Helyszínről tudósítónk jelenti... - AT&T Stadium, Dallas

1990-ben a régóta várt és hőn áhított szabadság és demokrácia valósággal sokkolta a magyar népet, nopláne, hogy csattanóként a Jézuska meghozta nekünk Jockey Ewingot is a karácsonyfa alá. Igaz, hogy néhányaknak Bobby, Pamela, Samantha, netán Cliff Barnes alakítása okozott örömkönnyeket, ne adj Isten átsírt éjszakákat, azonban Kránitz Lajos orgánuma és Larry Hagman jutalomjátéka kimarhatatlanul belénk ivódott. A sorozatból engem a főcimdalban elhangzó basszusgitár slap-technika ragadott meg, ugyanis a Dallas Cowboys akkori stadionjának képét látva még azt sem tudtam eszik vagy isszák az amerikai focit. Legújabb tudósításom szóljon hát a 2012. november 22-i Dallasban tett látogatásomról, a kovbojokról és az indiánokról, és még sokan másokról…1990-ben a régóta várt és hőn áhított szabadság és demokrácia valósággal sokkolta a magyar népet, nopláne, hogy csattanóként a Jézuska meghozta nekünk Jockey Ewingot is a karácsonyfa alá. Igaz, hogy néhányaknak Bobby, Pamela, Samantha, netán Cliff Barnes alakítása okozott örömkönnyeket, ne adj Isten átsírt éjszakákat, azonban Kránitz Lajos orgánuma és Larry Hagman jutalomjátéka kimarhatatlanul belénk ivódott. A sorozatból engem a főcimdalban elhangzó basszusgitár slap-technika ragadott meg, ugyanis a Dallas Cowboys akkori stadionjának képét látva még azt sem tudtam eszik vagy isszák az amerikai focit. Legújabb tudósításom szóljon hát a 2012. november 22-i Dallasban tett látogatásomról, a kovbojokról és az indiánokról, és még sokan másokról…

Nehezen ment az elindulás, ugyanis az orlandói repülőtéren másfél órát kellett várni a felszállásra, így este 10-re érkeztem csak Dallas Fort Worth-re, ahol vigaszul kapásból szembejött velem a hetvenes-nyolcvanas évek. Dallas ugyanúgy és ugyanolyan maradt, mint anno az olaj aranykorában és a filmsorozatban, ez a fejlettségi fok máig megfelelő mindenkinek, mivel semmiben sem szenvednek hiányt, csak túl sok a beton. Taxiztam a szállásomig, ami elsőre komoly hasonlóságot mutatott a Bates Motellel Alfred Hitchcock Psycho-jából, erre jött még a zuhanyzó-függöny, így hamar beláttam, hogy elsietett döntést hoztam a szállásfoglalásnál. Az szolgált vigaszul mindössze, hogy másnap – lévén Barack Obama amerikai elnök megkegyelmezett egy pulykának – Hálaadás napja van.

Én is hálát adtam, hogy élve ébredtem, és azonmód bemenekültem Dallas központjába, lévén időben ott akartam lenni „a helyen”. És lőn: 2012. november 22-én, 12:29-kor, pontosan negyvenkilenc évvel azután, hogy John Fitzgerald Kennedy (JFK) elnököt a második (?) lövés halálosan megsebesítette, ott álltam az Elm Street aszfaltjára rajzolt „X” jelzésen, a találati ponton. Csinált is gyorsan az összesereglett társaság pár fotót, engem egy Tony Romo-mezes Cowboys-fan örökített meg, míg nekem ugyanez DeMarcus Ware-rel adatott meg.

Ezt követően újabb fába vágtam fejszémet, megpróbáltam némi eleséghez jutni. Dallas totális belvárosában, a fölém magasodó sokemeletesek közt bolyongtam, de mindhiába. Ha Hálaadás, akkor minden bezár, még a McDonald’s is. Nosza a 27 fokos meleg ellenére sem maradt sok kedvem flangálni, ezért felhívtam a taxist, aki idehurcolt, hogy inkább mennék Arlingtonba, hátha a „hipergalaktikus” AT&T stadionnál árulnak valami harapnivalót. James Cabot, a sofőröm tehát kénytelen-kelletlen hamarább érkezett, de legalább folytathattuk a korábban megkezdett beszélgetésünket. James fura fazon, hippi kinézetével, olyan mintha egy seattle-i grunge zenekar énekese lenne, eközben pszichiáter és matematikus végzettségű, tanácsadói munkát végez olaj- és gázlelőhelyek kitermelésénél, gyakorta Oroszországban és más európai és ázsiai desztinációkban. Öt éve tért haza Svájcból, fél évet Bostonban, fél évet Dallasban él. Ráérő idejében taxizik és zenél, imádja a Led Zeppelint és a Pink Floydot. Jó társaság, azóta is beszélünk időnként telefonon.

Megérkezve a csodapalotához, ami első ránézésre egy nyitható-csukható fedelű, felpuffadt olajos hal doboz utánzat is lehetne, valóban leesett az állam. Majd 1,5 milliárd dollárért építette ezt az ékszerdobozt a fúrótornyok mellé Jerry Jones olajmágnás, a Dallas Cowboys mindenhatója. A stadion szinte mindenben a legnagyobb, itt található a legnagyobb kivetítő, itt a legnagyobb befogadóképesség (105 ezer néző), az építészeti megoldás pedig inkább a XXII. századé, olyan mintha ufók jöttek volna látogatóba Ewingékhoz. Bevallom, erős kontraszt volt a repülőtér után, pedig a célom ennyi volt, megtekinteni a csodát, nopersze a historic route sem okozott csalódást. Beözönlöttem a sok kovbojkalapos közt és nagyon jó helyre szólt a jegyem. Szánom-bánom, de be kell valljam, sosem komáltam igazán a Dallas Cowboyst, annál inkább a Washington Redskins focicsapatát. A Cowboys történelmét tekintve büszkén hirdeti, hogy az amerikai foci őshazája örökké Texas marad, és hogy ők a legjobb amerikai futball csapat evör. Erre replikázott Big Ben (Roethlisberger), a hatszoros Super Bowl győztes Pittsburgh Steelers irányítója, hogy a Steelers pedig a világ legjobb focicsapata. Büszke kovbojok, gyönyörű cheerleaderek, patinás kinézet, emelkedett ethosz. Ez Dallas, a meccs is kívülről-belülről ilyen volt. Az egyetlen zavaró tényező egy elsőéves irányító, bizonyos Robert Griffin III (árdzsífrí) volt, aki győzelemre vitte a Rézbőrűeket, mégpedig könnyed és látványos játékkal (38-31).

Ide kattintva megtekinthető a mérkőzés összefoglalója: http://www.nfl.com/gamecenter/2012112201/2012/REG12/redskins@cowboys#menu=highlights&tab=analyze&analyze=boxscore

Régi rivalizálás, csoportrangadó, Hálaadás napi meccs, hazai pálya, ha kikap a Cowboys, akkor elbúcsúzhat a rájátszásba kerüléstől. Egymás méricskélésével kezdődött a meccs, az első negyedet letudták egy mezőnygóllal, aztán beindult a pontgyártás, a dallasi közönség nagy szomorúságára a második tizenöt percben négy touchdownt kaptak, Griffin parádézott (19/24, 304 yard, 4 TD, 1 INT), Tony Romo (37/62, 441 yard, 3 TD, 2 INT) pedig értetlenül szemlélte csapata tehetetlenségét. A szünetben újabb elnököt kaptunk ajándékba, a folyton csodálkozó George W. Bush került a kivetítőre a díszpáholyból, láthatólag nem értette az ovációt, biztos azt gondolta, hogy megint Oszama repült el toronyiránt.

A Cowboys játékosai komoly fejmosást kaphattak az öltözőben, mert megemberelték magukat és 10:0-ra hozták a harmadik negyedet, maradt remény a folytatásra. Mást gondolt erről a rézbőrű támadósor és egy passzolt TD-vel már csak a végeredmény kozmetikázására adtak esélyt a hazaiaknak. Griffin zseniális passzjátéka és a Redskins védelem hátsó alakzatának dominanciája eldöntötte a mérkőzés sorsát. A nézősereg nem szomorkodott, büszkén viselték az ünnepnapi vereséget, a lányok is hírnevükhöz méltóan táncoltak, volt rögtönzött half-time show, a végén pedig mindenki indulhatott haza.

Én is így tettem, a megbeszélt helyen és időben beszálltam James taxijába és könnyed beszélgetéssel hazafuvarozott. Hajnalban már ismét a Dallas Fort Worth-i repülőtér betonrengetegében bolyongtam és számolgattam, hogy mennyi kávét ihatok a Starbucks-ban az indulásig. Ahogy hazafelé vette az irányt a repülőgép, visszanéztem magamban Dallas-t, és megállapítottam, hogy egyszer föltétlen meg kellett nézni, ahogy a filmsorozatot is. Nem is gondoltam ekkor, hogy estére utolér a hír: 2012. november 23-ra virradóra, egy dallas-i kórházban 81 éves korában elhunyt Larry Hagman színművész. Viszlát, Jockey!

desider, First Down, Dallas