F1: az FIA döntött a Haas óvási ügyében – hivatalos

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2023.11.09. 16:29
null
A Haas nem tudott új és releváns bizonyítékokat felmutatni (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) elutasította a Haas felülvizsgálati kérelmét, aminek értelmében nem változik a Formula–1-es Amerikai Nagydíj végeredménye.

 

Mint beszámoltunk róla, a Haas a múlt hétvégi Sao Pauló-i Nagydíj szombati sprintidőmérője alatt erősítette meg hivatalosan, hogy megóvta az október végi Amerikai GP végeredményét. A csapat azért határozott a felülvizsgálati kérelem benyújtása mellett, mert megítélése szerint több riválisa, köztük Sergio Pérez, Lance Stroll, Alexander Albon, valamint Logan Sargeant következmények nélkül sértette meg a pályahatárokra vonatkozó szabályokat a 6-os kanyarnál, illetve nem találta elégségesnek a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) problémára adott magyarázatát sem.

Tudniillik a szövetség már a versenyen tisztában volt vele, hogy a rossz kamerapozíció miatt nem áll olyan külső kép a rendelkezésére, amivel minden kétséget kizáróan bizonyíthatja az esetleges pályaelhagyásokat. Az FIA a gond hátteréről a Mexikóvárosi Grand Prix-n számolt be a résztvevőknek, és jelezte, a következő évre javít az infrastruktúrán, hogy a jövőben ne fordulhasson elő ilyesmi. Az amerikai csapat ezt az indoklást nem érezte kielégítőnek, és a csapatfőnök, Günther Steiner kijelentette, nem tartja elfogadhatónak azt, hogy néha alkalmazzák a szabályokat, máskor meg nem.

3. SAO PAULÓ-I NAGYDÍJ
NOVEMBER 3., PÉNTEK
Szabadedzés: 1. Sainz 1:11.732
Időmérő: 1. Verstappen 1:10.727
NOVEMBER 4., SZOMBAT
Sprintidőmérő: 1. Norris 1:10.622
Sprint: 1. Verstappen, 2. Norris, 3. Pérez
NOVEMBER 5., VASÁRNAP
A verseny: 1. Verstappen, 2. Norris, 3. Alonso
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
November 19., 7.00Las Vegas-i Nagydíj, Las Vegas
November 26., 14.00Abu-dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi

A vetélytársak közül azonban többen nem nézték jó szemmel, hogy a Haas elindította az ügyet, a McLarent irányító Andrea Stella rámutatott, a versenyzők annak tudatában vágták le a kanyart, hogy nem kaphatnak büntetést. Hozzá hasonlóan több versenyző, köztük Lando Norris, illetve az egyik gyanúsított, Sargeant is egyértelműsítette, tudatosan használták ki a rendszer hibáját, mivel a szövetség az előző helyszíneken precedenst teremtett azzal, hogy nem ró ki szankciót abban az esetben, ha nem tudja egyértelműen megítélni a szabálysértést, és jelezte, a fedélzeti kamerás képek önmagukban nem számítanak perdöntőnek.

Az amerikai alakulat részben talán ezen gondolat mentén nem is az utólagos büntetések kiosztását jelölte meg az elsődleges motivációjaként, hanem jelezte, a nem megfelelő rendszerre szeretné felhívni a figyelmet, és adott esetben elérni, hogy tisztázzák, és ha szükséges, változtassanak a jelenleg érvényben lévő szabályokon.

A szövetség ennek tükrében szerda délután online konferencia keretein belül hallgatta meg a Haast, valamint a beidézett csapatok, a Red Bull, az Aston Martin, a Williams, a Ferrari és a McLaren képviselőit. A döntést ugyanakkor végül egy nappal eltolta, és csütörtökön 15 órai kezdéssel újabb meghallgatást tűzött ki.

A halasztás hátterében az állt, hogy a szövetség elegendő időt szeretett volna adni az ítélethozóknak ahhoz, hogy függetlenül meg tudják vizsgálni a Haas által benyújtott dokumentumokat, és határozzanak arról, szükséges-e folytatás.

Az FIA a Haas, illetve a rivális alakulatok képviselőivel folytatott diskurzus után csütörtök délután hivatalosan is elutasította az óvást, mivel az indoklása szerint az amerikaiak nem tudtak olyan új és releváns bizonyítékot felmutatni, ami nem állt rendelkezésre az austini ítélethozatal időpontjában.

A határozat értelmében nem változik az Amerikai Nagydíj végeredménye.

Legfrissebb hírek

„Sainzot is elengedjem?" – a Ferrarinál izzott a rádió Miamiban, de senkiben sem maradtak rossz érzések

F1
2 órája

„Összeütköztök vagy nem előzöl" – Norris szerint Verstappen azt csinál, amit csak szeretne

F1
12 órája

Elmaradt az eső – Piastri vezérletével a McLaren erődemonstrációt tartott Miamiban

F1
17 órája

Életnagyságú LEGO-autók lepték el a miami pályát – videó

F1
18 órája

Miamiban szakad az eső – káoszfutamra van kilátás?

F1
19 órája

Verstappen tényleg csodát művel? Mennyire „rossz” a Red Bull a McLarenhez képest?

F1
22 órája

„Bármit teszünk, nem vagyunk elég gyorsak" – Leclerc egyre frusztráltabb a Ferrari helyzete miatt

F1
Tegnap, 13:05

A pilótabejelentés még várat magára – a Cadillac videóban mutatta meg 2026-os látványvilágát

F1
Tegnap, 11:05
Ezek is érdekelhetik