Hamilton csapattársa helyett is dolgozhatott

Vágólapra másolva!
2012.06.09. 07:18
null
Lewis Hamilton: Ez a pálya százszázalékos koncentrációt kíván (Fotó: Action Images)
A Kanadai Nagydíj pénteki edzésnapja eső nélkül ment le, noha az egész mezőny munkáját megzavarta, hogy a meteorológia csapadékot jelzett a délutáni tréningre. Mindkét szabadedzésen Lewis Hamilton futotta a leggyorsabb kört, csapattársa, Jenson Button csak szenvedett, a Ferrarik viszont versenyképesnek tűntek, főleg a második gyakorláson.

Az élmezőnyből Lewis Hamilton (és Sebastian Vettel) teljesítette a legtöbb kört a pénteki napon, 2008 világbajnoka gyakorlatilag csapattársa helyett is dolgozott.

„Örülök, hogy végül nem esett az eső – kezdte értékelését Hamilton – Így rengeteg munkát el tudtunk végezni a beállításokkal. Ezen a pályán nagyon jó vezetni, százszázalékos figyelmet kíván, és itt rengeteget számítanak a pilóta képességei. Noha a szuperlágy keverék valamivel gyorsabb volt, nekem jobban tetszett a lágy.”

Hamilton beszélt a másik McLarent vezető Button problémáiról is:

„Nem jól alakult a nap Jenson számára, gondjai voltak az autó hátuljával, de a végén legalább ki tudott gurulni néhány körre. Itt nagyon fontos minél több kört megtenni, ugyanis a falak itt-ott nagyon közel vannak, csak fokozatosan lehet felépíteni a tempót.”

Jenson Button a két edzésen összesen harmadannyi kört tudott megtenni, mint márkatársa:

„Volt néhány problémánk, délelőtt olajszivárgás, később pedig egy másik gond miatt kellett kivenni a helyéről a sebességváltót, majd visszatenni. A szerelők jó munkát végeztek, ám a késlekedés következtében nem tudtunk teletankolt autóval menni, illetve a beállításokon sem igen dolgozhattunk. Annyira azért nem aggódom, mert a kocsi jónak tűnik, és Lewis is egész nap gyors volt, így lesz információnk bőven.”

A világbajnokságot vezető Fernando Alonso autózta a második leggyorsabb kört pénteken:

„Délelőtt új alkatrészeket teszteltünk, majd délután a két gumikeveréket hasonlítottuk össze, és az első benyomásaink pozitívak. Mivel a Gilles Villeneuve nevét viselő aszfaltcsík nagyon hasonlít az utcai pályákhoz, ugyanis nagyon közel vannak a falak, fontos megtalálni a helyes hivatkozási pontokat, fékezési pontokat, illetve a helyes távolságot a falaktól, ami lehetővé teszi egy gyors kör összerakását, illetve a problémamentes autózást a hosszabb szakaszokon.”

A másik Ferrarival – az egyes pletykák szerint Monacóban az utolsó esélyét megragadó – Felipe Massa a harmadik helyen zárt:

„Mivel az eső szerencsére csak a második tréning vége után érkezett, végig tudtunk menni a tervezett programunkon. Az új fejlesztések, amelyekkel érkeztünk, működtek. Azt ugyan még nem tudjuk, hogy ez milyen teljesítménybeli javulást fog eredményezni, de ezzel a konfigurációval szeretnénk tovább dolgozni. Még nem tapad igazán a pálya, ám az autó egyensúlya jónak tűnik, a teljesítménye pedig kiegyensúlyozott. Összességében ez volt a legjobb péntekünk 2012-ben.”

A világbajnoki pontverseny 2. és 3. helyén pontazonossággal álló Red Bull-pilóták is elégedetten értékeltek az első két gyakorlást követően.

„Arra számítottunk, hogy délután esni fog – nyilatkozta Sebastian Vettel – Ezért délelőtt próbáltuk ki a szuperlágy gumikat, de végül nem esett. Jó napunk volt, különböző beállításokkal is megfelelő időket autóztunk. Kiváló ez a pálya, rengeteg fékezés, sikánok, gyors irányváltások, nagyon jó érzés végigmenni rajta – az egyenetlenségek miatt pedig vad és nyers, de ez is jó.”

„Kicsit módosítanunk kellett a programunkon, mivel esővel számoltunk – magyarázta Mark Webber –, de így is el tudtunk végezni mindent, amit akartunk. Elégedett vagyok és magabiztos a mai munkát követően, már várom a holnapot. Van néhány gyors autó a mezőnyben, ez azonban idén péntekenként megszokott.”

Michael Schumacher szerint a Kanadai Nagydíj első napján elért 7. helyezése nem tükrözi, mennyire gyors a montreali pályán.

„Végig lógott az eső lába az edzéseken, így már délelőtt bevetettük a szuperlágy gumikat, és a délutáni tréningen nem tudtuk őket használni – mondta Schumacher. – Így pedig esélyünk se volt megmutatni, mit is tudunk valójában, ez majd szombaton derül ki. Nem vagyunk messze az élcsoporttól, az biztos.”

KANADAI NAGYDÍJ, 2. SZABADEDZÉS
1. Lewis Hamilton brit McLaren-Mercedes 1:15.259 átlag: 208.607 km/ó 43 kör
2. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:15.313 0.054 mp h. 36
3. Felipe Massa brazil Ferrari 1:15.410 0.151 39
4. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:15.531 0.272 44
5. Paul di Resta brit Force India-Mercedes 1:15.544 0.285 32
6. Kobajasi Kamui japán Sauber-Ferrari 1:15.651 0.392 37
7. Michael Schumacher német Mercedes 1:15.697 0.438 32
8. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:15.799 0.540 39
9. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:15.812 0.553 14
10. Nico Rosberg német Mercedes 1:15.878 0.619 40
11. Sergio Pérez mexikói Sauber-Ferrari 1:15.898 0.639 38
12. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 1:15.907 0.648 41
13. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault 1:15.987 0.728 39
14. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:16.360 1.101 29
15. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault 1:16.562 1.303 33
16. Heikki Kovalainen finn Caterham-Renault 1:16.981 1.722 24
17. Bruno Senna brazil Williams-Renault 1:17.022 1.763 22
18. Vitalij Petrov orosz Caterham-Renault 1:17.075 1.816 41
19. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari 1:17.124 1.865 41
20. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari 1:17.716 2.457 34
21. Pedro de la Rosa spanyol HRT-Cosworth 1:18.908 3.649 27
22. Timo Glock német Marussia-Cosworth 1:19.084 3.825 40
23. Narain Karthikeyan indiai HRT-Cosworth 1:19.378 4.119 21
24. Charles Pic francia Marussia-Cosworth 1:19.902 4.643 18

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik