Cicaharcos vacsora és papajaáradat a lenyűgöző F1-idény záró hétvégéjén

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2024.12.09. 19:03
Abu-Dzabiban véget ért a 2024-es őrült F1-es idény (Fotó: AFP)
Lando Norris nyerte meg a Formula–1-es Abu-dzabi Nagydíjat, ezzel a McLaren 26 év után lett ismét konstruktőri világbajnok. A feledhetetlen idény emlékezetes záró hétvégéje ezenkívül többek között nem teljesen feszültségmentes pilótavacsorát, családi történelmi pillanatot és érzelmes búcsúkat hozott – Lewis Hamilton például több mint egy évtized után hagyta el a Mercedest. Íme, az F1-legek az Abu-dzabi GP-ről!

VACSORA A „CICAHARC” ÁRNYÉKÁBAN. Lassan hagyománnyá válik, hogy az aktuális mezőny tagjai közös vacsorával búcsúznak az idénytől a szezonzáró helyszínén. Csakhogy Abu-Dzabiban folytatódott a szóbeli párharc Max Verstappen és George Russell között, akik emiatt nem szívesen ültek egymás mellé a vacsoraasztalnál. A hírek szerint egészen pontosan utóbbi kerülte Verstappen társaságát, amit Lando Norris is kiemelt, amikor a vacsoráról posztolt.

APAKÉNT NEHEZEBB LESZ? Úgy tartja a mondás, hogy az autóversenyzők minden gyerekük születése után egy másodpercet lassulnak. Verstappenről éppen a szezonzáró hétvége kezdete előtt derült ki, hogy apai örömök elé néz, ami az alábbi feltevés és egyik Red Bull-os elődjének példája alapján nem jó ómen. Sebastian Vettel is négyszeres világbajnokként vált először édesapává, ezt követően pedig nem ünnepelhetett újabb vb-címet. Persze ehhez a Ferrarihoz igazolása, illetve a Mercedes-dominancia kezdete is hozzájárult...

A LECLERC CSALÁD TÖRTÉNELMET ÍRT. Először fordult elő F1-es versenyhétvégén, hogy testvérpár vezethette egy istálló két autóját valamelyik eseményen. Charles Leclerc mellett öccse, Arthur próbálhatta ki a Ferrarit az első szabadedzésen, ami vélhetően életre szóló élményt jelentett mindkét testvérnek. Az idősebbik fivér még integetett is beugró testvérének, amikor elhaladt mellette a pályán.

HAMILTON BÚCSÚJA KISSÉ DÖCÖGŐSRE SIKERÜLT. Utolsó hétvégéjén vett részt Lewis Hamilton a Mercedes színeiben, és ez egyfajta érzelmi hullámvasútként alakult számára. A tény, hogy 12 idény után elhagyja a csapatot, amellyel 84 győzelmet és hat világbajnoki címet szerzett, önmagában nehéz lehetett, ráadásul utolsó versenyének csak a 16. helyről vághatott neki. Ez főként amiatt történt, mert az időmérőn elé gurult egy bója, amellyel kevésbé volt ideális befejezni az utolsó gyors körét.

Hamilton egyértelműen beírta magát és a Mercedest az F1 történelemkönyvébe, így vélhetően még nehezebb volt neki a búcsú. Az idényzáró leintését követően néhány „fánkot” azonban még megejthetett, amellyel utolsó métereit teljesítette a W15-ös volánja mögött. Toto Wolff vélhetően nem csak amiatt nem bánta a tönkretett gumikat, mert már amúgy is véget is ért a szezon.

RÉGÓTA VÁRT TRÓFEA A SZÁLLÍTMÁNYBAN. Legutóbb 1998-ban, vagyis 26 évvel ezelőtt bizonyult a legjobbnak a McLaren a csapatok között, Lando Norrisnak és Oscar Piastrinak köszönhetően azonban a patinás istálló idén megszerezte kilencedik konstruktőri vb-címét. A „papajacsapatnál” tehát volt mit ünnepelni az idényzárón, a Mikulás – vagy az alábbi kép alapján a gyümölcsszállítmány – ezúttal bajnoki trófeát hozott.

EGY FELEDHETETLEN ÉV ZÁRÁSA. Minden idény emlékezetes marad valamiért, idén azonban bőven kijárt izgalmakból az egész év során. A Red Bull-dominancia nem tartott sokáig, és bár Max Verstappen már két futammal a szezon vége előtt bebiztosította újabb vb-címét, ezért a diadalért alaposan meg kellett küzdenie. A kiegyenlített erőviszonyokat jól mutatja, hogy 2024-ben négy csapat hét versenyzője aratott győzelmet, és az a csapat, amelyik a világbajnok versenyzőt adta, csak a harmadik helyen végzett a konstruktőri tabellán.

 

1.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes1:26:33.291
2.Carlos Sainz Jr.spanyolFerrari5.832 mp h.
3.Charles LeclercmonacóiFerrari31.928 mp h.
4.Lewis HamiltonbritMercedes36.483 mp h.
5.George RussellbritMercedes37.538 mp h.
6.Max VerstappenhollandRed Bull-Honda RBPT49.847 mp h.
7.Pierre GaslyfranciaAlpine-Renault1:12.560 p h.
8.Nico HülkenbergnémetHaas-Ferrari1:15.554 p h.
9.Fernando AlonsospanyolAston Martin-Mercedes1:22.373 p h.
10.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes1:23.821 p h.
11.Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedes1 kör h.
12.Cunoda JukijapánRB-Honda RBPT1 kör h.
13.Csou Kuan-jükínaiSauber-Ferrari1 kör h.
14.Lance StrollkanadaiAston Martin-Mercedes1 kör h.
15.Jack DoohanausztrálAlpine-Renault1 kör h.
16.Kevin MagnussendánHaas-Ferrari1 kör h.
17.Liam Lawsonúj-zélandiRB-Honda RBPT3 kör h.
 KIESETT  MEGTETT KÖR
 Valtteri BottasfinnSauber-Ferrari30
 Franco ColapintoargentinWilliams-Mercedes26
 Sergio PérezmexikóiRed Bull-Honda RBPT0
az abu-dzabi nagydíj végeredménye

 

 PILÓTAGYŐZELEMDOBOGÓPONTSZERZÉSLGYKPONT
  1.Max Verstappen    913233437
  2.Lando Norris    412226374
  3.Charles Leclerc    312221356
  4.Oscar Piastri    2823-292
  5.Carlos Sainz Jr.    29201290
  6.George Russell    24222245
  7.Lewis Hamilton    24212223
  8.Sergio Pérez    -3163152
  9.Fernando Alonso    --141  70
10.Pierre Gasly    -111-  42
11.Nico Hülkenberg    --10-  41
12.Cunoda Juki    --9-  30
13.Lance Stroll    --5-  24
14.Esteban Ocon    -151  23
15.Kevin Magnussen    --6-  16
16.Alexander Albon    --4-  12
17.Daniel Ricciardo    --4-  12
18.Oliver Bearman    --2-    7
19.Franco Colapinto--2-    5
20.Csou Kuan-jü--1-    4
21.Liam Lawson--1-    4
a világbajnokság végeredménye

 

  1.McLaren-Mercedes666
  2.Ferrari652
  3.Red Bull-Honda RBPT589
  4.Mercedes468
  5.Aston Martin-Mercedes  94
  6.Alpine-Renault  65
  7.Haas-Ferrari  58
  8.RB-Honda RBPT  46
  9.Williams-Mercedes  17
10.Sauber-Ferrari    4  
konstruktőrök

 

16. ABU-DZABI NAGYDÍJ
DECEMBER 6., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Leclerc 1:24.321
2. szabadedzés1. Norris 1:23.517
DECEMBER 7., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Piastri 1:23.433
Időmérő1. Norris 1:22.595
DECEMBER 8., VASÁRNAP
Verseny1. Norris, 2. Sainz, 3. Leclerc
KÖVETKEZŐ VERSENY
Ausztrál Nagydíj, Melbourne2025. március 16.

 

 

Legfrissebb hírek

Közelében sem vagyok annak, amire képes lehetnék, bármilyen fájó is ezt kimondani – Norris

F1
2025.04.14. 20:03

Az FIA büntetett, majd visszakozott – furcsa esetekből nem volt hiány Bahreinben

F1
2025.04.14. 13:49

Hamilton úgy érzi, rájött, hogyan kell vezetni az „idegen" Ferrarit

F1
2025.04.14. 12:09

F1-es mérnökkel forradalmasítanák az adatfeldolgozást az MU-nál – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.04.14. 11:38

Marko attól fél, hogy Verstappen távozik – a Red Bull válságmegbeszélést tartott a riasztó bahreini verseny után

F1
2025.04.13. 23:25

Hülkenberget kizárták a bahreini versenyről – hivatalos

F1
2025.04.13. 21:27

Az FIA döntött Russell DRS-ügyében – hivatalos

F1
2025.04.13. 21:12

Norris csalódott, hogy miatta maradt el a kettős McLaren-siker; Russell bízik benne, hogy nem kap büntetést

F1
2025.04.13. 20:25
Ezek is érdekelhetik