Az FIA két kiskaput is bezárt a szabálykönyvben a 2025-ös idény előtt

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2025.03.04. 14:07
Több kisebb, de fontos változtatás történt az új szezon előtt (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) két kiskaput is bezárt a szabálykönyvben a 2025-ös Formula–1-es idény kezdete előtt.

Ezentúl a bokszutcából rajtoló versenyzőknek is teljesíteniük kell valamennyi felvezető kört, illetőleg a versenyigazgatónak lehetősége van rá, hogy kiszedje a futamból az olyan sérült autókat, amelyek potenciálisan veszélyt jelentenek. A fenti két módosítással a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) két kiskaput kívánt bezárni a sportszabályzatban még a soron következő Formula–1-es idény kezdete előtt.

Előbbi a bokszutcából rajtoló versenyzőkre vonatkozó módosításra azért volt szükség, mert adott esetben a bokszutcából indulók előnyre tehettek szert. A megszakított rajtoknál és az extra formációs kör esetében megspórolhattak üzemanyagot, míg vizes, vagy változékony időjárási körülmények között akár egy teljes bokszutcai kiállásnyi időt is nyerhettek a többi vetélytárssal szemben.

Ugyanis ha nem teljesítették biztonsági autó mögötti extra felvezető köröket, akkor várhattak a pályaviszonyok javulására is, és a tényleges rajtra köztes esőgumira válthattak, miközben a mezőny többi tagjának ki kellett volna állnia a bokszutcába, hogy lecserélje az extrém esőgumit.

A másik szabályváltoztatás a meghibásodott, valamint a sérült versenyautókra vonatkozik, a versenyigazgatónak mostantól lehetősége van rá, hogy közvetlenül utasítson egy pilótát arra, hogy a biztonságos körülmények között a lehető leghamarabb elhagyja a pályát.

Erre abban az esetben lehet szükség, ha valamelyik kocsi olyan mértékben sérült, hogy az magára a pilótára vagy közvetlenül másokra veszélyt jelenthet, illetve akkor, ha olyan hiba következik be, ami miatt a versenyző nem tud úgy visszatérni a bokszba, hogy azzal ne akadályozza indokolatlanul a többi vetélytársát vagy magát a versenyt. Ezzel a lépéssel az FIA a fekete-narancs zászlójelzés alkalmazását gyorsítja fel. 

Utóbbi módosítás kapcsán érdemes kiemelni a tavalyi Kanadai Nagydíjon történt esetet, amikor Sergio Pérez jelentősen sérült autóval igyekezett visszaevickélni a bokszutcába, miközben rengeteg törmeléket hagyott maga után a pályán. A versenyzőt az incidens nyomán három rajthelyes büntetéssel sújtották, míg a csapatát, a Red Bullt 25 ezer eurós pénzbírság befizetésére kötelezték.

Ezen szabályváltoztatások mellett korábban az is biztossá vált, hogy az idei Monacói GP-től kezdődően kötelezővé válik a két bokszkiállás száraz és vizes körülmények között is annak érdekében, hogy ezzel izgalmasabbá tegye a hercegségbeli versenyt. 

 

 

Legfrissebb hírek

F1 75: Ricciardo levadászta a világbajnokokat a hajrában a Hungaroringen

F1
5 órája

F1 75: durrantak a gumik – a Pirelli orosz rulettet rendezett Silverstone-ban

F1
Tegnap, 10:18

F1 75: Alonso előtt többször is felcsillant a remény, de a végén Vettel örülhetett Brazíliában

F1
2025.08.19. 14:29

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
2025.08.18. 16:23

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
2025.08.18. 13:33

F1 75: Hamilton diadalmaskodott a kanadai gumikáoszban

F1
2025.08.17. 11:48

F1 75: beteljesült a Brawn GP és Button tündérmeséje Brazíliában

F1
2025.08.16. 10:42

F1 75: pokolból a mennybe – Hamilton drámai körülmények között szerezte meg az első vb-címét

F1
2025.08.15. 11:04
Ezek is érdekelhetik