Eb 2016: Cristiano Ronaldo az izlandiak játékát kritizálta

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.06.15. 11:14
Nem leplezte csalódottságát Cristiano Ronaldo a portugálok Izland elleni 1–1-es döntetlennel zárult bemutatkozó Európa-bajnoki meccsét követően, amely után elsősorban a rivális futballja miatt háborgott.


„Izland nem próbálkozott semmivel, csak védekezett, védekezett és védekezett, s a kontrákra várt. Szerintem nagyon szerencsés éjszaka volt ez a számára – mérgelődött a Real Madrid sztárja. – Az izlandiak úgy ünnepelték a döntetlent, mintha megnyerték volna az Eb-t, ez hihetetlen volt a számomra.”
„Izland nem próbálkozott semmivel, csak védekezett, védekezett és védekezett, s a kontrákra várt. Szerintem nagyon szerencsés éjszaka volt ez a számára – mérgelődött a Real Madrid sztárja. – Az izlandiak úgy ünnepelték a döntetlent, mintha megnyerték volna az Eb-t, ez hihetetlen volt a számomra.”

Ronaldo saját csapata játékáról kevesebb szót ejtett.

„Meg kellett volna szereznünk a három pontot, ennek ellenére rendben voltunk” – vélekedett.

A portugál–izlandi meccs 1–1-es eredménye azt jelenti, hogy a kedd este Ausztria ellen 2–0-s győzelmet arató magyar válogatott vezeti a csoportot, amelynek második körében szombaton Dzsudzsák Balázsék Izlanddal, míg Cristiano Ronaldóék Ausztriával találkoznak.

 

Legfrissebb hírek

Tóth Balázs: Volt tizenöt évvel ezelőtt egy gyerekkori álmom

Magyar válogatott
13 órája

Dibusz helyett Tóth Balázs véd – így kezd a magyar válogatott Portugália ellen

Foci vb 2026
Tegnap, 19:20

Jön Cristiano Ronaldo 11. meccse magyar csapat ellen – 9 győzelem és 8 gól a mérlege

Magyar válogatott
Tegnap, 11:49

A szurkolók négyötöde portugál győzelmet vár a magyar válogatott ellen

Magyar válogatott - élő
Tegnap, 11:47

Gyermeki mosoly – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.08. 23:01

Szoboszlai: Nagyon várom a példaképem, Ronaldo elleni mérkőzést!

Magyar válogatott
2025.09.08. 13:09

Cristiano Ronaldo gólkirállyá válhat a magyarok ellen

Magyar válogatott
2025.09.07. 11:36

Ronaldo és Joao Félix is duplázott, Portugália könnyedén nyert Örményországban

Foci vb 2026
2025.09.06. 17:53
Ezek is érdekelhetik