Az FIA összeférhetetlenség miatt ejtette Johnny Herbertet a sportfelügyelői testületből

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2025.01.29. 13:10
Herbert összeférhetetlenség miatt veszíti el a pozícióját a döntéshozói testületben (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) szerdán hivatalosan megerősítette, hogy a korábbi Formula–1-es pilóta, Johnny Herbert 2025-től már nem fogja ellátni a sportfelügyelői feladatkörét összeférhetetlenség miatt.

Johnny Herbert 2010 óta számos versenyen segítette a sportfelügyelők munkáját, mert az volt az elképzelés, hogy korábbi versenyzőként jobban átláthat bizonyos versenyhelyzeteket, és a pilóták szemszögéből is értékelheti a történteket. A pályafutása során három nagydíjon győzedelmeskedő brit emellett 2022 végéig a Sky Sports egyik szakértőjeként is tevékenykedett, de azóta is hallatja a hangját, és fogadóirodával együttműködve több ízben megosztotta a véleményét a testület döntéseivel kapcsolatban is. 

Mindez felvetette a kérdést, hogy sportfelügyelőként vagy médiaszemélyiségként foglal-e épp állást, s munkája különösképpen a Mexikóvárosi Nagydíjat követően került a figyelem középpontjába. Herbert ugyanis akkor részese volt a döntéshozói testületnek, amely két büntetést is kirótt Max Verstappenre, majd egy fogadóiroda felületén osztotta meg az észrevételeit a meghozott ítélet kapcsán. 

Az Autosport/Motorsport.com értesülései szerint ez utóbbi, vagyis a fogadóirodákkal kötött üzletei vezettek az FIA szerdai bejelentéséhez, melyben a szövetség hivatalosan is megerősíti, hogy Herbertet a 2025-ös idénytől már nem alkalmazza sportfelügyelőként. „Sajnálattal tudatjuk, hogy Johnny Herbert a továbbiakban nem fogja betölteni az F1-es sportfelügyelői pozíciót az FIA-nál. Johnny széles körben nagy tiszteletnek örvend, és felbecsülhetetlen tapasztalattal, valamint szakértelemmel látta el a munkáját. Ugyanakkor megbeszélések után közös megegyezéssel arra jutottunk, hogy a FIA sportfelügyelőjeként és médiaszakértőjeként végzett feladatai összeegyeztethetetlenek egymással. Köszönettel tartozunk neki a szolgálatáért, és sok sikert kívánunk neki a jövőbeni munkájához."

A sportfelügyelők munkája már jó ideje szolgáltat beszédtémát, és az F1-es versenyzők több alkalommal is jelezték, hogy állandó testületet szeretnének, az FIA elnöke, Mohamed ben Szulajem ugyanakkor kiáll amellett, hogy erre nincs szükség. Az elnök az új tisztviselők hosszadalmas képzése mellett financiális okokra hivatkozik. A sportfelügyelők jelenleg nem kapnak fizetést, önkéntesek, és a munkájuk részeként kizárólag a versenyhelyszínekre történő utazásaik költségeit fedezik. 

 

 

 

Legfrissebb hírek

Verstappen vette át a vezetést Leclerc előtt, Piastri a top 10-en kívül a második mexikói edzésen

F1
8 órája

Leclerc a leggyorsabb; Lindblad azonnal Cunoda előtt a mexikói nyitányon

F1
13 órája

Verstappen folytatja a remek sorozatát, vagy a McLaren visszavág Mexikóban?

F1
2025.10.23. 15:23

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
2025.10.20. 13:23

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
2025.10.20. 11:52

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen nem hagyta magát lefékezni az amerikai hőségben

F1
2025.10.20. 10:21

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
2025.10.19. 23:57

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Austinban; zárul az olló a bajnokságban

F1
2025.10.19. 22:39
Ezek is érdekelhetik