Nemzetek Ligája-szereplés után a bosnyák, finn, görög, örmény, liechtensteini ellenfélsor alighanem nyugtatóként hatott.

Az már kevésbé, hogy identitást (újat vagy egyáltalán bármilyet) nehéz felfedezni ebben az „alaktalan” válogatottban, és Nicolo Zaniolo beválogatása ide, Moise Kean meghívása oda, Gianluigi Donnarumma amoda, az is kérdés, kik lesznek azok, akik a „rendkívüli tehetség” kategóriából az „elit sztárjátékos” kategóriájába tudnak átlépni. Az olasz edzőlegenda Arrigo Sacchi a La Gazzetta dello Sportban tavaly arra panaszkodott, az itáliai futball minden szempontból pocsék állapotba került.

„Szomorú, de a labdarúgásunk egy elavult társadalom vetülete, egy olyan sport, mely gazdasági, kulturális és etikai szempontból is katasztrofális helyzetben van” – polemizált még 2018 végén. Ugyanakkor Sacchi jó véleménnyel van Mancini munkájáról, a szövetségi kapitány pedig bevallottan szeretne Sacchihoz mérhető innovátor lenni. Erre azért várni kell – első lépésnek pedig elkerülni azt, hogy ez a selejtezősorozat is kudarccal végződjön. Még sosem fordult elő a nagy válogatott tornák történetében, hogy Olaszország elindult a selejtezőkön és kétszer egymás után nem jutott ki – 1958 (vb) és 1960 (Eb) az egyetlen olyan „tornapár”, melyen nem volt ott a squadra azzurra, ám az 1960-as Eb-kvalifikációban el sem indult.

Mancini mindenesetre nemrég (nagyon?) optimista hangot ütött meg.

„A világbajnoki traumát magunk mögött hagytuk. Velünk kell maradnia emlékeztetőként, de ismét nagy terveket kell szőnünk. Nincs válogatott, mely egyértelműen jobb lenne nálunk (…) Két éven belül képesek vagyunk összerakni egy erős csapatot, mely jól szerepelhet az Európa-bajnokságon, majd a soron következő világbajnokságon” – mondta a Corriere della Serának.

Hogy a derűlátás megalapozott-e, az a következő hónapokban kiderül.

AKIK RÉGÓTA VÁRNAK

Az Európa-bajnokság létszámbővítése kínálta esélyt számos, a nagy tornákról már régóta hiányzó válogatott – így Magyarország – is megragadta, az Eb-selejtezők előtt azonban érdemes áttekinteni, mely csapatokat nem láttuk jó ideje kontinensviadalon vagy világbajnokságon. Csupán két együttes van, mely valaha szerepelt világ- vagy Európa-bajnokságon, de legutóbb még a 20. században kvalifikálta magát: Izrael és Skócia. Az izraeliek sorozata 1970 óta tart, de persze hozzájárul az is, hogy a válogatott nem szerepelhet saját földrajzi zónájában, és hosszú ideig esélye sem volt kontinensbajnoki selejtezőket játszani.

A másik csapat a skótoké, akiknek a balszerencséje már régóta a futballfolklór része, ám az elmúlt 21 év valószínűleg arról is meggyőzte a drukkereket, hogy ha az ötvenöt válogatottból ötvennégy kijutna, a kimaradó az övék lenne… A válogatottat kísérő hatalmas szurkolótábor, a Tartan Army 1998 óta vár arra, hogy nagy tornára kísérhesse az övéit.

Az izraeliek és skótok mellett még három nemzeti csapat van, melynek már van vb-, illetve Eb-rutinja, de több mint tizenöt éve nem járt meg nagy tornát: Norvégia (a legutóbbi részvétel 2000), Bulgária (2004) és Lettország (2004). Az 55 csapatból még 20 „tornaszűz”, a legrégebben Luxemburg (1934 óta próbálkozik) és Finnország (mely 1938 óta nem járt szerencsével).

MÁRCIUS 21., CSÜTÖRTÖK
EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ
E-CSOPORT
20.45: Szlovákia–MAGYARORSZÁG (Tv: M4 Sport)
20.45: Horvátország–Azerbajdzsán (Tv: Sport1)
C-CSOPORT
20.45: Észak-Írország–Észtország
20.45: Hollandia–Fehéroroszország
G-CSOPORT
20.45: Ausztria–Lengyelország
20.45: Izrael–Szlovénia
20.45: Macedónia–Lettország
I-CSOPORT
16.00: Kazahsztán–Skócia (Tv: Sport1)
18.00: Ciprus–San Marino (Tv: Sport1)
20.45: Belgium–Oroszország

MÁRCIUS 22., PÉNTEK
1. FORDULÓ
A-CSOPORT
18.00: Bulgária–Montenegró (Tv: Sport1)
20.45: Anglia–Csehország (Tv: Sport1)
B-CSOPORT
20.45: Portugália–Ukrajna
20.45: Luxemburg–Litvánia
H-CSOPORT
20.45: Moldova–Franciaország (Tv: Sport2)
20.45: Andorra–Izland
20.45: Albánia–Törökország

MÁRCIUS 23., SZOMBAT
1. FORDULÓ
D-CSOPORT
15.00: Grúzia–Svájc (Tv: Sport2)
18.00: Gibraltár–Írország
F-CSOPORT
18.00: Svédország–Románia (Tv: Sport2)
18.00: Málta–Feröer
20.45: Spanyolország–Norvégia (Tv: Sport2)
J-CSOPORT
20.45: Liechtenstein–Görögország
20.45: Olaszország–Finnország
20.45: Bosznia-Hercegovina–Örményország