Verstappen harca, Norris oklevele és a búcsúzó Ricciardo ajándéka Szingapúrban

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2024.09.23. 17:32
Daniel Ricciardo (középen) nagy eséllyel elbúcsúzott az F1-től Szingapúrban (Fotó: AFP)
Lando Norris nyerte meg a Formula–1-es Szingapúri Nagydíjat. A pole pozícióból rajtoló McLaren-versenyző végre megtartotta a vezetést az első körben, a leggyorsabb kört azonban elhappolta előle Daniel Ricciardo a futam végén. Az ausztrál pilótát talán utoljára láthattuk a királykategóriában, ám üzent Max Verstappennek a vb-csatát illetően. A háromszoros világbajnok egyébként nem ment rosszul Szingapúrban, ám a szabályalkotók elleni magánakciói emlékezetesebbek maradhatnak erről a hétvégéről, mint a versenyzése.

 

VERSTAPPEN AZ FIA ELLEN. Nagy port kavart Mohammed ben Szulajem, a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) elnökének felvetése, hogy száműzné a közvetítésekből a káromkodást, amit úgy érne el, hogy megtiltaná a versenyzőknek a csúnya szavak használatát a pályán. A mezőnyből Max Verstappen nehezményezte ezt különösen, aki „magánakciókba” kezdett a hétvégén. Persze a Formula–1-től sosem állt távol a képmutatás, de valóban nehéz a káromkodástilalmat komolyan venni, ha olyan nagyvállalatok vannak jelen a sorozatban szponzorként, amelyek az olaj-, dohány- vagy szerencsejátékiparban tevékenykednek.

 

GODZILLA EGYIK ROKONA VISSZATÉRT. Az idei versenyhétvége sem ment le anélkül, hogy az F1-es autókkal egy időben tett volna látogatást a pályán a varánuszfélék egyik példánya. Ezúttal a harmadik szabadedzésen láthattunk néhány mókásabb jelenetet, sőt, végül a piros zászló is előkerült, ugyanis nem éppen egy-két percig tartott, mire a pályabírók befogták a rossz helyen mászkáló hüllőt.

 

ELHAGYTA A FERRARIT A SZERENCSE (ÉS A LOVA) AZ IDŐMÉRŐN. Nem kezdte rosszul a szingapúri versenyhétvégét – amelyet tavaly Carlos Sainz Jr. uralt – a Ferrari, ám az időmérőn kissé leszerepelt a maranellóiak kettőse. Sainz összetörte autóját a Q3 elején, Charles Leclerc utolsó gyors körét pedig törölték, így a Ferrari-pilóták csak az ötödik sorból rajtolhattak Szingapúrban.

„GRATULÁLUNK, AZ ÉLEN MARADTÁL AZ ELSŐ KÖRBEN.” Lando Norris gyenge pontját mindenképpen a rajtok jelentették az utóbbi időben, ráadásul a brit pilóta éppen akkor indult a legrosszabbul, amikor az első rajtkockából vágott neki a versenynek. Szingapúrban végre „megtört az átok”, és Norris megtartotta a vezetést a startot követően – ez fontos tényezőnek bizonyult a győzelme szempontjából.

Norris jó rajtjának tehát győzelem lett a jutalma, ám – akárcsak a többi versenyző – a McLaren-pilóta igen kimerülten nyilatkozott a leintés után. Egyenesen azt mondta a vele interjút készítő David Coulthardnak, hogy szédül, az exversenyző azonban gyorsan segített a helyzeten; nyakon öntötte Norrist legalább egy liter hideg vízzel.

 

VERSTAPPEN JÖN EGGYEL A BÚCSÚZÓ RICCIARDÓNAK. Nem sok választotta el Norrist attól, hogy „Grand Slammel” zárja a szingapúri futamot, azaz a pole pozícióból indulva, minden körben az élen autózva megnyerje a versenyt, és övé legyen a leggyorsabb kör is. Daniel Ricciardo azonban – aki a mezőny végén végzett, ezért pluszpontot úgysem kapott – az utolsó körben annyira gyors volt, mint Norris sosem korábban. Az RB-pilóta meg is jegyezte, hogy ha Verstappen egy ponttal nyeri meg a vb-címet, jön neki egy menő karácsonyi ajándékkal.

 

Ricciardo jövőjéről egyébként már a hétvégét megelőzően elindultak a találgatások, a legfrissebb pletykák szerint az ausztrált Liam Lawson váltja a következő fordulótól. Az alapján, amit Ricciardo nyilatkozott, és ahogyan csapata fogadta a leintés után, a hivatalos bejelentés hiányában is egyre biztosabbnak tűnik, hogy Szingapúrban láttuk utoljára F1-es versenyzőként a nyolcszoros futamgyőztest.

 

1.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes1:40:52.571
2.Max VerstappenhollandRed Bull-Honda RBPT20.945 mp h.
3.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes41.823 mp h.
4.George RussellbritMercedes1:01.040 p h.
5.Charles LeclercmonacóiFerrari1:02.430 p h.
6.Lewis HamiltonbritMercedes1:25.248 p h.
7.Carlos Sainz Jr.spanyolFerrari1:36.039 p h.
8.Fernando AlonsospanyolAston Martin-Mercedes1 kör h.
9.Nico HülkenbergnémetHaas-Ferrari1 kör h.
10.Sergio PérezmexikóiRed Bull-Honda RBPT1 kör h.
11.Franco ColapintoargentinWilliams-Mercedes1 kör h.
12.Cunoda JukijapánRB-Honda RBPT1 kör h.
13.Esteban OconfranciaAlpine-Renault1 kör h.
14.Lance StrollkanadaiAston Martin-Mercedes1 kör h.
15.Csou Kuan-jükínaiSauber-Ferrari1 kör h.
16.Valtteri BottasfinnSauber-Ferrari1 kör h.
17.Pierre GaslyfranciaAlpine-Renault1 kör h.
18.Daniel RicciardoausztrálRB-Honda RBPT1 kör h.
19.Kevin MagnussendánHaas-Ferrari5 kör h.
 KIESETT  MEGTETT KÖR
 Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedes15
a szingapúri nagydíj végeredménye

 

 PILÓTAGYŐZELEMDOBOGÓPONTSZERZÉSLGYKPONT
  1.Max Verstappen    710172331
  2.Lando Norris    310164279
  3.Charles Leclerc    2816-245
  4.Oscar Piastri    2717-237
  5.Carlos Sainz Jr.    15151190
  6.Lewis Hamilton    23172174
  7.George Russell    14152155
  8.Sergio Pérez    -3143144
  9.Fernando Alonso    --111  62
10.Nico Hülkenberg    --7-  24
11.Lance Stroll    --5-  22
12.Cunoda Juki    --7-  22
13.Alexander Albon    --4-  12
14.Daniel Ricciardo    --41  12
15.Pierre Gasly    - -5-   8
16.Oliver Bearman    --2-   7
17.Kevin Magnussen    --3-   6
18.Esteban Ocon    --4-   5
19.Franco Colapinto--1-   4
a világbajnokság állása

 

1.McLaren-Mercedes516
2.Red Bull-Honda RBPT475
3.Ferrari441
4.Mercedes329
5.Aston Martin-Mercedes86
6.RB-Honda RBPT34
7.Haas-Ferrari31
8.Williams-Mercedes16
9.Alpine-Renault13
10.Sauber-Ferrari0  
konstruktőrök

 

15. SZINGAPÚRI NAGYDÍJ
SZEPTEMBER 20., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Leclerc 1:31.763
2. szabadedzés1. Norris 1:30.727
SZEPTEMBER 21., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Norris 1:29.646
Időmérő1. Norris 1:29.525
SZEPTEMBER 22., VASÁRNAP
Verseny1. Norris, 2. Verstappen, 3. Piastri
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Amerikai Nagydíj, AustinOktóber 20., 21.00
Mexikóvárosi Nagydíj, MexikóvárosOktóber 27., 21.00
Sao Pauló-i Nagydíj, InterlagosNovember 3., 18.00

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik