Norris elhagyta a cipőjét, majd pole-t szerzett; Verstappen sikerét Tunyacsáp is unja

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2024.06.24. 19:12
Lando Norris nem tudta győzelemre váltani második rajtelsőségét (Fotó: AFP)
Max Verstappen aratott győzelmet a Formula–1-es Spanyol Nagydíjon. A háromszoros világbajnok a második helyről rajtolva nyert sok néző és egy híres rajzfilmfigura kisebb bánatára. A barcelonai versenyhéten központi szerep jutott a tűznek, aminek a McLarennél viszont biztosan nem örültek – és nem is csak azért, mert Lando Norris kis időre cipő nélkül maradt.

LECLERC, A TŰZHORDOZÓ. Nagy megtiszteltetés érte Charles Leclerc-t, aki a barcelonai versenyhétvégét megelőzően részt vehetett az olimpiai fáklya Párizsba vehető útján. A monacói pilóta maga vihette hazájában a fáklyát – ez eddig a Formula–1-es versenyzők közül csupán Lewis Hamiltonnak sikerült a 2012-es, londoni világjátékok előtt.

A McLARENNÉL IS KIJUTOTT A TŰZBŐL. Kisebb riadalommal indult a szombati nap a McLaren számára, ugyanis még a harmadik szabadedzés kezdete előtt tűz ütött ki a csapat motorhome-jában. Az eset miatt a tűzoltóknak is bőven akadt dolguk, ráadásul a csapattagokat és vendégeket igen gyorsan ki kellett terelni az ideiglenes épületből. Lando Norris például annyira sietett, hogy a cipőit sem tudta felvenni.

MESTERI POLE ÉS PÉREZ „VISSZATÉRÉSE”. Úgy tűnik, a történtek nem viselték meg különösebben Norrist, aki az időmérőn mindenkinél jobb kört teljesítve F1-es pályafutása második pole pozícióját szerezte. Erre egyébként a brit versenyzőnek három évet kellett várnia, ugyanis először a 2021-es Orosz Nagydíjnak vághatott neki az első rajtkockából.

Az utóbbi heteket tekintve Sergio Pérez számára ismeretlen terep volt az időmérő harmadik szakasza. Vestappen csapattársa azonban magával hozott egy háromhelyes rajtbüntetést Kanadából, vagyis hiába zárta a barcelonai kvalifikációt a nyolcadik pozícióban, így is a top tízen kívül volt kénytelen rajtolni.

IZGALMASAN INDULT (!) A VERSENY. Norrisnak nem sikerült jól a futam rajtja, két helyet is veszített, s nemcsak Max Verstappen ment el mellette, de George Russell is, aki ráadásul egyenesen az élre tört. A Mercedes-pilóta azonban nem sok időt tölthetett a mezőny elején, ugyanis a harmadik körben megelőzte őt Verstappen, aki ismét győzött – ezt már Tunyacsáp is unja.

Verstappen újabb győzelme ellenére nem volt unalmasnak nevezhető az idei Spanyol Nagydíjon. Igaz, a rajongókat jobban érdekelte az, hogy Lewis Hamilton idén először ünnepelhetett a dobogón, mint az, hogy Verstappen ezen a futamon is elsőként szelte át a célvonalat. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy az Alpine mindkét versenyzője pontszerző helyen ért célba.

HAMILTONNAK MÁR ENNYI IS ELÉG A FÁRADTSÁGHOZ. Bár korábban az is felmerült, hogy a versenyen leszakad az ég, az időjárás végül kegyes volt a mezőnyhöz. Ennek ellenére Hamilton kissé kimerülten érkezett a futam utáni sajtótájékoztatóra, amelyen a kanapén fekve várta az utána érkező Norrist és Verstappent. Utóbbi szóvá is tette, hogy 39 éves riválisán egyre jobban láthatóak az idősödés jelei, s talán egy masszázsra is szüksége lenne.

 

 

 

 PILÓTAGYŐZELEMDOBOGÓPONTSZERZÉSLGYKPONT
  1.Max Verstappen    7892219
  2.Lando Norris    1591150
  3.Charles Leclerc    159-148
  4.Carlos Sainz Jr.    148-116
  5.Sergio Pérez    -382111
  6.Oscar Piastri    -110-  87
  7.George Russell    -191  81
  8.Lewis Hamilton    -192  70
  9.Fernando Alonso    --61  41
10.Cunoda Juki    --5-  19
11.Lance Stroll    --4-  17
12.Daniel Ricciardo    --2-    9
13.Oliver Bearman    --1-    6
14.Nico Hülkenberg    --4-    6
15.Pierre Gasly    - -3-    5
16.Esteban Ocon    --3-    3
17.Alexander Albon    --1-    2
18.Kevin Magnussen    --1-    1
a világbajnokság állása
  1.Red Bull-Honda RBPT330
  2.Ferrari270
  3.McLaren-Mercedes237
  4.Mercedes151
  5.Aston Martin-Mercedes  58
  6.RB-Honda RBPT  28
  7.Alpine-Renault    8
  8.Haas-Ferrari    7
  9.Williams-Mercedes    5
10.Sauber-Ferrari    0
konstruktőrök
54. SPANYOL NAGYDÍJ
Június 21., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Norris 1:14.228
2. szabadedzés1. Hamilton 1:13.264
Június 22., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Sainz 1:13.013
Időmérő1. Norris 1:11.383
Június 23., VASÁRNAP
A verseny:1. Verstappen, 2. Norris, 3. Hamilton
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Osztrák Nagydíj, SpielbergJúnius 30., 15.00
Brit Nagydíj, SilverstoneJúlius 7., 16.00
Magyar Nagydíj, MogyoródJúlius 21., 15.00

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik