Csapatot vált és az olasz helyett a spanyol F4-es bajnokságban indul Hideg Ádám

D. Á./MTID. Á./MTI
Vágólapra másolva!
2024.04.25. 17:10
Hideg Ádám (Fotó: Hideg Team, archív)
Az olasz helyett a spanyol Formula–4-es bajnokságban indul új csapatával, a Cram Motorsporttal Hideg Ádám, aki 2022-ben világbajnoki ezüstérmet nyert gokartban.

 

A 16 éves autóversenyző menedzsmentjének csütörtöki közleménye szerint Hideg a téli felkészülési versenysorozatban, az F4-es Winter Seriesben a svájci Jenzer Motorsport autójával kétszer volt dobogós, egyszer pedig pole pozíciót szerzett, így teljesítményével és eredményeivel felhívta magára a figyelmet.

„Voltak előjelei annak, hogy kap majd ajánlatokat, mert több csapat vezetője vagy tulajdonosa is figyelte a versenyhétvégéket. Számítottunk rá, hogy a Winter Series után lesznek megkeresések, és örülünk, hogy végül a Cram Motorsporttal állapodtunk meg, mert a vezetőkkel történt egyeztetések során számunkra úgy tűnt, hogy Ádám pályafutásának mostani szakaszában ez a leghelyesebb lépés” – idézte a közlemény Ferencz Krisztiánt, a versenyző menedzserét.

Az olasz istállót 1994-ben alapították és számos, később a Formula–1-ig jutó versenyző is megfordult benne, így például Felipe Massa, Pastor Maldonado és Jaime Alguersuari. Magyar vonatkozása a Cram Motorsportnak, hogy 1999-ben Baumgartner Zsolt, Magyarország máig egyetlen F1-es pilótája ezzel a csapattal volt harmadik a Formula Renault Európa-kupában.

A spanyol bajnokság május 10–12-én kezdődik Jaramában, aztán további hat fordulót bonyolítanak le javarészt Spanyolországban, de a mezőny versenyez majd Portugáliában és Franciaországban is.

Hideg Ádám a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által létrehozott és működtetett Hungarian Motorsport Academy utánpótlás-nevelési rendszer tagja, a gokartban a vb-ezüstéremmel magyar szempontból sporttörténeti eredményt elérő versenyző és menedzsmentjének célja pedig az, hogy a kaposvári pilóta 2029-re eljusson a Formula–1-be.

 

Legfrissebb hírek

Verstappen és Norris nyomdokain – Molnár Martin a brit F4 legjobb újonca

F1
2024.10.08. 18:27

Brit F4: Molnár Martin nyerte az újoncok bajnoki címét!

Egyéb autó-motor
2024.10.07. 16:48

A brit Formula–4-es bajnokságban folytatja pályafutását Molnár Martin

Egyéb autó-motor
2024.03.11. 12:43

A Formula–4-ben folytatja pályafutását a gokart vb-ezüstérmes Hideg Ádám

F1
2024.01.31. 12:48

Gokart: Hideg Ádám második lett az FIA-világbajnokságon

Egyéb autó-motor
2022.09.19. 11:57

Autósport: Ralf Schumacher fia a Formula–3-ban folytatja

Egyéb autó-motor
2020.02.05. 18:16

Videó: óriási balesettől menekült meg a 16 éves női versenyző

Egyéb autó-motor
2017.07.08. 14:29

Autósport: üzent a világnak az amputált lábú pilóta

Egyéb autó-motor
2017.04.27. 14:22
Ezek is érdekelhetik