Hazai elsőség a spanyolországi időmérő előtt – Sainz a leggyorsabb a harmadik edzésen

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2024.06.22. 13:38
Carlos Sainz Jr. ugrott az élre a barcelonai utolsó szabadedzésen (Fotó: AFP)
Carlos Sainz Jr. bizonyult a leggyorsabbnak a Formula–1-es Spanyol Nagydíj harmadik szabadedzésén. A Ferrari spanyol versenyzője mögött Lando Norris végzett, míg harmadikként Sainz csapattársa, Charles Leclerc hangolódott a barcelonai időmérőre.

Az idény feléhez közeledve kezd megszokottá válni, hogy nem a Red Bull indítja legerősebben a hétvégét. Bár Max Verstappen másodikként nyitott Barcelonában az élen záró Lando Norris mögött, a pénteki második szabadedzésén több mint két tizedmásodperces hátrányba került a leggyorsabb Lewis Hamiltonhoz képest.

Akárcsak az első kettő, a harmadik tréning is napsütéses, kellemes időjárási körülmények között vette kezdetét. Amikor zöldre váltott a lámpa a bokszutca végén, Hamilton elsőként vette birtokba a pályát, de az első tíz perc végére már a mezőny fele megtett legalább egy kört.

Az első negyedóra végén a Mercedes párosa állt az első két helyen George Russell vezetésével, majd kettejük közé a Ferrari pilótái jöttek be Carlos Sainz Jr., Charles Leclerc sorrendben. Kicsivel később Lando Norris vette át a második pozíciót, ráadásul a mclarenes a körülötte állókkal ellentétben közepes gumikon érte ezt el.

Fél távnál is ugyanígy állt az első ötös, az utolsó 15 perc elején azonban Norris autójára is felkerültek a lágy abroncsok, s végül közel négy tizedmásodperces előnnyel élre ugrott Russellt megelőzve. A Mercedes brit versenyzője nem sokkal később kicsivel közelebb tudott kerülni Norrishoz, ám néhány perccel a leintést megelőzően Sainz vette át a vezetést.

Lance Stroll ezúttal sem kimagasló teljesítményével hívta fel magára figyelmet, hanem azzal, hogy egyenesen ráhúzta a kormányt a pálya külső ívén érkező Hamiltonra. A két autó kissé össze is ért, az esetet az edzést követően megvizsgálják a sportfelügyelők. Hasonló manőver játszódott le egyébként Leclerc és Norris között is a tréning legvégén.

Az élen végül Sainz zárta az utolsó edzést, mögötte Norris és Leclerc zárt. A top tízet Verstappen, Russell, Hamilton, Sergio Pérez, Alexander Albon, Fernando Alonso és Oscar Piastri egészítette ki.

Folytatás 16 órakor az időmérővel!

1.Carlos Sainz Jr.spanyolFerrari1:13.013átlag: 229.619 km/ó19 kör
2.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes1:13.0430.030 mp h.14
3.Charles LeclercmonacóiFerrari1:13.0500.03718
4.Max VerstappenhollandRed Bull-Honda RBPT1:13.0870.07424
5.George RussellbritMercedes1:13.1640.15120
6.Lewis HamiltonbritMercedes1:13.3590.34626
7.Sergio PérezmexikóiRed Bull-Honda RBPT1:13.7230.71019
8.Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedes1:13.7530.74014
9.Fernando AlonsospanyolAston Martin-Mercedes1:13.7860.77321
10.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes1:13.9070.89414
11.Esteban OconfranciaAlpine-Renault1:13.9500.93718
12.Pierre GaslyfranciaAlpine-Renault1:13.9640.95114
13.Nico HülkenbergnémetHaas-Ferrari1:13.9750.96220
14.Valtteri BottasfinnSauber-Ferrari1:14.0241.01119
15.Kevin MagnussendánHaas-Ferrari1:14.0741.06127
16.Daniel RicciardoausztrálRB-Honda RBPT1:14.1611.14817
17.Lance StrollkanadaiAston Martin-Mercedes1:14.2541.24116
18.Cunoda JukijapánRB-Honda RBPT1:14.4201.40722
19.Csou Kuan-jükínaiSauber-Ferrari1:14.5721.55917
20.Logan SargeantamerikaiWilliams-Mercedes1:14.7291.71612
spanyol nagydíj, a harmadik szabadedzés végeredménye
54. SPANYOL NAGYDÍJ
Június 21., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Norris 1:14.228
2. szabadedzés1. Hamilton 1:13.264
Június 22., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Sainz 1:13.013
Időmérő16.00–17.00
Június 23., VASÁRNAP
A verseny (66 kör, 307.236 km) rajtja:15.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Osztrák Nagydíj, SpielbergJúnius 30., 15.00
Brit Nagydíj, SilverstoneJúlius 7., 16.00
Magyar Nagydíj, MogyoródJúlius 21., 15.00

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik