Leclerc és Hamilton is magabiztos; Verstappen rájönne, mi történt vele

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2024.06.08. 14:49
Charles Leclerc bízik abban, hogy szép eredménnyel zárja a kanadai kvalifikációt (Fotó: AFP)
Elmosta a Kanadai Nagydíj pénteki szabadedzéseinek nagy részét az eső Montrealban, ezért nem lehet túl sok következtetést levonni az erősorrendről. Az élen végző két pilóta, Lando Norris és Fernando Alonso sem éppen elégedetten nyilatkozott az esélyeiket illetően, míg Charles Leclerc magabiztosan készül az időmérőre, Lewis Hamilton pedig kifejezetten élvezte a pénteki körülményeket.

A monacói versenyhétvége után a montreali forduló sem indul éppen ideálisan Max Verstappen számára, aki a második szabadedzés jórészét kénytelen volt kihagyni technikai probléma következtében.

„Sajnos a második szabadedzésen nem volt lehetőségem sok kört megtenni – ecsetelte a háromszoros világbajnok. – Valószínűleg elektronikai probléma adódott, szóval a csapat visszahívott a bokszba. Ez nem ideális, hiszen sokan több kört teljesítettek száraz és nedves pályán is. Ez nyilván nem az, amilyennek a második tréninget elképzeltem, de úgy érzem, az fontosabb, hogy rájöjjünk, valójában mi történt, és ennek milyen következményei lesznek erre a hétvégére vagy az év hátralévő részére.”

Hiába zárta leggyorsabbként Fernando Alonso a második tréninget, úgy véli, a sötétben tapogatóznak a változékony viszonyok miatt. A kétszeres világbajnok nem éppen elégedett azzal, amennyit pénteken gyakorolni tudtak, és úgy véli, csapata fontos döntések előtt áll azzal kapcsolatban, hogyan készüljenek a kvalifikációra.

„Nehéz péntek volt mindenki számára, az első és a második szabadedzésen sem mentünk sok kört – mondta Alonso. – Ráadásul száraz és vizes körülmények között sem tudtam megfelelő köröket teljesíteni, szóval a semmi közepén éreztük magunkat. Hasonló lehet viszont az időmérő és a verseny is, szóval hasznos lehet a pénteken megszerzett információ. Ki kell elemeznünk az adatokat, és okosnak kell lennünk, hiszen a helyes döntés öt másodpercet is jelenthet, ha viszont rosszul döntünk, el is úszott a futam.”

Alonsóhoz hasonlóan Lando Norris sem tulajdonít túl nagy jelentőséget az első edzésen elért leggyorsabb köréhez. A McLaren versenyzője is kissé elveszettnek érzi magát és csapatát a pályaviszonyok miatt. 

„Sokan megtudunk a pályáról, mégsem eleget, főleg a száraz viszonyokat illetően – árulta el Norris. – Úgy gondolom, mi tettünk meg a legkevesebb kört, ami nem éppen jó, de nagyrészt nedves volt a pálya, és ezért alakult így a tempónk is. Jelenleg úgy érzem, hogy kissé el vagyunk maradva a többiek tempójától, főként a Ferrari tűnik egyértelműen gyorsabbnak. Pontosan nem tudom belőni, hol is vagyunk az erősorrendben, ráadásul gyakran változnak a körülmények.”

Feladta a leckét a Ferrarinak is a változékony pénteki időjárás Kanadában, Charles Leclerc azonban magabiztosan készül a folytatásra. A monacói pilóta úgy véli, hogy jó esélyekkel várhatják az időmérőt – főleg, ha az esőfelhők ezúttal elkerülik a montreali pályát.

„Nehéz bármit is kezdeni az autóval, hiszen akárhányszor a pályára hajtunk vele, másmilyennek érződik – vélekedik Leclerc. – Összességében elégedett vagyok, hiszen minden esetben versenyképesek voltunk. Az, hogy nem voltunk az időlista elején, csak azért volt, mert nem a legjobb körülmények között teljesítettük a köreinket. Minden körünkön elég jók voltunk, de ez nem jelenti azt, hogy nincs mit javítanunk az autón. Ha a harmadik edzés és az időmérő száraz pályán zajlik, akkor az utolsó tréningen fel tudjuk készíteni az autót. Ha viszont esik az eső, úgy vágunk neki az időmérőnek, hogy rengeteg a kérdőjel.”

Sokan panaszkodott az autójára Lewis Hamilton az elmúlt években, ám úgy tűnik, Kanadában egyelőre elégedett az esélyeikkel. A hétszeres világbajnok alig várta, hogy pályára hajthasson első pole pozíciója és győzelme helyszínén.

„Nagyszerű érzés volt, és sürgettem a csapatot, hogy végre kimehessek – emlékezett vissza Hamilton. – Szerettem volna kihasználni a pályán tölthető időt attól függetlenül, hogy éppen milyenek a körülmények. Ez egy olyan pálya, ahol általában nehézségbe ütközünk az idő kihasználását és az időjárási viszonyokat illetően. Emellett újraaszfaltozták, és módosítottak néhány bukótéren is. Ennek ellenére jól éreztem magam, és az autó is erős volt, szóval kimondottan élvezetesek voltak az edzések.”

1.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes1:24.435átlag: 185.937 km/ó8 kör
2.Carlos Sainz Jr.spanyolFerrari1:24.7630.32811
3.Charles LeclercmonacóiFerrari1:25.3060.87111
4.Lewis HamiltonbritMercedes1:25.9701.53511
5.Max VerstappenhollandRed Bull-Honda RBPT1:26.5022.06710
6.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes1:26.7542.3197
7.Pierre GaslyfranciaAlpine-Renault1:27.5843.1498
8.Valtteri BottasfinnSauber-Ferrari1:27.6703.23511
9.Sergio PérezmexikóiRed Bull-Honda RBPT1:28.0583.62310
10.George RussellbritMercedes1:28.5414.1069
11.Daniel RicciardoausztrálRB-Honda RBPT1:28.5824.1479
12.Cunoda JukijapánRB-Honda RBPT1:28.7234.2889
13.Kevin MagnussendánHaas-Ferrari1:29.0524.6178
14.Nico HülkenbergnémetHaas-Ferrari1:32.8268.3915
15.Fernando AlonsospanyolAston Martin-Mercedes1:33.4118.9764
16.Logan SargeantamerikaiWilliams-Mercedes1:36.58612.1515
17.Lance StrollkanadaiAston Martin-Mercedes1:40.53016.0954
18.Csou Kuan-jükínaiSauber-Ferrariidő nélkül4
19.Jack Doohan*ausztrálAlpine-Renaultidő nélkül3
20.Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedesidő nélkül4
 * csak az első szabadedzésen vett részt  
kanadai nagydíj, az első szabadedzés végeredménye
1.Fernando AlonsospanyolAston Martin-Mercedes1:15.810átlag: 207.091 km/ó25 kör
2.George RussellbritMercedes1:16.2730.46324
3.Lance StrollkanadaiAston Martin-Mercedes1:16.4640.65427
4.Charles LeclercmonacóiFerrari1:16.5560.74624
5.Daniel RicciardoausztrálRB-Honda RBPT1:16.7310.92123
6.Kevin MagnussendánHaas-Ferrari1:16.7730.96315
7.Lewis HamiltonbritMercedes1:16.9081.09827
8.Cunoda JukijapánRB-Honda RBPT1:16.9511.14122
9.Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedes1:16.9771.16722
10.Sergio PérezmexikóiRed Bull-Honda RBPT1:17.0411.23119
11.Esteban OconfranciaAlpine-Renault1:17.4171.60731
12.Logan SargeantamerikaiWilliams-Mercedes1:17.4961.68622
13.Carlos Sainz Jr.spanyolFerrari1:17.7221.91227
14.Valtteri BottasfinnSauber-Ferrari1:17.8172.00721
15.Nico HülkenbergnémetHaas-Ferrari1:17.9032.09320
16.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes1:19.0083.19820
17.Csou Kuan-jükínaiSauber-Ferrari1:19.0873.27717
18.Max VerstappenhollandRed Bull-Honda RBPT1:19.3113.5014
19.Pierre GaslyfranciaAlpine-Renault1:20.7894.97926
20.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes1:20.8435.03321
a második szabadedzés végeredménye
53. KANADAI NAGYDÍJ
Júnis 7., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Norris 1:24.435
2. szabadedzés1. Alonso 1:15.810
Júnis 8., SZOMBAT
3. szabadedzés18.30–19.30
Időmérő22.00–23.00
Júniua 9., VASÁRNAP
A verseny (70 kör, 305.27 km) rajtja:20.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Spanyol Nagydíj, BarcelonaJúnius 23., 15.00
Osztrák Nagydíj, SpielbergJúnius 30., 15.00
Brit Nagydíj, SilverstoneJúlius 7., 16.00

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik