NFL Fantasy tippek, Week 9

Vágólapra másolva!
2014.11.02. 11:11
Címkék
Hat csapat pihenőhetét tölti, míg a TNF már mögöttünk van, így a mai kezdők összeállításánál nagyon észnél kell lenni. Sok döntést...

Hat csapat pihenőhetét tölti, míg a TNF már mögöttünk van, így a mai kezdők összeállításánál nagyon észnél kell lenni. Sok döntést ilyenkor a kényszer hoz meg, de pár tippel igyekszem könnyíteni rajtatok.

Irányítók

A hét kezdője:

Colin Kaepernick (49ers) Az eddigi 7 meccsén 11 passzolt és 3 futott TD-t szenvedett el az irányítók ellen a Rams idén. Kaep mindkét fegyvernemben az átlagosnál jobb és idén egyszer már sziporkázott a Kosok ellen (343 yard, 3TD).

Biztos kezdő:

Alex Smith (Chiefs) Akik ellen Orton jó irányító benyomását kelti, azok ellen Smith is jó meccsre számíthat. A Jetsről beszélünk, akik 22 TD-t engedtek és mindössze egy interceptiont jegyeztek eddig. Smith múlt héten nem adott TD passzt, a Jetsnek tartogatta őket.

Russel Wilson (Seahawks) Hazai pályán félelmetes Wilson és a Hawks is. Eddigi pályafutása során ötször játszott AFC csapat ellen hazai pályán, ezeken a meccseken 9 TD átadást kézbesített és talajon is szépen átlagolt (30 yard/meccs). Az Oakland passz elleni védekezése nem rossz ugyan, de valaki ellen csúnyán ki kell javítani a Cowboys elleni fiaskót.

A hét padosa:

Robert Griffin III (Redskins) Amennyiben hinni lehet a tengerentúlról érkező híreknek, RGIII-mal a fedélzeten lépnek pályára a Rézbőrűek. Az ellenfél pedig az a Vikings, akik az elmúlt 3 meccsen 15 sacket, 2 interceptiont és 4 fumblet szereztek. Isten óvja Griffint.

Csak óvatosan:

Michael Vick (Jets) Mikor Smith a 3. interceptionje után átadta a helyét Vicknek, csak a levérmesebb Jets drukkereket hitték azt, hogy valami megváltozik. Vick 0 TD-1int, 50 %-os passzpontossággal zárta a meccset, a sackekről nem is beszélve. A Chiefs védelme ráadásul a 3. legkevesebb pontot szenvedi el a QB-k ellen és a sackeket is erősen szállítják.

Joe Flacco (Ravens) Ahogy múlt héten, most is idegenbeli csoportrangadó következik és ezeken Flacco nem igazán extra. Eddig hatszor játszott Pittsburghben pályafutása során alapszakaszmeccsen és ezeken ötször is 0 vagy 1 TD passzal zárt. Az elmúlt 6 egymás elleni rangadón pedig 215 yard környékén átlagol. Nem valami biztató statisztikák.

Futók

A hét kezdője:

Marshawn Lynch (Seahawks) A „szörnyeteg” az utóbbi hetekben alig hallatott magáról, most a Raiders ellen illene robbantani. A Raiders 1085 yardot és 9 TD-t szenvedett el a futók ellen, míg Lynch idei 3 hazai meccsén 314 totál yardot és 4 TD-t jegyzett. Elég jó matchup.

Biztos kezdő:

Ronnie Hillman (Broncos) A Patriots majdnem 130 yardot enged talajon meccsenként és a futók ellen elszenvedett 9 TD sem valami impozáns. A Broncos offense Manning vezetésével dübörög és most Hillmannek is nagyobb szelet jut abból a bizonyos tortából.

Ahmad Bradshaw (Colts) 635 totál yard és 8 TD. Ezek az ex-óriás idei számai. Most volt csapata ellen lép pályára, akik a 4. legtöbb pontot szenvedik el idén a RB-k ellen.

A hét padosa:

Chris Ivory (Jets) Hiába Ivory remek formája, a KC D# az egyetlen, akik idén még nem szenvedtek el hatpontost futó ellen. Ez a sorozat pedig tovább folytatódhat, köszönhetően a Jets offense katasztrofális formájának.

Csak óvatosan:

Shane Vereen (Patriots) Az engedett futott yardokat tekintve a Broncosé jelenleg a liga legjobb egysége. Vereen talajon hetek óta siralmasan teljesít, így egyértelmű, hogy rossz meccse következik. Az egyetlen mentsvára a screnn pass lehet, de nem hinném egy egy ilyen halovány reménysugár miatt érdemes a csapatba tenni.

Le'Veon Bell (Steelers) Idén eddig garantált volt a 100 scrimmage yard vele kapcsolatban, de ez a sorozat most megszakad(hat). Ravens védelme eddig ugyanis mindössze 816 totál yardot engedett a futóknak és az engedett fantasy pontokat tekintve a Cardinals után a liga második legjobb egysége.

Elkapók

A hét kezdője:

A.J. Green (Bengals) Elvileg a meccs előtt közvetlenül döntenek a játékáról, de sem tulajai, sem a Bengals nem engedheti meg magának, hogy tovább pihenjen. A Jaguars passz elleni védekezése közepes és a 6 WR-ek által elszenvedett TD is remek, ma azonban a friss Green lubickol egyet.

Biztos kezdő:

Rueben Randle (Giants) Hetek óta jó formában játszik, de az igazi áttörés még hiányzik. Cruz sérülése miatt az első számú WR jelenleg a rosteren (kérdés meddig), illene már egy jó teljesítménnyel kirukkolnia. A Colts eddig közel 1200 yardot és 9 TD-t engedett az elkapóknak, ez is Randle és a Giants malmára hajthatja a vizet.

Andre Johnson (Texans) Az Eagles 200 yardot enged meccsenként csak a WR-eknek és 10 TD-t is engedtek már az elkapóknak. Johnson idén adós az extra jó játékkal, de egy meccs kivételével mindig volt legalább 55 yardja. Ma 80-90 yardot és minimum 1 TD-t jósolok neki.

A hét padosa:

Vincent Jackson (Buccaneers) Nagyon ingadozó a formája, sőt, inkább játszik rosszul, mint jól. A Browns 3 TD-t szenvedett el a legutóbbi három hazai meccsén elkapók ellen és az sem könnyíti meg Jackson dolgát, hogy Joe Haden vigyázói kezei mellett kellene virgonckodnia.

Csak óvatosan:

Julian Edelman (Patriots) Az első három heti masszív teljesítménye óta nagyon visszaesett, utóbbi 5 meccsén négyszer sem érte el a 45 yardot, TD-t sem szerzett. A Broncos védelme nagyon összeállt, elkapók például nem nagyon sziporkáznak ellenük. A 150 yard/ game és a 6 engedett TD is remek.

Percy Harvin (Jets) Az első Jets-es meccsén nem alkotott maradandót (50 totál yard) és az irányítómizéria, valamint a Chiefs remek passz elleni védekezése sem segíti Harvint. A Chiefs idei három hazai meccsén mindössze 2 TD-t engedett a WR-eknek és LaFell kivételével senki nem szerezett 65 yardnál többet az Arrowhead Stadiumban.

Tight Endek

A hét kezdője:

Travis Kelce (Chiefs) A bye week óta két meccsen 88 yardot jegyzett, TD nélkül, így természetesen nem a formája mondatja velem, hogy TE poszton ő a legjobb opció. Ami miatt itt a helye, az az, hogy a Jets D# már 9 TD-t engedett és a 4. legtöbb fantasy pontot szenvedte el idén.

Biztos kezdő:

Antonio Gates (Chargers) Bombaformában játszik idén, abszolút ő számít Rivers első számú célpontjának. Az elmúlt négy meccsen 6 TD passzt kapott el, a delfinek közepes TE védekezése ellen folytatni fogja remek szériáját.

A hét padosa:

Charles Clay (Dolphins) CB poszton egyre nagyobb a baj San Diegoban, de a pálya közepén, főleg TE-k ellen remekelnek. Mindössze 1 TD-t szenvedtek csak el TE ellen és hát Clay idei formája miatt sem kell aggódniuk (205 yard, 1TD).

Csak óvatosan:

Heath Miller (Steelers) A 2. fordulós odavágón 35 yardot szerzett TD nélkül. A Ravens egyébként az 5. legjobb TE elleni védekezéssel büszkélkedhet, a meccsenként elszenvedett 37 yard és a 8 meccsen engedett 1 TD is büszkeségre adhat okot.

Védelmek

A hét kezdője:

Bengals Fantasy szempontból a 4. legrosszabb védelem a Bengalsé, most ezen könnyen lehet javítani. Bortles rengeteg labdát veszít és az O-line sem képes megvédeni az irányítót, Burfict nélkül is extra meccse lesz a bengáli tigrisek védelmének.

Biztos kezdő:

Vikings Hetek óta remekel az egység, most a visszatérő Griffinen verik el a port.

49ers Bye week után, talán Patrick Willis-szel a fedélzeten az ellen a Rams ellen, amely legjobb támadó falemberét (Long) épp a múlt héten veszítette el.


A hét padosa:

Dolphins Múlt héten a D# két pick-six-szel járult hozzá a győzelemhez, de az a Jaguars ellen volt, ma pedig a Chargers látogat Floridába, ahol 32 éve nem tud nyerni, mégis azt mondom, szétszedik a delfinek védelmét.

Csak óvatosan:

Patriots Hiába a ligaelit passz elleni védekezés és a 4. legtöbb fantasy pont, Manninget ezek nem fogják érdekelni és, ha megemlítem, hogy futás ellen meg amúgy is botrányos a Pats, könnyen kitalálható, hogy ma nehéz este jön.

Ravens A Colts amúgy remek pass rusha múlt héten semmit nem ért a Steelers ellen és, ha ma újfent ilyen védelmet biztosítanak Ben-nek az acélvárosban, akkor a tartalékos secondaryt könnyen megverheti a Steelers offense.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik