„Sokkal jobbnak tűnik a helyzet, mint amilyen valójában" – a McLaren nem bízza el magát az erős kezdés után

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2024.12.06. 21:09
A McLaren erős formában kezdett Abu-Dzabiban (Fotó: AFP)
Lando Norris vezérletével a McLaren kettőse bizonyult a leggyorsabbnak a Formula–1-es Abu-dzabi Nagydíj nyitónapján. Noha a brit és a csapattársa, Oscar Piastri is elégedett a kezdéssel, előbbi úgy érzi, jobbnak látszik a helyzet, mint amilyen valójában. A Ferrari és a Red Bull szerint egyértelmű, hogy a wokingiaknál az előny, de előbbi így is megcélozta a győzelmet, míg utóbbi már a top 6-ba kerülést is pozitívumként könyvelné el.

A Ferrari nagy reményekkel és feltüzelve érkezett meg Abu-Dzabiba: noha tudta, hogy nem lesz egyszerű feladat ledolgozni a 21 pontos lemaradását a konstruktőri bajnokságban, bízott benne, hogy a Yas Marina Circuit fekszik az autójának, és adott esetben sikerül a fordítás. A Scuderia 2008 után törne újra a sportág csúcsára, azonban már az első szabadedzésen komoly hátrányba került: Charles Leclerc sokáig el sem tudta kezdeni érdemben a munkát, ráadásul az autójában ki  kellett cserélni az energiatárolót is.

Ugyan a monacói a gyakorlás második felében vissza tudott térni a pályára, és végül ő bizonyult a leggyorsabbnak a nyitányon, a motorelemcsere automatikus tíz rajthelyes büntetést jelentett számára. A versenyző így a legjobb esetben is a tizenegyedik rajtkockából vághat neki a vasárnapi versenynek. Leclerc kedvét a hátrasorolás mellett az sem javította, hogy élelmérgezést kapott, így nem igazán tudott aludni az éjjel, és teljesen kimerült a nap végére.

Sajnos az egész tegnap este kezdődött, amikor ételmérgezést kaptam, és egész éjjel nem tudtam aludni. Olyan kimerült vagyok, hogy csak aludni szeretnék. Szóval nem volt könnyű. Reggel nem éreztem úgy, hogy vezetni akarok, de természetesen óriási motivációt jelentett, hogy az első edzést az öcsémmel teljesíthetem. Ezzel valóra vált mindkettőnk álma. Az egész család ideutazott Monacóból, hogy láthassa ezt. Nagyon érzelmes pillanat volt. Korán fel is vettem a bukósisakomat, mert én is meghatódtam."

„Amint beindítottuk az autót, láttuk, hogy probléma van az energiatárolóval. Sok minden futott át az agyamon. Először az, hogy az első tréningen az öcsémmel vezetek, ami különleges lehetőség. Aztán a konstruktőri bajnokság. Sokkal nehezebbé vált így a hétvége. De ez egyáltalán nem veszi el a motivációmat. Kicsit már jobban érzem magam ma este is. Alszom egy jót éjszaka, és szombaton feltöltött akkumulátorral térek vissza. És ez most nem szójáték akar lenni! Remélhetőleg nagyszerű napunk lesz, majd egy elképesztő felzárkózást mutatok be vasárnap" – tette hozzá a második gyakorláson hatodikként végző monacói, aki még harcban az egyéni vb-összetett második helyéért is. A ferraris lemaradása nyolc pont Lando Norris mögött. 

Leclerc szerint nagyon erős a McLaren Abu-Dzabiban. „Sajnos a McLaren gyorsabbnak tűnik, szóval egyelőre nála az előny, ám tisztában vagyunk vele, hogy nagyon gyorsan változhat a helyzet. Minden területen a lehető legjobbunkat kell nyújtanunk, és a végsőkig fogunk harcolni. Láthattuk, hogy most a mi oldalunkon volt probléma, de senkinek sem kívánok rosszat. Kizárólag önmagunkra fogunk összpontosítani, és megpróbálok egy csodás felzárkózást bemutatni a versenyen."

Az utolsó ferraris nagydíjára készülő Carlos Sainz Jr. az első edzést a bokszfalról volt kénytelen nézni, miután a fiatalabbik Leclerc, Arthur kapott lehetőséget a helyén, így csak a villanyfényes gyakorláson fogott munkához. A spanyol pilóta a negyedik helyen zárt, hátránya 587 ezred volt a leggyorsabb Norrishoz képest. 

Csak egy edzésen vettem részt, de egészen elégedett vagyok azzal, ahogy sikerült felvennem a sebességet. Azt hiszem, a második köröm után már az első voltam, ami mindig jó hír. Ez azt jelenti, hogy magabiztos vagyok a volán mögött, és többé-kevésbé tudom, hogyan támadjak vele, és miként vezessem. Aztán a lágy gumin adódott néhány problémánk. Úgy gondolom, még mindig nem tudjuk kihozni a kocsiban rejlő potenciált, amikor hűvösebbé válik az idő. És amikor feltesszük a lágy keveréket, akkor még jobban szenvedünk."

„Talán nem voltunk fél másodpercre a McLarentől, de így is két-három tizedmásodperc a lemaradásunk, amit meg kell próbálnunk ledolgozni szombatra. Ezt a hátrány valamilyen szinten a hosszú etapokra is magunkkal vittük, szóval biztosítanunk kell, hogy találunk néhány tizedet, és így harcba szállhatunk velük a győzelemért. A McLaren mindig is gyors volt ezen a helyszínen, mint ahogyan Lando is. A McLarent mindig nehéz legyőzni. Most úgy tűnik, ők a leggyorsabbak ezen a hétvégén, szóval nehéz feladat lesz felülmúlni őket."

Ami a McLarent illeti, a konstruktőri tabellát vezető csapat Norris vezérletével az első két helyen zárta a villanyfényes szabadedzést. Noha a Ferrari-versenyzők őket nevezték favoritnak, a brit úgy véli, az eredmények a kelleténél pozitívabb képet festenek a teljesítményükről, s arra számít, hogy szoros és kemény küzdelemben lesz részük. 

Jó napot zártunk. Az autó egész nap jónak érződött, áthoztuk a katari tempónkat, és erősek vagyunk, de még vannak dolgok, amiken javíthatunk egy körön és a hosszú etapon is, főleg az utóbbin. Sokkal jobbnak tűnik a helyzet, mint amilyen valójában. Úgy vélem, a többiek még nem tekerték fel a motort. Szóval most ragyogónak tűnhet, viszont így is kemény küzdelemre számítok szombaton. Nincs komoly problémánk, kisebb dolgokról van szó. Próbáljuk megtalálni az egyensúlyt, hogy gyorsabbak lehessünk, ám közben kíméljük a gumikat is, főleg a hosszabb etapon. Hol nyomhatod jobban, hol kell jobban spórolni a gumikat a vezetéssel, a különböző eszközökkel, az egyensúllyal. A lényeg, hogy megtaláljuk a megfelelő kompromisszumokat."

A nap második legjobb idejét jegyző Oscar Piastri optimistán tekint előre. „Elég pozitívan kezdtünk. Csak a második edzésen vettem részt, de azonnal elégedett voltam az autóval, és a tempóval is. Remélhetőleg sikerül átmentenünk szombatra is. Úgy gondolom, a többiek is előre fognak lépni, ám ha sikerülne megtartanunk ezt az előnyt, azzal nagyon boldog lennék. Ma nagyon erős tempót mutattunk, ami magabiztossággal tölt el. Szombaton természetesen teljes más nap lesz, és biztos vagyok benne, hogy a többiek is találnak még tempót. Figyelembe véve, hogy csak egy edzést futottam, elégedett vagyok a mai munkánkkal, és remélhetőleg innen folytatjuk."

A Haasszal az utolsó nagydíját teljesítő, és jövőre már a Sauber versenyzőjeként szereplő Nico Hülkenberg nagy meglepetésre a harmadik legjobb időt érte el pénteken. „Erős napunk volt. Már az első gyakorlástól fogva az autó valahogy jó működési tartományban volt, ami természetesen remek kezdés, egy remek alapot jelent. Most meg kell próbálnunk átmenteni ezt szombatra. Egy-két területen javítanunk kell, és optimalizálni mindent. A második edzésen valamiért több fickó sem volt a megszokott pozíciójában. Többen nem vettek részt az első edzésen, talán ennek is köze volt hozzá. Úgy gondolom, kihívást fog jelenteni a top tízben zárni és a Q3-ba jutni, de szerintem lehetséges, ha jó munkát végzünk."

A Red Bull csalódást keltő nyitónapon van túl Abu-Dzabiban: Max Verstappen és Sergio Pérez az első tízesből is kiszorult a villanyfényben, előbbi a tizenhetedik, utóbbi a tizennegyedik helyen végzett. „Egyszerűen nem volt jó az egyensúly. Nem állt össze a kanyar elejétől a közepéig, ami eléggé nehézzé teszi, hogy nyomjam. Ez olyasmi, amin mindenféleképpen dolgoznunk kell az éjszaka folyamán. Biztos vagyok benne, hogy ennél jobbak tudunk lenni. Nem mondom azt, hogy a McLaren szintjén leszünk, hiszen eddig nagyon erősnek tűnnek ezen a hétvégén, de ha az első hatosban tudunk harcolni, az jó visszatérés lenne. Egyelőre elég nehéz a helyzet."

 
 
16. ABU-DZABI NAGYDÍJ
DECEMBER 6., PÉNTEK
1. szabadedzés10.30–11.30
2. szabadedzés14.00–15.00
DECEMBER 7., SZOMBAT
3. szabadedzés11.30–12.30
Időmérő15.00–16.00
DECEMBER 8., VASÁRNAP
A verseny (58 kör, 306.183 km) rajtja14.00
KÖVETKEZŐ VERSENY
Ausztrál Nagydíj, Melbourne2025. március 16.


 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik