Soha rosszabb F1-es évet! – Zsoldos Barna jegyzete

ZSOLDOS BARNAZSOLDOS BARNA
Vágólapra másolva!
2024.12.09. 22:41

Ez a bajnokság véget ért, nyugodtan oda lehet adni a vb-trófeákat Max Verstappennek és a Red Bullnak – nyugtázta az F1-es közeg, a média és a rajongók döntő többsége nagy egyetértésben április 21-én. Ez volt ugyanis az a nap, amikor a címvédő az idény első öt futamából már a negyedik domináns győzelmét aratta, és a korábbi évek tapasztalata alapján elszállt minden remény az izgalmas, fordulatos folytatásra. Csakhogy azon a nyomasztó sanghaji vasárnapon még nem sejthettük, hogy 2024 nem is különbözhetne jobban mindattól, amit eddig megszoktunk az F1-ben.

A nagy évközi fejlesztési verseny májusi nyitánya ugyanis olyan fordulatot hozott, amely minden józan várakozás ellenére hirtelen életre keltette a bajnokságot: az újdonságok hatására a McLaren meredeken felfelé, a Red Bull pedig meredeken lefelé indult el. Bár pusztán az egyes versenyek végeredményében ez nem feltétlenül tükröződött vissza, a futamok minőségében és élvezetességében mindenképp, mert ha még Verstappen nyerni is tudott, azért olyan keményen meg kellett izzadnia, mint előtte másfél évig egyszer sem.

Aztán a „buliba” szép lassan megérkezett a Mercedes és a Ferrari is, így az F1 történetében páratlan módon hét különböző versenyző tudott legalább két győzelmet aratni – ez a hullámzás pedig az ősszel még erőteljesebbé vált. Az utolsó öt nagydíjon mind a négy topcsapat nyert futamot, és egy idő után már eljutottunk oda, hogy bizonyos külső körülmények vagy beállítási változtatások hatására már nem is napról napra, hanem óráról órára változtak látványosan az erőviszonyok. Katarban a szombati sprinten például a Red Bull még a negyedik erő volt csupán, aztán már aznap a legjobb lett az időmérőn, majd másnap a futamot is megnyerte.

De mind a négy élcsapatnál megfigyelhettünk hasonló liftezést, ami elképesztően fordulatossá tette a küzdelmet. A letaglózóan egysíkú 2023 után szinte el sem akartuk hinni, hogy bizonyos kvalifikációk és versenyek előtt tényleg csupán sötétben tapogatózunk az esélyek kapcsán, annyira kiszámíthatatlanná vált a helyzet a négy topcsapat között. Az erősorrend folyamatos és dinamikus változásából Verstappen, valamint a McLaren került ki győztesen, ám az idény nagy nyertesei az F1 semleges nézői és a sportág pártatlan szerelmesei lettek.

Ki gondolta volna mindezt azon a nyomasztó április 21-i sanghaji vasárnapon?

 

Legfrissebb hírek

Gavrics-dupla, győri előny – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-konferencialiga
8 órája

F1 75: Ricciardo levadászta a világbajnokokat a hajrában a Hungaroringen

F1
19 órája

Rögzített helyzetek… – Thury Gábor jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 23:16

F1 75: durrantak a gumik – a Pirelli orosz rulettet rendezett Silverstone-ban

F1
2025.08.20. 10:18

F1 75: Alonso előtt többször is felcsillant a remény, de a végén Vettel örülhetett Brazíliában

F1
2025.08.19. 14:29

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
2025.08.18. 16:23

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
2025.08.18. 13:33

Negyvenezer – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 23:52
Ezek is érdekelhetik