Helyszínről tudósítónk jelenti… – FedEx Field, Washington, D.C.

Sokan és sokszor kérdezik tőlem, miért is olyan népszerű az amerikai foci. A kérdésre természetesen válaszolhatnék sportszakmai, teoretikus vagy analizáló érveléssel, de az senkit se érdekelne, hacsak nem a Központi Statisztikai Hivatal elnöki székének a várományosa. Sokan és sokszor kérdezik tőlem, miért is olyan népszerű az amerikai foci. A kérdésre természetesen válaszolhatnék sportszakmai, teoretikus vagy analizáló érveléssel, de az senkit se érdekelne, hacsak nem a Központi Statisztikai Hivatal elnöki székének a várományosa.

Mondhatnám persze azt is, hogy amennyiben az amerikaiak sutba vágnák a számunkra körülményes mértékegységeiket, akkor rövid időn belül a legnépszerűbb játékká válhatna a focijuk, de a feltett kérdésre legtöbbször három szóval felelek: Monday Night Football (MNF).

És hogy miért a hétfő este? Erre próbál választ adni az Egyesült Államok fővárosában tett látogatásom…

2013. november 24-én délután még a floridai SunLife Stadiumban figyeltem Miami Dolphins vergődését a Cam Newton vezérelte - nem rózsaszínű - Párducok ellenében, erről majd részletesen egy következő riportban számolok be, és lelki megnyugvást adott, hogy bármikor járok arrafelé a Delfinek mindig kikapnak, mialatt én kellemesen lebarnulok. Nem hiába, a legendás Dan Marino már csak emlék Miamiban, ahogy a napfürdőző forróság is az lett számomra röpke pár óra elteltével. Másnap délben landoltam a washingtoni Dulles Airporton, ahol a Die Hard 2-ben Bruce Willis újfent megmenti a világot, és ahol a floridai 28 Celsius fok helyett 6 Celsius fogadott, és lássuk be ez kevés jóval kecsegtetett az MNF-re. Egyetlen örömöm talán csak az volt, hogy a 32-es „repülőgépcsőnél” megláttam a Pittsburgh Steelers gépét, akik a clevelandi győzelem után Batimore-be vették az irányt, hogy Hálaadás napján megmérkőzzenek a Ravens-szel.

Miután félórányi Starbucks kávézás után sem érkezett meg NFL játékosideálom (gy.k.: Troy Polamalu), hogy egy jót beszélgessünk, kénytelen voltam megközelíteni a Pentagon közelében lévő hotelt, a Rézbőrűek és az Aranyásók találkozójára várva. A szálloda recepcióján biztosítottak róla, hogy a Washington Redskins otthonául szolgáló FedEx Field tömegközlekedéssel pikk-pakk megközelíthető, mindössze azt felejtették el hozzáfűzni, hogy korábban világbajnok tájfutók, esetleg gyalogló olimpikonok voltak. Így történt aztán, hogy hétfő délutánt (kettőtől ötig) a White House-Capitolium-Lincoln Memorial-Washington Monument körüli embert próbáló sétával ütöttem el. Bár Barack Obama elnök aznap nem tudott fogadni, lévén éppen San Franciscóban népszerűsítette a társadalombiztosítási törvényt, viszont kárpótlásul Washingtonba küldte nekem a San Francisco 49ers-t hétfő estére…

Apropó, Monday Night Football! A liga vezetőségében a ’60-as évek elejére ért meg a gondolat, hogy a média bevonásával tömegrendezvénnyé tegyék az amerikai focit, azaz benne legyenek a tévében, és ekkor még nem is sejthették, hogy adott játékhét egy kiemelt meccsének televíziós főműsor-időbe pakolásával mekkora népszerűséget és árbevételt generálnak a sportágnak. Idén szeptember 28-án lesz ötven éve, hogy az első meccs (Green Bay Packers vs. Detroit Lions) a TV előtt ülve is élvezhető volt az Egyesült Államokban, azóta pedig világszerte sok száz millió NFL rajongó lehetett részese a MNF prime time show-nak.

Elhagyva Abraham Lincoln egyszerre monumentális és zavarba ejtő emlékművét célba vettem a metróállomást és ekkor még nem sejtettem, hogy milyen jó neki, hogy kényelmesen ülhet. A FedEx Field valóban egy futballszentély, viszont a legközelebbi metróállomás kb. 6 km-re található tőle és valljuk be, mínusz 4 fokban ennyit sétálni nem egy leányálom, bár a recepciós kislány szerint mindössze 5 perc alatt teljesíthető. Volt időm tehát ezen merengeni a megérkezésig, ott azonban hirtelen alábbhagyott a fortyogásom, ugyanis nézve a betóduló tömeget és azt ahová betódulnak elállt a lélegzetem. Megérkeztem hát, már csak röpke 1 óra és kezdődik a meccs. Felsétáltam a helyemre, ahonnan – lévén egy vasbeton tartógerenda „ült” volna előttem – a kilátás igencsak akadályozott volt, így gyorsan a büfé előtt találtam magamat. A mérkőzés kevés izgalmat ígért, lévén a Redskins addigra 3 győzelem és 7 vereség mérleggel sokkolta szurkolóit (az utolsó előtti, 31. helyen zárták a szezont, 3W-13L-al), ezzel szemben a 49ers 6W-4L eredménnyel büszkélkedhetett a kezdőrúgás előtt és ezt követően nem vesztett alapszakasz meccset.

Itt látható a mérkőzés összefoglalója: http://www.nfl.com/gamecenter/2013112500/2013/REG12/49ers@redskins#menu=highlights&tab=recap

Amiért mégis sokan kilátogattak a két csapat szurkolói közül az a két „új hullámos” irányító, Robert Griffin III (16/26 118 yard, 0 TD, 1 INT) és Colin Kaepernick (15/24, 235 yard, 3 TD, 0 INT) volt. A két vezér előző idénye frenetikusra sikeredett, Kaepernick Super Bowlba vezette az Aranyásókat, míg RGIII a semmiből rángatta rájátszásba jutó csapattá a Rézbőrűeket. Hogy mi volt a titkuk? Talán a csibészségük, erősebb kifejezéssel a pofátlanságuk, amit NFL szakértők option play-nek is hívnak. Egyikük sem klasszikus „zsebirányító”, ezért a védelmek nehezen olvassák a játékukat, mindketten egyaránt képesek futóként „üzemelni” és rengeteg hatpontost (TD) csinálnak. A mérkőzés tehát két csibészről szólhatott volna, ha… És mivel a sportban nincs ha, ezért egyről szólt.

Rögtön az elején látszott, hogy a 49ers védelme harapós kedvében van, OLB Aldon Smith, DE Justin Smith és OLB Ahmad Brooks összesen öt alkalommal vitték le a gyepre RGIII-t. A Redskins védelme pedig csak nyelte a yardokat, mint kacsa a nokedlit, hatékonysága minden várakozást alulmúlt, így a meccs végére 304 yardot engedtek és mindössze 190 yardot csinált a támadósoruk. A futójáték – a szokásokkal ellentétben – mindkét oldalon döcögősre sikerült, bezzeg a 49ers elkapói: TE Vernon Davis (1 TD) és WR Anquan Boldin (2 TD) sorra húzta le Kaepernick 20-30 yardos átadásait. A félidőre 10-6-os eredménnyel futottak a fiúk az öltözőbe, számomra aggasztó látvány volt RGIII tanácstalansága és célponthiánya, nota bene az első negyed végén eladott labda (interception) sem tett jót a kedélyeknek.

A harmadik negyedben eldőlt minden, a 49ers örömjátékkal körített két hatpontossal kivégezte a hazaiakat, akárcsak George Washington tette fiatal katonaként. És mivel a második félidőben a Redskins nem voltak képes pontot tenni a táblára, a mérkőzés végén 27-6 állt az eredményjelzőn. Úgy éreztem, hogy valahol itt ment el a kedv és a lendület az egész idénytől, való igaz sajnáltam RGIII-t, ugyanis jobban komálom, mint a „tetkós” Kaepernick-et, de ezen az estén nem jutott neki játszótárs. A Redskins sorozatos lebőgéseinek és a mutatott játékának meg lett a következménye, a szezon végén menesztették Mike Shanahan vezetőedzőt és jött a helyére az MNF showman öccse, Jay Gruden. Aztán majd szeptemberben meglátjuk, mire jutnak együtt.

A mérkőzés maradandó élménye volt számomra midőn a mellettem ülő fiatalember megmutatta az okostelefonja kijelzőjét, ahol egy hölgy érdeklődött online, miszerint fázik-e. Erre a következő választ pötyögte be nagy büszkén: It’s not cold, it’s football time. Mégpedig Monday Night Football, tettem hozzá magamban a szállodába érkezvén, amit, gyaloglóverseny ide, röpködő mínuszok oda, nem lehet és nem is érdemes kihagyni…

desider, FirstDown, Washington D.C.