Doohan összetörte az Alpine-t; Alonso elásta az Aston Martint, kigyulladt a fű – Piastri zárt az élen a zaklatott 2. edzésen

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2025.04.04. 07:33
Piastri volt a leggyorsabb a második edzésen (Fotó: AFP)
Oscar Piastri vezérletével a McLaren kettőse zárt az élen a Formula–1-es Japán Nagydíj második szabadedzésén. Harmadikként Isack Hadjar (Racing Bulls) érkezett, míg az első ötös sorát Lewis Hamilton (Ferrari) és Liam Lawson (Racing Bulls) zárta a négy piros zászlót is hozó tréningen.

A vb-éllovas Lando Norris bizonyult a leggyorsabbnak a szuzukai nyitányon, a mclarenest a Mercedesszel végig remek tempót diktáló George Russell követte, majd Charles Leclerc vezérletével a Ferrari versenyzőpárosa, valamint Max Verstappen, Cunoda Juki sorrendben a Red Bull érkezett.

A Hondával az utolsó közös Japán Nagydíj tiszteletére fehérbe öltöző „vörös bikáknál” tehát fantasztikus formában mutatkozott be a Racing Bullstól előléptetett japán hazai közönség előtt, míg a visszafokozott Liam Lawson a 13. helyen nyitott úgy, hogy új csapattársa, Isack Hadjar befért a top 10-be. A másik McLarennel Oscar Piastri a 15. pozícióban készülhetett a folytatásra, miközben Jack Doohan is megkezdhette a munkát Japánban.

Az ausztrál versenyző edzése azonban már azelőtt véget ért, mielőtt igazán elkezdődhetett volna: kevesebb mint tíz perccel a zöld jelzés után a nagy tempójú 1-es kanyarban pördült meg, és szállt bele a gumifalba, ami azonnal piros zászlós megszakítást vont maga után. Az eset következtében eléggé összetört az Alpine, és eleinte Doohanban is benne volt az ütés: nehezen tudott kikászálódni az autóból, de végül a saját lábán hagyta el a pályát.

Ekkor Russell nevével kezdődött az időlista, a Mercedes-pilótát Lewis Hamilton, Fernando Alonso, Isack Hadjar és Cunoda követte, miközben Carlos Sainz Jr. Williamsét a szerelők vizsgálták a kényszerszünetben, miután a csapat problémát észlelt az autó hátulján már a spanyol próba köre során.

Az edzés fél órával a vége előtt folytatódhatott a továbbra is napsütéses Szuzukában, és akkor már Sainz is készen állt, túl sokáig azonban nem jutott, hiszen a mezőny épphogy pályára gurult, azonnal jöhetett is vissza a garázsba. Ezúttal Alonso hibázott, és ásta el az Aston Martint a kavicságyban a nyolcas kanyarnál – az autómentés idejére megszakították a gyakorlást.

A versenyzők szűk húsz perccel a vége előtt folytathatták a körözést, ám ezúttal sem tudtak túl sok időt eltölteni a pályán, hiszen bő öt perccel később újabb kényszerszünet következett. Ezúttal senki sem hibázott, a füves rész gyulladt ki először a hetes, majd nem sokkal később a tizenhrámas kanyar mellett, így az utolsó percekre is jutott egy piros zászló, ami egyben az edzés végét is jelentette.

Nem meglepő tehát, hogy senki sem tudta teljesíteni az előzetesen tervezett programját. Igaz, az utolsó három leállás közötti rövid időt kihasználva a többség legalább tudott egy gyors kört futni a lágy gumin. Az élen Piastri zárt 1:28.114-es körrel, az ausztrál 49 ezreddel előzte meg Norrist, míg a harmadik Hadjar lemaradása négy tized volt. Ötödikként Hamilton érkezett, majd Lawson, Russell, Leclerc, Verstappen, Pierre Gasly és Sainz tette teljessé az első tízest, míg a végén a piros oldaljelzésű Pirellit mellőző Cunoda a tizennyolcadik lett. 

Folytatás szombaton 4 óra 30 perckor a harmadik szabadedzéssel.
 

JAPÁN NAGYDÍJ, A MÁSODIK SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE

  1.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes1:28.114átlag: 237.251 km/ó13 kör
  2.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes1:28.1630.049 mp h.12
  3.Isack HadjarfranciaRacing Bulls-Honda1:28.5180.40412
  4.Lewis HamiltonbritFerrari1:28.5440.43014
  5.Liam Lawsonúj-zélandiRacing Bulls-Honda1:28.5590.44513
  6.George RussellbritMercedes1:28.5670.45313
  7.Charles LeclercmonacóiFerrari1:28.5860.47214
  8.Max VerstappenhollandRed Bull-Honda1:28.6700.556  9
  9.Pierre GaslyfranciaAlpine-Renault1:28.7570.64313
10.Carlos SainzspanyolWilliams-Mercedes1:28.8320.718  9
11.Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedes1:29.0230.90911
12.Nico HülkenbergnémetSauber-Ferrari1:29.0620.94812
13.Gabriel BortoletobrazilSauber-Ferrari1:29.3351.22113
14.Esteban OconfranciaHaas-Ferrari1:29.5071.39313
15.Oliver BearmanbritHaas-Ferrari1:29.6541.54010
16.Andrea Kimi AntonelliolaszMercedes1:29.7331.61913
17.Fernando AlonsospanyolAston Martin-Mercedes1:29.9781.864  5
18.Cunoda JukijapánRed Bull-Honda1:30.6252.51112
19.Lance StrollkanadaiAston Martin-Mercedes1:30.8452.73112
20.Jack DoohanausztrálAlpine-Renault1:31.6593.545  4

 

39. JAPÁN NAGYDÍJ
ÁPRILIS 4., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Norris 1:28.549
2. szabadedzés1. Piastri 1:28.114
ÁPRILIS 5., SZOMBAT
3. szabadedzés4.30–5.30
Időmérő8.00–9.00
ÁPRILIS 6., VASÁRNAP
A verseny (53 kör, 307.471 km) rajtja7.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Bahreini Nagydíj, Szahíráprilis 13., 17.00
Szaúdi Nagydíj, Dzsiddaáprilis 20., 19.00
Miami Nagydíj, Miamimájus 4., 22.00

 

 

 

 

Legfrissebb hírek

„Nagyon kicsinyes és kisstílű volt” – Wolff odaszúrt a Red Bullnak az óvás miatt

F1
1 órája

„Nagyon szomorú vagyok” – Hamilton elütött egy mormotát a kanadai versenyen

F1
Tegnap, 11:10

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
Tegnap, 3:16

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
Tegnap, 0:43

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
2025.06.15. 23:49

„Csakis magamat hibáztathatom” – Norris elnézést kért a McLarentől és Piastritól is

F1
2025.06.15. 22:52

Lawson és Gasly is csak a bokszutcából indul Montrealban

F1
2025.06.15. 19:34

Russell nyert, Antonelli először dobogón; a két McLaren összeütközött Kanadában

F1
2025.06.15. 19:29
Ezek is érdekelhetik