Erste Liga: sztáredző veszi át az UTE irányítását

Vágólapra másolva!
2024.05.06. 18:27
Jason Morgan veszi át az Újpestet (Fotó: utehoki.hu)
A Csíkszeredával kétszeres Erste Liga-győztes Jason Morgan váltja a távozó Markus Juurikkalát az UTE jégkorongcsapatának kispadján.

 

A játékosként az NHL-ig jutott kanadai tréner az elmúlt három évben Németországban és Skóciában edzősködött, és a Glasgow Clan együttesétől érkezik a Megyeri útra.

A klub honlapja emlékeztetett rá, hogy játékos-pályafutásának lezárása után Morgan ült a DVTK, a Debrecen, a Dunaújváros és a Csíkszereda kispadján is, a székelyföldi csapattal két Erste Liga-győzelmet aratott, a DVTK Jegesmedvékkel pedig MOL Ligát nyert.

A 47 éves edző az utehoki.hu oldalon úgy nyilatkozott: ismeri az Erste Ligát, és hisz abban, hogy vezetésével az UTE versenyben lehet a végső győzelemért.

Jason Morgan segítője Kovács Viktor lesz, aki már az előző idényben is másodedzőként dolgozott az első csapat mellett.

Az Újpest az Erste Liga legutóbbi idényében az alapszakaszt a hatodik helyen zárta, majd a negyeddöntőben 4–0-s összesítéssel búcsúzott Gyergyói HK-val szemben.

 

Legfrissebb hírek

NHL: megnyirbálták a Detroit „szárnyait” Buffalóban, hatos győzelmi szériában a New Jersey

Amerikai sportok
13 órája

Erste Liga: két mérkőzésre eltiltották a Dunaújváros játékosát

Jégkorong
Tegnap, 13:46

NHL: Crosby lett a Penguins történetének legeredményesebb hokisa, Marchand-t ünnepelték Bostonban

Jégkorong
Tegnap, 13:16

Erste Liga: felkartöréssel műtötték a DEAC csatárát

Jégkorong
2025.10.21. 16:53

NHL: több mint két év után gólt ütött a ligába hosszú idő után visszatérő veterán center

Amerikai sportok
2025.10.21. 07:27

Szongoth Domán felkerült az NHL előzetes draftlistájára

Jégkorong
2025.10.20. 21:51

NHL: sorozatban ötödször nyert a Detroit Red Wings

Amerikai sportok
2025.10.20. 08:04

Mindkét vendégcsapat örülhetett az Erste Ligában

Jégkorong
2025.10.19. 21:03
Ezek is érdekelhetik