Spanyolország: „De Gea ugyanolyan nyugodt, mint volt”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.03. 09:49
Juan Mata szerint klub- és válogatottbeli társa, David de Gea teljesen nyugodtnak tűnik, nem látszik rajta, hogy milyen stresszes napokon van túl a kútba esett átigazolása miatt.

David de Gea iránt egész nyáron érdeklődött a Real Madrid, a Manchester Unitedet irányító Louis van Gaal ezért nem számított a spanyol kapusra az idény eddigi mérkőzésein. Úgy tűnt, De Gea az átigazolási időszak utolsó napján a madridiakhoz szerződik, ám a klubok kicsúsztak az időből, így az üzletből semmi sem lett.Úgy tűnt, De Gea az átigazolási időszak utolsó napján a madridiakhoz szerződik, ám a klubok kicsúsztak az időből, így az üzletből semmi sem lett.

„A motivációja és a professzionalizmusa a régi – mondta Juan Mata a 24 éves kapusról, aki hozzá hasonlóan a spanyol válogatottal készül a Szlovákia, illetve Macedónia elleni Eb-selejtezőjükre. – Ugyanolyannak tűnik nekem, mint mindig, csendes és nyugodt. Hektikus napokon van túl, és mivel a barátom, mindenben számíthat a segítségemre. Most csak a ránk váró két selejtezőre koncentrál. Jót tesz neki, hogy itt van, ugyanolyan profin viselkedik majd, mint egész eddigi karrierje során. A személyisége segít neki, a legnagyobb nyomás alatt még jobb teljesítményre képes. Tudjuk, hogy nagyszerű kapus, akivel a világ bármelyik csapata jobb lenne. A szurkolók mellette állnak majd, csakúgy, mint a csapat.”

Vicente del Bosque, a spanyol válogatott szövetségi kapitánya korábban azt mondta, hogy De Gea helye veszélybe kerülhet a nemzeti csapatban, ha klubjánál csak a kispadot koptatja.

„Profinak kell lennie, és a háta mögött hagynia ezt a fejezetet – reagált az új helyzetre a bajuszos kapitány. – Remélem, újra játszik majd, és boldog lesz. Ha jól teljesít, számítunk rá.”

Legfrissebb hírek

Az Arsenal és a Manchester United is otthon tartotta a három pontot

Angol labdarúgás
16 órája

Nápolyt látni és újjászületni – a Scott McTominay-portré

Képes Sport
21 órája

Carragher: Amorim manchesteri időszaka rémálom, véget kell vetni neki!

Angol labdarúgás
2025.09.30. 16:51

Lőrincz Emil hatvanéves

Magyar válogatott
2025.09.29. 06:34

Bruno Fernandes újra tizenegyest rontott, kikapott a Brentfordtól a Man. United

Angol labdarúgás
2025.09.27. 15:32

Amorim: Megértem a szurkolókat, még én sem tudom, mire számíthatok a csapattól...

Angol labdarúgás
2025.09.26. 18:49

Nem fizetett gyermektartást, börtönbe kerülhet a korábbi MU-játékos

Minden más foci
2025.09.24. 17:04

A Manchester United kihasználta az emberelőnyét, és Casemiro butasága ellenére is megverte a Chelsea-t

Angol labdarúgás
2025.09.20. 20:40
Ezek is érdekelhetik