Euro 2012: Balotelli ügynöke kiakadt Michel Platinire

Vágólapra másolva!
2012.06.12. 08:06
Címkék
Mario Balotelli ügynöke szerint Michel Platini, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke nem megfelelően reagált az olasz támadó rasszizmus-ügyben tett minapi nyilatkozatára.

Mint arról korábban beszámoltunk, Balotelli egyebek mellett azt mondta: a legszívesebben azonnal lejönne a pályáról, ha rasszista indíttatású élcelődés éri az Európa-bajnokságon.

„Azt kell mondanom, hogy az UEFA meglehetősen furcsán reagált Mario szavaira, én legalábbis mást vártam – mondta Mino Raiola. – Marióról lepereg az ilyesmi, ezzel együtt sokakkal együtt csalódottá tett Michel Platini nyilatkozata. Szavai ugyanakkor nem leptek meg, hiszen semmit sem tett a helyzet javítása, a játékosok védelme érdekében."

Raiola azon háborodott fel, hogy Platini kijelentette: ha bármely futballista tiltakozásképpen elhagyja a pályát, sárga lapot kell adni neki.

Balotellit sajtóhírek szerint „meg is találták" a rasszista indíttatású csúfolódásban örömüket lelő spanyol „szurkolók" az első Eb-meccsen, de az olasz szövetség nem tervezi, hogy hivatalosan panaszt emel az UEFA-nál .

„Balotelli megtette a magáét, de meg kell értenie, hogy ez Európa-bajnokság, és a hibákért nagy árat kell fizetni – mondta Giancarlo Abete, az olasz szövetség elnöke, utalván arra, hogy a csatár óriási ziccert rontott a lecserélését megelőzően. – Ettől függetlenül amíg a pályán volt, nyomás alatt tartotta a spanyol védelmet, és biztos vagyok abban, hogy semmi sem veheti el a játékkedvét."

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: Magyarország–Ausztrália férfi pólómeccs a vizes vb-n

Minden más foci
6 órája

A görögök legyőzésével közel kerültünk a csoportelsőséghez; Guzi Blanka: Remek érzés megélni a fejlődést

E-újság
6 órája

A piac varázslói – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
6 órája

Bravúrral van remény – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
6 órája

Lyles visszavágott Tebogónak; Takács Boglárka nyolcadik lett a monacói Gyémánt Liga-viadalon

Atlétika
7 órája

A spanyolok legyőzték az olaszokat, akik így is továbbjutottak a csoportból a női Eb-n

Minden más foci
7 órája

Kosár: győzelemmel kezdett a B-divíziós Eb-n az U20-as férfiválogatott

Utánpótlássport
8 órája

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik