Az FIA enyhíthet a versenyzők által sokat kritizált szabályon

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2025.04.29. 10:18
Az FIA elnöke még az interjúk előtt ment oda Verstappenhez, aki ezt követően hallgatásba burkolózott (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) elnöke, Mohammed ben-Szulajem fontolja a sokak által kritizált szabály módosítását, amely a versenyzők viselkedését kontrollálja.

A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) január végén több büntetési irányelvvel is kiegészítette sportkódexet, és minden eddiginél szigorúbban meghatározta, milyen magatartást vár el a versenyzőktől az égisze alá tartozó hét világbajnokságban. Az első szabálysértés 10 ezer eurós pénzbírságot von maga után, ám ez a tétel a Formula–1-ben jóval magasabb, hiszen ott az első kihágásnál 40 ezer eurós büntetést szabnak ki. A második eset 80 ezer eurós bírságot és egy hónapos felfüggesztett eltiltást eredményez, míg a harmadik szabálysértésnél a 120 ezer eurós bírság mellett hatályba lép az egy hónapos eltiltás, valamint bajnoki pontlevonás is járhat. 

Az új irányelveket számos kritika érte, a szövetség azonban egészen mostanáig kitartott a sokat emlegetett B-függelék mellett. A FIA-elnök Mohammed ben-Szulajem hétfő este megosztott közleménye ugyanakkor arra enged következtetni, hogy  a közeljövőben változhatnak a szabályok. „Azt követően, hogy konstruktív visszajelzéseket kaptam az FIA hét világbajnoki sorozatának pilótáitól, fontolóra veszem a B-függelék javítását. Mint korábbi raliversenyző, a többségnél jobban megértem, a pilótáknak milyen követelményeknek kell megfelelniük. A B-függelék kulcsfontosságú része a Nemzetközi Sportkódexnek, és központi szerepet játszik abban, hogy a sportág elérhető legyen valamennyi sportszerető család számára.”

„Emberek alkotják a szabályokat, és az emberek javíthatnak is ezeken a szabályokon. Mindig is hittem a folyamatos fejlődés ezen elvében, és ez határozza meg minden cselekedetünket, amit az FIA-nál teszünk” – osztotta meg a gondolatait, majd hozzátette, egymást meghallgatva és együttműködve igyekszik pozitív jövőt építeni a sportág számára. 

Az enyhülést mutató közlemény időzítése érdekes abból a szempontból, hogy a 2024-ben már káromkodás nyomán közmunkára ítélt Max Verstappen az előző versenyhétvégén, a Szaúdi Nagydíjon pont ezen szabályokra hivatkozva nem fejtette ki a véleményét a futam elején kapott 5 másodperces büntetésével kapcsolatban, és jelezte, inkább nem mond semmit, mert nem szeretne bajba kerülni. A négyszeres világbajnok hallgatása mögött többek szerint is az FIA elnöke állt, aki a futam leintése után azonnal megközelítette a versenyzőt, és beszélgetésbe elegyedett vele még a hivatalos interjúk előtt. 

Az idei évben egy pilótát már elmarasztaltak a B-függelék nyomán: a Williams spanyolja, Carlos Sainz Jr. Szuzukában késte le néhány másodperccel a nemzeti himnuszt, ami 20 ezer eurós (ebből 10 ezer eurót felfüggesztettek) pénzbírságot vont maga után úgy, hogy a versenyző orvosi igazolást is fel tudott mutatni. Sainz gyomorbántalmak miatt érkezett meg késve a japán himnuszra.  

F1
2025.04.06. 11:57

Sainz gyomorbántalmak miatt késve érkezett meg a himnuszra Japánban – megbírságolták

Az FIA figyelembe vette az enyhítő körülményeket, de nem engedte el a pénzbüntetést.
4. MIAMI NAGYDÍJ
MÁJUS 2., PÉNTEK
Szabadedzés18.30–19.30
Sprintidőmérő22.30–23.14
MÁJUS 3., SZOMBAT
Sprintverseny18.00–19.00
Időmérő22.00–23.00
MÁJUS 4., VASÁRNAP
A verseny (57 kör, 308.326 km) rajtja22.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Emilia-romagnai Nagydíj, Imolamájus 18., 15.00
Monacói Nagydíj, Monte-Carlomájus 25., 15.00
Spanyol Nagydíj, Barcelonajúnius 1., 15.00

 

Legfrissebb hírek

F1 75: így kezdődött minden 75 évvel ezelőtt Silverstone-ban

F1
17 órája

„Nagyon kicsinyes és kisstílű volt” – Wolff odaszúrt a Red Bullnak az óvás miatt

F1
2025.06.17. 20:13

„Nagyon szomorú vagyok” – Hamilton elütött egy mormotát a kanadai versenyen

F1
2025.06.16. 11:10

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
2025.06.16. 03:16

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
2025.06.16. 00:43

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
2025.06.15. 23:49

„Csakis magamat hibáztathatom” – Norris elnézést kért a McLarentől és Piastritól is

F1
2025.06.15. 22:52

Lawson és Gasly is csak a bokszutcából indul Montrealban

F1
2025.06.15. 19:34
Ezek is érdekelhetik