F1: „Ez elfogadhatatlan” – botrányos kezdés Las Vegasban

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2023.11.17. 07:58
null
A csatornafedél miatt kevesebb mint tíz percig tartott az első edzés (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur szerint elfogadhatatlan, ami a Las Vegas-i Nagydíj első szabadedzésén történt.

 

 

Nem ilyen kezdésre számított a Formula–1 Las Vegasban: a helyi idő szerint csütörtök este 20 óra 30 perckor kezdődő első szabadedzés kevesebb mint tíz percet ölelt fel, miután a versenyirányítás először piros zászlóval megszakította, majd nem is indította újra a körözést.

Bő nyolc perccel a kezdés után először a sárga zászló lendült, mindössze pillanatokkal azelőtt, hogy az 1.9 kilométer hosszú Stripen végigszáguldó Carlos Sainz Jr. kénytelen volt félrehúzódni és leállítani a piros és fehér festést kapó Ferrarit. Mint kiderült, a spanyol versenyző egy meglazult csatornafedélen hajtott át, ami komoly károkat okozott az SF23-ason.

Ráadásul nem is a spanyol volt az egyetlen áldozat, az Alpine a közösségi oldalain osztotta meg, hogy cserélnie kell a csatornafedél miatt megsérült karosszériát Esteban Ocon autóján.

A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) bő tíz perc várakozás után hivatalosan is megerősítette, már nem indítja újra a tréninget, és elővigyázatosságból valamennyi csatornafedelet ellenőriz a 6.2 kilométer hosszú utcai pályán. A szövetség később jelezte, nem önmagában a csatornafedéllel adódott probléma, hanem az azt övező betonkeret szakadt fel.

A Scuderia csapatfőnöke, Frédéric Vasseur szerint elfogadhatatlan a helyzet. „Carlos azt jelentette, hogy áthajtott valamin a pályán, de nem tudta megmondani, mi volt az. Teljesen tönkrement a monocoque, a motor, illetve az akkumulátor. Ez teljesen elfogadhatatlan az F1 számára. Egy vagyonba kerül ez nekünk. Elb*sztuk Carlos edzését, és nem vehet részt a második gyakorláson sem, mivel a kocsi kétharmadát cserélni kell."

 

 

Arról egyelőre nem érkezett információ, hogy programváltozáshoz vezet-e az eset, a hivatalos menetrend szerint helyi idő szerint éjfélkor – ami közép-európai idő szerint reggel 9 óra – venné kezdetét a második szabadedzés.

 

FRISSÍTÉS: az FIA megerősítette, hogy több fedéllel is gond van – biztosan csúszik a második gyakorlás kezdete. Emellett az is kiderült, hogy Sainz autójában a belső égésű motort, a központi elektronikát és az energiatárolót is cserélni kell.

Legfrissebb hírek

Horner a Ferrari vagy az Alpine élén tér vissza? Verstappen továbbra is a Mercedes felé tart?

F1
20 órája

F1 75: amerikai siker a tömegkarambol után újraindított futamon

F1
20 órája

F1 75: Emerson Fittipaldi nyerte meg az idegek csatáját Ausztriában

F1
2025.07.10. 16:21

Érzelmes üzenettel búcsúzott a Red Bull menesztett csapatfőnöke

F1
2025.07.10. 12:02

Reagált a csapatfőnök menesztésére Max Verstappen

F1
2025.07.10. 09:55

F1 75: nyolcan álltak az élen, két tizeden belül ért célba az első négy Monzában

F1
2025.07.09. 13:41

A Red Bull-istálló elbocsátotta Christian Horner csapatfőnököt – hivatalos

F1
2025.07.09. 11:37

F1 75: Rindt az utolsó kanyarban előzte meg a hibázó Brabhamet

F1
2025.07.08. 14:34
Ezek is érdekelhetik