Felkészülés: a ghánaiakat sérti a sztárok nélküli angol válogatott

Vágólapra másolva!
2011.03.29. 12:14
Címkék
Roppant csalódottak a ghánaiak, akik szerint az angolok megalázzák őket a kedd esti felkészülési labdarúgó-mérkőzésen azzal, hogy legjobbjaik nélkül állnak ki. Erről a 69-szeres válogatott Stephen Appiah, a 2006-os világbajnokságon a legjobb 16 közé jutó ghánai együttes csapatkapitánya beszélt a BBC-nek.

Fabio Capello, a walesieket szombaton 2–0-ra legyőző angolok szövetségi kapitánya öt, a Bajnokok Ligája jövő heti negyeddöntőjében érdekelt játékosáról mondott le, s engedte vissza őket a klubjukhoz: Frank Lampardot, Ashley Cole-t és John Terryt a Chelsea-hez, Wayne Rooneyt a Manchester Unitedhoz, Michael Dawsont pedig a Tottenhamhez.

„Ez olyan, mintha nem lenne fontos nekik a mérkőzés – mondta Appiah, kiemelve, hogy a Wembleyben játszott válogatott találkozók történetében még sohasem bocsátottak 21 ezer jegyet a vendégek rendelkezésére, és a ghánaiak értékesítették is a tiketteket. – Rengeteg ghánai utazott el Londonba az Egyesült Államokból, Kanadából és a világ minden tájáról, hogy lássa ezt a meccset, amely egy álom beteljesülése. Ám most mindenki csalódott, hiszen Rooney, Terry és Lampard jelenti az angol válogatottat, de Capello megsértett minket:"

Az angol szurkolók érdekeit képviselő szervezet is jelezte az angol Labdarúgó-szövetségnek: az ilyen meccsek jegyértékesítése előtt fel kellene hívni a drukkerek figyelmét, hogy több sztár is kimaradhat a csapatból, aki pedig játszik, csak egy félidőt kap.

Legfrissebb hírek

Hetekre kidőlt a Liverpool sztárigazolása – Szoboszlai jobbhátvéd lesz a Newcastle ellen?

Angol labdarúgás
12 perce

Országúti kerékpáros vb: Vingegaard idén sem indul

Kerékpár
12 perce

Megvan a rég keresett csatár: Leverkusenből igazolhat az AC Milan

Olasz labdarúgás
16 perce

Nem változott az ETO kezdőcsapata a Kl playoffkörében az AIK elleni visszavágóhoz képest

Európa-konferencialiga
40 perce

A számok nem hazudnak: Tóth Alex nemzetközi szinten is kiemelkedőt nyújt

Bajnokok Ligája
1 órája

Vízilabda: önbizalommal telve várhatják az Eb-negyeddöntőt az U18-asok

Utánpótlássport
1 órája

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 1. rész, Hajós Alfréd

Egyéb egyéni
1 órája

Úszás: magyarok nélküli csütörtök este az ifjúsági világbajnokságon

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik