Euro 2012: Nem eshetünk eufóriába - Pavljucsenko

Vágólapra másolva!
2012.06.08. 23:36
Címkék
Oroszország fölényesen, 4–1-re legyőzte Csehországot a labdarúgó Európa-bajnokság nyitó napjának második mérkőzésén. Roman Pavljucsenko csereként beállva szerzett gólt, s a találkozó után elmondta: nem eshetnek eufóriába, hiszen még nem végzeték el a feladatukat.

„Nem eshetünk eufóriába. Csak három napunk van a következő mérkőzésig. Holnapra el kell felejtenünk ezt a meccset, és készülnünk kell Lengyelország ellen. A feladatunkat még nem végeztük el teljesen, így nem engedhetünk ki. Egyre nehezebb találkozókra számítunk" – nyilatkozta a mérkőzés lefújása után Roman Pavljucsenko.

A cseheknek szintén betaláló Alan Dzagojev a hórihorgas csatárt méltatta, aki 2–1-nél góljával nagy lökést adott az orosz válogatottnak.

„Nagyon fontos, hogy jól teljesítettünk az Eb első mérkőzésén. Az első lépést a hatból megtettük a döntőhöz vezető úton. 2–1-nél nehéz dolgunk volt, de Roman Pavljucsenko zseniális játéka segített, amiért nagyon hálásak vagyunk neki" – dicsérte csapattársát Alan Dzagojev.

A SZÖVETSÉGI KAPITÁNYOK ÉRTÉKELÉSE
Michal Bílek (Csehország): „Nem akartuk átadni a kezdeményezést Oroszországnak. Voltak helyzeteink, de a befejezések rendre rosszul sikerültek. Folyton elveszítettük a labdát, amit az ellenfél kegyetlenül ki is használt. Az oroszok nagyon technikásak és megmutatták ma is, hogy milyen nagyszerű csapatot alkotnak.”
Dick Advocaat (Oroszország): „Elégedett vagyok a mérkőzéssel. Ha négy gólt szerzel a cseh válogatott ellen, az egy remek eredmények számít. Több gólt is szerezhettünk volna, mivel sok helyzetünk volt. Újabb nagyszerű meccs vár ránk egy másik gyönyörű stadionban. Nem láttam a lengyelek meccsét, így nem tudok sokat mondani róluk jelenleg.

 

Legfrissebb hírek

82 évesen visszatér a pályára a korábbi Serie A-kapus

Olasz labdarúgás
33 perce

Franz Beckenbauer, a Császár 80 éve született

Német labdarúgás
36 perce

A Real Madrid idén sem vesz részt az Aranylabda-gálán – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
38 perce

74 vádpontban találták bűnősnek a Chelsea-t – hivatalos

Angol labdarúgás
48 perce

Gyorsaságimotoros-vb: Megszűnik a MotoE

Egyéb egyéni
52 perce

Sakk Eb: A legerősebb összeállításban a férfiak, újonc a nőknél

Egyéb egyéni
1 órája

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
1 órája

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik