A Mercedes hátsó szárnya újra főszerepet kaphat (Fotó: AFP)

 

Valtteri Bottas már az első szabadedzésen is a csapattárs, Lewis Hamilton előtt tudott zárni, majd a második szabadedzésen a pályakiszélesítés okán elvett köre ellenére is az élen tudott maradni úgy, hogy az ellenfelek már túl volt a lágy gumis próbálkozásukon. A finn végül 1:23.148-nál állította meg a stoppert, s két tizedet adott Pierre Gaslynak, míg a harmadik Max Verstappent 35 századdal előzte meg.

1.  KATARI NAGYDÍJ
NOVEMBER 19., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Verstappen 1:23.723
2. szabadedzés: 15.00–16.00
NOVEMBER 20., SZOMBAT
3. szabadedzés: 12.00–13.00
Időmérő: 15.00–16.00
NOVEMBER 21., VASÁRNAP
A verseny (57 kör, 306.66 km) rajtja: 15.00
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
December 5., 18.30Szaúdi Nagydíj, Dzsidda
December 12, 14.00 Abu-dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi

„Ma eléggé jól nyitottunk, már az első szabadedzésen jó beállításokat találtunk, és az autó egyensúlya is rendben volt, így csak apró változtatásokat kellett megeszközölnünk a második tréning előtt. Ideális kezdés volt ez egy új pályán, és úgy vélem, hogy a csapat remekül eltalálta előzetesen a beállításokat, és nem vagyunk messze a megoldástól. Nyilván mindig van még hova fejlődni a vezetés terén is, hiszen még találhatsz némi időt, szóval továbbra is keményen dolgozunk."

Verstappen az első gyakorláson még az élen tudott zárni, ám a villanyfényben eltűnt a holland korábbi fölénye, és még az AlphaTauri franciája, Gasly is előtte végzett. A Red Bull-os az elmondása szerint a piros jelzésű Pirelliken szenvedett a leginkább, de maga a nyomvonal nagyon elnyerte a tetszését.

„Érdekes volt látni, hogy miként változik meg a kocsi viselkedése a villanyfényben. Eléggé kicsi a különbség a közepes és a lágy keverék között, és utóbbin nem is éreztem kifejezetten jól magam, de ez az első alkalom, hogy itt versenyzünk, szóval sok a tanulnivaló. Meg kell ismerned a pályát is, de eléggé élvezetes vezetni rajta. Király!"

Hamilton egész pénteken lemaradásban volt a márkatársához képest, ráadásul egyik edzésen sem tudta maga mögé utasítani a bajnoki riválisát, Verstappent. A brit nem is volt elragadtatva a teljesítményükkel, s kijelentette, egyelőre nagy a lemaradása. 

„Nem is tudom, hogy pontosan mekkora a lemaradásom, de nem kezdtem túl jól, szóval biztosan elég nagy. Vezetés szempontjából rendben van a pálya, a sok nagy sebességű kanyar nyilván fizikailag megterhelő, de alapvetően élvezetes. Nem igazán volt problémánk ma, az autó kicsit megsérült a kerékvetők miatt, de semmi komoly. Egyszerűen lassú vagyok, szóval most rá kell jönnöm, hogy ez miért van így."

VERSTAPPEN ESETE ÚJ PRECEDENST TEREMT?
A katari péntek egyik legforróbb témáját Hamilton és Verstappen brazíliai incidense szolgáltatta, hiszen a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) csak a két szabadedzés között hozott ítéletet a Mercedes fellebbezésével kapcsolatban, amit csütörtök délután tárgyaltak. Noha a szövetség úgy ítélte, hogy a németek által bemutatott bizonyíték új és releváns volt, nem minősítették elég jelentősnek, aminek értelmében visszautasították a címvédő gárda kérelmét. Több versenyző és csapat szerint ugyanakkor egyáltalán nem történt jó döntés: George Russell szerint büntetni kellett volna a Red Bull-ost, míg Charles Leclerc szerint az, hogy a holland manőverét szabályosnak ítélték, új precedenst teremt. A McLaren eközben az eset tisztázását kérte, hiszen szerinte a mostani döntéssel bizonytalanná vált, hogy pontosan meddig is mehetnek el a versenyzők.

Ami a pályán kívül történeteket illeti, Verstappen ügye mellett a Mercedes hátsó szárnya is újra előtérbe került, miután a Red Bull óvással fenyegette meg a riválisát.

„Ha ezen a hétvégén is az autójukon fogjuk látni, akkor óvni fogunk. Itt talán nem játszik olyan nagy szerepet, ugyanakkor már az első edzésen láthattuk, hogy jelentős az előnyük a végsebességben, 7 km/ó volt a különbség a két autó között, s ez a differencia Szaúd-Arábiában és Abu-Dzabiban csak szembetűnőbb lesz, s könnyen kerülhetünk olyan helyzetbe, mint amilyenben Brazíliában voltunk, ahol egyszerűen nem lehetett versenyre kelni az autójukkal" – kezdte Christian Horner a pénteki sajtótájékoztatón, majd kiemelte, úgy véli, a Mercedes valamikor nyáron változtathatott a hátsó szárnyán annak reményében, hogy növelje az egyenesbeli tempóját.

„Szerintem nagyon egyértelműek a szabályok, és az Azerbajdzsán előtt kiadott technikai direktíváknak kézzelfogható hatása volt. A Mercedes módszere sokkal fejlettebb, és nehezebb is kiszúrni a kamerákon keresztül, szóval el van rejtve a működése. Az egyenesben mutatott tempójukon azonban egyértelműen látható Magyarország óta, de különösen az elmúlt két versenyen, ahol exponenciálisan megnőtt a hatása. Ez nyilvánvalóan nyugtalanít minket, és Adrian Newey, illetve Paul Monaghan pontosan ezért egyeztet erről a FIA-val."

Noha a Red Bull tehát már kész benyújtani az óvást, a Mercedes továbbra is nagyon magabiztos, és a csapatfőnök, Toto Wolff többször is kijelentette, egyáltalán nem tartanak egy esetleges vizsgálódástól, hiszen nincs rejtegetnivalójuk, minden megfelel a szabályoknak a W12-esen.

KATARI NAGYDÍJ, AZ 1. SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE
1. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:23.723 átlag: 231.334 km/ó 22 kör
2. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 1:24.160 0.437 mp h. 28
3. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:24.194 0.471 24
4. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:24.509 0.786 21
5. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 1:24.648 0.925 27
6. Carlos Sainz spanyol Ferrari 1:24.713 0.990 26
7. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:24.790 1.067 27
8. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 1:24.915 1.192 22
9. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1:24.972 1.249 23
10. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 1:25.215 1.492 19
11. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 1:25.291 1.568 24
12. Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 1:25.328 1.605 19
13. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1:25.688 1.965 24
14. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1:25.757 2.034 23
15. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1:25.828 2.105 25
16. George Russell brit Williams-Mercedes 1:25.871 2.148 24
17. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 1:25.905 2.182 21
18. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 1:26.699 2.976 21
19. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1:26.712 2.989 11
20. Nyikita Mazepin orosz Haas-Ferrari 1:27.500 3.777 16
KATARI NAGYDÍJ, A 2. SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE
1. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:23.148 átlag: 232.934 km/ó 27 kör
2. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 1:23.357 0.209 mp h. 27
3. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:23.498 0.350 20
4. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:23.570 0.422 25
5. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 1:23.632 0.484 24
6. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1:23.705 0.557 26
7. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 1:23.735 0.587 28
8. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 1:23.787 0.639 20
9. Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 1:24.020 0.872 27
10. Carlos Sainz spanyol Ferrari 1:24.033 0.885 28
11. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1:24.041 0.893 29
12. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 1:24.056 0.908 25
13. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:24.095 0.947 23
14. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 1:24.135 0.987 24
15. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1:24.631 1.483 26
16. George Russell brit Williams-Mercedes 1:24.954 1.806 27
17. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1:25.072 1.924 23
18. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1:25.209 2.061 28
19.Mick SchumachernémetHaas-Ferrari1:25.5752.42727